Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


A falu disznaja Telkiben

Közélet > Telki

2018-02-14

Február 3-án rendezték Telkiben a hagyományos disznóvágást a Pajta-Faluházban. A két disznó fél hétkor érkezett a rendezvény helyszínére, ahol megkezdődött a feldolgozás. Tíz órától a forralt bor és a meleg tea mellé már sült tarjával, savanyúsággal és friss kenyérrel várták a vendégeket.

Gyimesbükki magyar gyerekek támogatására hív Telki

Panoráma > Telki

2018-02-08

Telki karácsony előtt három autóval, váltott sofőrökkel két nap alatt járta meg az oda-vissza nyolcszáz kilométeres utat, hogy az ezeréves határon fekvő testvérfalu szórvány csángó-magyar közösségének eljuttassák karácsonyi ajándékaikat. Gyimesbükkről új támogatandó célokkal tértek haza.

Kárpát-medencei magyar egyetemisták konferenciája

Közélet > Telki

2017-11-27

Mi, magyarok – nemzeti identitásunk, közös értékeink címmel 85 külhoni magyar fiatalnak háromnapos szakmai hétvégét tartott Telkiben a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. A szakmai képzés mellett az államtitkárság célja, hogy elősegítse a Kárpát-medencében élő magyar fiatalok közösségépítését, a magyar-magyar kapcsolatok erősítését.

Telki szilárd alapra épít

Gazdasági rovat > Telki

2017-11-14

Telki méretéhez képest jelentős beruházásokat is tervez, melyről Deltai Károly polgármester a Telki Naplóban számolt be. A már lezárt beruházások – a közvilágítás fejlesztése, a körforgalom II. üteme, az út- és buszmegálló-felújítások, járdaépítések, parkosítás és iskolai fejlesztés - összköltsége a folyamatban lévő beruházásokkal együtt meghaladja a kétmilliárd forintot, ami Telki történetében egyedülálló.

Ketten is kiérdemelték a telki érdemérmet

Közélet > Telki

2017-06-08

Május 12-én a Telki Fesztiválon adta át a község önkormányzata a Telki érdemérmet Maronicsné Dávid Annának, a telki általános iskola földrajz-rajz szakos tanárának és Samreth-Nimol Kánidnak, a Telki Taekwon-do Klub vezetőjének.

Hunok nyomaira bukkantak

Kultúra > Telki

2017-01-05

Egyedülálló, 125 részes áldozati lelet került a Nemzeti Múzeumba a telki Ehmann Gábor jóvoltából, aki tettével akkora szolgálatot tett a magyar kultúrának, hogy még miniszteri elismerést is kapott. Nagyon ritka az új forrás a régészeti kutatásban. Az eredeti helyén feltárt leletek adatgazdag- sága átrajzolhatja a kor temetkezéséről alkotott képet.

Gyimesbükknek gyűjt Telki

Panoráma > Telki

2016-12-14

Telki és Gyimesbükk 2011-ben fogadta testvérnek egymást. Azóta számos programmal fűzték szorosabbra a családok, az iskolák és az egyházközségek kapcsolatát. Az idei adventben gyűjtést szervez Telki a gyimesbükki plébánia, a magyar iskola és óvoda javára. Nem csak a telkiek, de a környékben élők segítségét is várják.

A telki alpolgármester állami kitüntetést kapott

Közélet > Telki

2016-09-07

Az államalapítás és Szent István király emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnep, augusztus 20. alkalmából Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára állami kitüntetéseket adott át.

Díjak a Telki Fesztiválon

Közélet > Telki

2016-06-29

Május 6-án osztották ki a Telkiért érmet és az Ifjúsági díjat a Báder-Magyar-házban. A KoKuKK Egyesület, Márton Ildikó és Zimonyi Adrienn Telkiért érmet, az Illéssy-nővérek Ifjúsági díjat kaptak. Az elismeréseket Deltai Károly polgármester Móczár Gábor alpolgármester méltatása és egy virágcsokor kíséretében adta át.

Megújult a Róbert Károly Magánkórház

Gazdasági rovat > Telki

2016-02-03

A Telki Kórház Kft. Budakeszi úti,1200 m2-es rendelőintézetének tavalyi megvásárlásával - amely már Róbert Rendelő néven működik -, a Róbert Kórház a legkomplexebb egészségügyi szolgáltatást nyújtó magyarországi magán-egészségügyi intézmény lett. Tavaly a két intézmény együttes árbevétele megközelítette az 1,6 milliárd forintot, ez évre is 15 százalékos bővülést terveznek.


Vissza a főoldalra