Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Országgyűlési képviselő, Budakesziről

Ki-kicsoda > Budakeszi

2012-01-30


A Budakeszin élő Szél Bernadett szóvivőt választották országgyűlési képviselővé - az MTI információi szerint jelentős többséggel - az LMP kétnapos budapesti kongresszusának részvevői szombaton, a január elején mandátumáról lemondott Kaufer Virág helyére.

Szél Bernadett a mandátumáról január elején lemondott Kaufer Virág helyét veszi át a párt parlamenti frakciójában, aki karácsony előtt több társával együtt az Országház sorompójához láncolta magát a párt által meghirdetett "új ellenállás" keretében. Párttag maradt ugyan, de a parlamenti munka helyett az utcai politizálást választotta. Megüresedett helyére Szél Bernadett mellett Hajdu Mária, az LMP országos politikai tanácsának elnökségi tagja is pályázott.

A pécsi származású Szél Bernadett közgazdász-szociológusként elsősorban családszociológiával és családpolitikával foglalkozik. 2010-ben lépett be a pártba. Már ebben az évben polgármesterjelöltként indult az önkormányzati választáson Budakeszin, ahol férjével és két kislányával él, egyikük éppen az önkormányzati választások alatt született. 2011-ben pártjának válaszmányi szóvivőjévé választották.

Szél Bernadett vasárnap már részt vehetett azon a frakcióülésen, amelyen a képviselőcsoport tagjai a szintén lemondott Schiffer András helyére választottak új frakcióvezetőt Jávor Benedek személyében. A 39 éves, Pannonhalmán végzett, s az ELTE-n doktorált biológus a Pázmány Péter Katolikus Egyetem környezetjogi tanszékének tanára, 2008-ban az LMP egyik alapítója, mostanáig a parlamenti frakció helyettes vezetője.


Vissza