Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Fogadj örökbe egy keresztet!

Közélet > Nagykovácsi

2023-09-11

keresztrongalas_latohegy.jpgMiközben újra és újra durva támadások érnek keresztény szimbólumokat Magyarországon, nagyon sokan döntenek úgy, hogy keresztet újítanak fel vagy éppen állítanak itthon, illetve külhonban. Már eddig is sokan álltak a KDNP Fogadj örökbe egy keresztet! kezdeményezése mellé, amihez további csatlakozókat várnak.


A II. kerület bénítja a budai agglomerációs közlekedést

Közélet > Nagykovácsi

2023-09-07

Nyolc kilométer hetven perc alatt, ugyanazon az útvonalon öt és fél kilométer negyvenöt perc: a II. kerületi polgármester forgalomkorlátozása gyakorlatilag ellehetetlenítette a budai agglomerációból a fővárosba tartók utazását. Őrsi Gergely ugyanis az elmúlt hónapokban több felvonásban zárt le mellékutcákat a városon kívülről érkezők elől azzal az indokkal, hogy az átmenő forgalom zavarja az ott élők nyugalmát.


Nagykovácsiban van az agglomeráció legdrágább háza

Gazdasági rovat > Nagykovácsi

2023-08-30

A magyar ingatlanpiacon 30 ezertől 3 millió forintig terjed az ingatlanok négyzetméterára országosan a Duna House adatai szerint, az első félévben a fővárosban az ingatlanok majdnem fele 1 millió forint feletti áron talált vevőre. A fővárosi agglomeráció csúcstartója és a másik legnagyobb értékű vidéki ház Nagykovácsiban található, az örökpanorámás, nagyon jó állapotú, 230 négyzetméteres családiházért 310 millió forintot kért az eladó.


Három férfit köröznek

Közélet > Pest megye,Nagykovácsi

2023-08-29

Három férfi augusztus 24-ről 25-re virradó éjjel a Margit híd északi oldalán letört hat kőkeresztet a hidat díszítő Szent Koronákról. A feltételezett elkövetőkről felvétel készült. Nyilvánvaló, hogy egy kereszt megrongálója tisztában van azzal, hogy nem pusztán egy tereptárgyat tesz tönkre, hanem szimbólumot gyaláz meg. A kereszt keresztény vallási jelkép, a nemzeti összetartozásé is, amely ott van az Alaptörvényben és a címerünkben is.


Keresztet égettek a Nagy-Szénáson

Közélet > Nagykovácsi

2023-08-23

Az ezeréves keresztény Magyarországon vannak, akik örülnek is a Nagykovácsi melletti hegyen történt vandalizmusnak. Míg a lakosok egy része pénzt gyűjt a felgyújtott kereszt újjáépítésére, valakit „roppant mód zavar ez az erőszakos keresztény jelkép kipakolása mindenhova”, és inkább szivárványos zászlót tenne a Nagy-Szénás csúcsra.


Ukrajnai gyerekek táboroznak Nagykovácsiban

Közélet > Nagykovácsi

2023-08-08

Egész nyáron több turnusban tart napközis táborokat több mint 300 ukrajnai menekült gyereknek a Magyar Cserkészszövetség és az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten és Nagykovácsiban - a szervezők augusztus 4-i közleménye szerint. Azt írták, hogy a különféle tematikára épülő heteket szabadtéri és beltéri játékok, művészeti foglalkozások és kirándulások is színesítik.


Oberfrank Pál Kossuth-díjas

Közélet > Nagykovácsi

2023-03-21

OberfrankPal_Kossuthdij1.jpgOberfrank Pál színész, rendező, érdemes művész, a MMA rendes tagja Kossuth-díjat vehetett át Novák Katalin köztársasági elnöktől a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen az Országház kupolacsarnokában március 14-én.


Pályázatot hirdet Nagykovácsi

Gazdasági rovat > Nagykovácsi

2022-11-29

nagykovacsi_cimer.jpgNagykovácsi Nagyközség Önkormányzata, mint ellátásért felelős, nyilvános, egyfordulós pályázaton kívánja üzemeltetésre bérbe adni a kizárólagos tulajdonát képező, a Pályázati Kiírási Dokumentációban és annak mellékleteiben részletezett komplett víziközmű rendszert. A Pályázati Kiírás egyidejűleg mindkét víziközmű-szolgáltatási ágazatra (ivóvíz és vezetékes szennyvízelvezetés) kiterjed.


Változtatási javaslat a kárpótlásra váróknak

Közélet > Nagykovácsi

2022-11-23

Az országgyűlés november 11-i ülésnapján Ritter Imre német nemzetiségi képviselő a Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kapcsán kiemelte, hogy a kárpótlásra várók egykori svábok és utódaik Pilisszentivánon, Nagykovácsiban és Solymáron. A földbeni kárpótlásuk folytatásáért változtatást javasolt a nemzeti földügyi központ állami föld-nyilvántartásában, és kezdeményezte az elavult bányajogok törlését.


Gondnok-kertészt keresnek Nagykovácsiba

Gazdasági rovat > Nagykovácsi

2022-11-21

allas.jpgA Cserkészingatlanok Nonprofit Kft. gondok-kertész állást hirdet a kezelésében lévő területek fenntartására.  A széleskörű és valódi kihívásokat jelentő munka kiterjed a Nagykovácsiban található Teleki-Tisza-kastélyra, a szintén nagykovácsi Sztrilich Pál Cserkészparkra, és a III. kerületi BiPi Villára. Várható kezdés: egyeztetés után azonnal.



Vissza a főoldalra