Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Tízéves a telki bölcsőde

Közélet > Telki

2014-10-27


A Csibe bölcsi 2004-ben indult családi napköziként. Akkor még csak egy gyerekkel foglalkoztam egyedül. A második hónapban már 2 gyermek volt, a harmadikban 4, így gyarapodtunk hónapról hónapra. Aztán annyi gyerek lett, hogy kellett még egy, majd még két gondozó. Végül már öten-hatan sürögtünk-forogtunk húsz gyermek körül.

Az intézmény engedélyezett férőhelyszáma hatról fokozatosan emelkedett a húsz férőhelyig. Jelenleg két csoporttal működünk: a Kiscsibe csoportban hat, a Nagycsibe csoportban tizennégy gyermeket gondozunk. Négy magasan képzett gondozónő foglalkozik a gyerekekkel. A hatósági ellenőrzéseknek és a folyamatos továbbképzéseknek köszönhetően minden szerénység mellett állíthatom, hogy szakmailag igen magas szinten állunk. Szép eredményeket érünk el beszédindítás terén, nagymozgásos játékaink többsége pedig az udvaron és a csoportszobákban egyaránt a vesztibuláris (egyensúlyi) rendszer fejlődését segítik elő, mely rendszer a tanulási problémák megelőzésében játszik igen fontos szerepet.

Nincs szükség állandó irányított foglalkozásokra

 Ezen azt értem, hogy a szakmai protokollnak megfelelően előtérbe helyezzük a szabad játéktevékenységet. Ez nem valamiféle szervezetlenséget jelent, hanem azt, hogy a nap folyamán rövidebb, 5- 20 perces játékokat kezdeményezünk, amibe a gyermek kedve szerint bekapcsolódhat. Ez lehet gyurmázás, éneklés, mondókázás, tornázás, vonatpálya építése, vagy éppen meseolvasás. A lényeg, hogy semmi nem kötelező, mégis szinte mindenki bekapcsolódik. Lehet, hogy csak egy-két percre, lehet, hogy 15-20 percre. Egyszerre több helyen több kis csoport alakul így ki, kellően ingergazdag környezetet teremtve, mely a játéktevékenység, vagyis a legfejlesztőbb tevékenység feltétele.

Nem „módszerek” kellenek

Sok- sok módszerből átvettük azokat, amiket különösen fontosnak tartunk. A legfontosabb azonban az, hogy a gyermek és szülei maximális érzelmi biztonságban legyenek nálunk. A bölcsődés korosztály nem igényel különböző módszereket, sőt, károsan is befolyásolhatja a fejlődésüket! Az ő szókincsük még igen fejletlen, így nem tudják elmondani sérelmeiket, vagy kiadni magukból az őket ért stresszt. Õk tehát csak kijátszani tudják azokat magukból, ehhez tud segítséget nyújtani egy jól képzett gondozónő akár egy oda illő mesével, akár csak azzal, hogy hagyja szabadon játszani. Ha viszont a gyermeket az úszásról a lovaglásra, onnan pedig angolra és néptáncra visszük, nem lesz ideje eleget játszani, és a nyelvtörő mondókákból, magyar népmesékből elsajátítani az anyanyelvet.
 A magyar bölcsődék igen magas szakmai színvonalon állnak, a hazai csecsemő- és kisgyermekgondozók oktatásának Európa-szerte nagyon jó a híre. Folyamatosan akkreditált továbbképzéseken kell részt vennünk, ezáltal frissül és gyarapszik az elméleti és gyakorlati tudásunk, emellett állandóan fejlődik a személyiségünk… Ehhez a szakmához pedig sok kreativitásra és kiforrott személyiségre van szükség.

Kamlah Szilvia
www.telkibolcsi.hu



Vissza