Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Kizárólagos parkolás, májustól

Közélet > Pest megye

2023-03-08

„A főváros nagy részét érintő problémára mutatott rá a rezidens parkolásról szóló előterjesztésünk, amelyet a II. kerület polgármesterével, Őrsi Gergellyel közösen nyújtottunk be a fővárosnak” – nyilatkozta a Fővárosi Közgyűlés február 22-i ülése után Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere. „Bár a javaslatunkat ma nem fogadták el, a főpolgármester megígérte, hogy ebben a két kerületben május után kísérleti jelleggel bevezethetjük a kizárólagos parkolást.”


Április 1-jén indulhat újra a fogaskerekű

Közélet > Pest megye

2023-03-07

Bár a BKK korábbi ígérete szerint ennek már az őszi felújítást követően meg kellett volna történnie, a közlekedési vállalat a téli hónapokban is szüneteltette a járatokat, nagy gondot okozva ezzel a fogast rendszeresen használó hegyvidékieknek, különösen az időseknek. A BKK most az ígérte, április 1-jén már tényleg újra közlekedhet a város legrégibb kötöttpályás közlekedési eszköze a Városmajor és Széchenyi-hegy között.


Igényelhető Petőfi körtefája

Kultúra > Pest megye

2023-03-07

Petőfi körtefája címmel felhívást tett közzé a Magyar Kultúráért Alapítvány. Az eredeti fáról újraszaporított oltványhoz a Petőfi-emlékév során hozzáférhet minden falu és közösség, amely csatlakozik a felhíváshoz. A hagyomány úgy tartja, Petőfi Sándor utolsó estéjét 1849. július 30-án Székelykeresztúron, a Gyárfás-kúria kertjében, egy terebélyes körtefa alatt töltötte. Másnap innen indult a fehéregyházi útjára. A Segesvár melletti ütközetben nyoma veszett.


Otthon megöregedni-program a Hegyvidéken

Közélet > Pest megye

2023-03-06

Az idősek otthonainak akadálymentesítését segítő pályázat kiírásáról is döntött február 23-i ülésén a XII. kerület képviselő-testülete. „Az idősek sokszor teljesen banális dolgok miatt kényszerülnek elhagyni a saját otthonukat” – magyarázta a képviselő-testületi ülésen Fonti Krisztina alpolgármester, miért tartja fontosnak az önkormányzat az idősek lakásainak akadálymentesítését célzó „Otthon megöregedni” program folytatását.


Uniós pályázat Szent Józsefről

Kultúra > Pest megye

2023-03-03

A brüsszeli székhelyen működő FAFCE, a Katolikus Családszervezetek Európai Föderációja meghirdette Szent Józsefről szóló művészeti pályázatát. A kiírás jelmondata: „Ma reflektálva a tegnap szentjeire”. Válaszokat a következő kérdésekre várnak: Ki számomra Szent József? Hogyan látjuk ma az apák és munkások patrónusát? Milyen a társadalmunkban az apákról alkotott kép? Hogyan tudjuk ezt másokkal megosztani a művészet nyelvén?


Tilos az agancsok gyűjtése

Életmód > Pest megye

2023-03-01

Április elejéig tart a gím- és dámszarvasok agancshullajtása. Az agancsok a vadászati törvény értelmében a területen vadászatra jogosult szervezet tulajdonában vannak. Engedély nélküli gyűjtésük nemcsak veszélyt jelent az erdei élővilágra, de a törvény is bünteti: egyrészt lopásnak, másrészt szervezett hajsza formájában állatkínzásnak minősül.


Katonatoborzás

Közélet > Pest megye

2023-02-28

katonatoborzas.jpgIsmét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra. Az érdeklődők március 3-án éjfélig jelentkezhetnek a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon és a fővárosi, illetve vármegyeszékhelyi toborzó ügyfélszolgálati irodákban - hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága.


A környezettől függ egy tehetség kibontakozása

Kultúra > Pest megye

2023-02-28

Kit tekintünk tehetséges gyermeknek? Az adottságoknak vagy a környezeti hatásoknak van nagyobb szerepük a diákok képességeinek kibontakozásában? És ami a legfontosabb: milyen típusú tehetségekre van szüksége a 21. század társadalmának? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Atipikus Fejlődés Módszertani Központjának harmadik, online konferenciáján.


Életet ment a láthatóság

Közélet > Pest megye

2023-02-27

Életmentő lehet a gyalogosoknak a láthatósági mellény, ruházat, a fényvisszaverő eszközök, különösen lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között. Ezt támasztja alá a Magyar Közút legújabb videója, melyben azt tesztelték, milyen távolságból veszi észre az autós a gyalogost este, kivilágítatlan útszakaszon. Jól kivehető, hogy mennyit számít a fényvisszaverő ruha, ami már több száz méterről is láthatóvá teszi viselőjét még koromsötétben is.


Pályázat hentesüzletek támogatására

Gazdasági rovat > Pest megye

2023-02-24

hentes.jpgHárom és fél millió forintig pályázhatnak a mikrovállalkozó hentesüzletek az Agrárminisztérium új felhívásán - közölte hétfői közleményében Nobilis Márton Pál, az Agrárminisztérium  élelmiszeriparért és kereskedelem-politikáért felelős államtitkára. A pályázatokat benyújtani 2023. február 20. és március 20. közötti időszakban a hentestamogatas.hoi.hu-n lehet.



Vissza a főoldalra