Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Július 15-ig hatályos az új forgalmi rendre vonatkozó jogszabály

Közélet > Budakeszi

2007-07-01

A keddi képviselő-testületi ülésen az önkormányzati intézmények átvilágítása kapcsán mindegyik intézménynél vizsgálták takarékossági megfontolásokból az összevonás lehetőségét, de ezt mindegyik el is vetették. Tovább emelik a zeneiskolai tandíjakat, az általános iskola pedig javaslatot kell tennie, hogyan tudja szűkebbre szabni több mint tízmillió forinttal a gazdálkodását.

Teljes a bizonytalanság a Budai MÁV-kórházban

Közélet > Budakeszi

2007-06-30

Budakeszin a Budai MÁV-kórházban tegnap tartott találkozón a gazdasági, az egészségügyi és a honvédelmi tárca képviselői együttesen sem tudtak semmiféle érdemi információval szolgálni a vasútegészségügyben zajló kaotikus létszámleépítések rendezéséről - tájékoztatta Prókay Sándorné, a Vasút-egészségügyi dolgozók Szakszervezetének ügyvezető alelnöke a Magyar Nemzetet.

Hetvenkét tonna tartós élelmiszert nyert pályázaton Budakeszi

Közélet > Budakeszi

2007-06-29

Háromszor 24 tonna élelmiszert nyert Budakeszi Önkormányzata egy európai uniós intervenciós pályázaton, melyben különféle tartós élelmiszerek szerepelnek. A szállítmányból az első 24 tonna már meg is érkezett a városba, melyet még július elején kiosztanak.

Lezárta a tanévet a Prohászka Gimnázium

Közélet > Budakeszi

2007-06-28

A tantestület nem engedte, hogy az egyházi iskola ellen folyó, méltatlan hecckampány beárnyékolja az ünnepséget a hétfő délután tartott rendezvényen. A Szülői Szervezet választmánya tájékoztatót adott közre.

Schirilla György maratoni futása a gyerekekért

Sporthírek > Budakeszi

2007-06-27

Schirilla György apjához hasonlóan szintén hosszú futásával irányítja rá az általa igen fontosnak tartott kérdésekre a figyelmet. Ezúttal az iskolás gyerekeknek mutatta meg, hogy egészséges életmóddal mire képes az ember. Június 16-án érkezett  Zsámbékra, Pátyra és Budakeszire.

A Szülői Választmány kiállt a gimnázium mellett

Közélet > Budakeszi

2007-06-23

A budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgatónője mára összehívta a szülői választmányt, hogy az iskola igazgató-helyettesének internetes német katonaruhás fotója miatti sajtóhadjárat következményeiről, a kialakult helyzetről tájékoztassa őket. Lapunk értesülése szerint a szülők egybehangzóan kiálltak az iskola és annak pedagógiai programja mellett, s nyiatkozatban nyilvánították ki, hogy eddigi tapasztalataik alapján teljes mértékben támogatják az iskolában folyó nevelő és oktató munkát. Cikkünkben a távozó igazgató-helyettes nyilatkozatát is közöljük.

Felmondott a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgató-helyettese

Közélet > Budakeszi

2007-06-22

Kosaras Péter Ákos vezetői megbízását csütörtökön vonta vissza az intézmény fenntartója, a Székesfehérvári Egyházmegye azt követően, hogy hétfőn a Népszava cikket jelentetett meg arról, hogy a történelemtanár SS-ruhában volt látható az iwiw-en elhelyezett saját oldalán.

Jótékonysági estet rendezett a budakeszi Szivárvány Óvoda

Közélet > Budakeszi

2007-06-21

A június 8-án rendezett jótékonysági estet és árverést a budakeszi Szivárvány Óvoda szülői szervezete és pedagógusai az óvoda udvari játékainak fejlesztésére. A jó hangulatú, sikeres rendezvény közel félmilliós bevétele ugyan jelentősen kiegészítette az intézmény rendelkezésre álló keretét, de a vezető óvónő tájékoztatása szerint további erőforrások után kell nézniük az uniós szabványoknak is megfelelő eszközök mielőbbi beszerzése érdekében.

Félidőben értékelték az új forgalmi rend hatását

Közélet > Budakeszi

2007-06-14

Szakértők bevonásával rendkívüli ülést tartott tegnap Budakeszi képviselő-testülete a május 29-én egy hónapos próbaidőre bevezetett új forgalmi rend eddig észlelhető hatásainak értékelésére. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szakmai civilszervezet, a BKV, a Főpolgármesteri Hivatal és a Budakeszi Polgárőrség képviselői hozzászólásaikban a kísérleti jelleggel együtt járó visszásságokat elismerve egybehangzóan pozitívnak ítélték a kezdeményezést és annak továbbfejlesztését javasolták, mivel a Fő utca, valamint a BKV- és a VOLÁN-buszok közlekedésének felgyorsítására tett erőfeszítések meglepően jó eredményeket hoztak.

Élve mentették ki a kútba esett tehenet Budakeszi külterületén

Közélet > Budakeszi

2007-06-13

Hét méter mély kútba zuhant egy vemhes tehén hétfőn délben a vitorlázó reptér mögött, Budakeszi egyetlen működő, közel ötven tehenet tartó parasztgazdasága melletti magánterületen. Az emberi gondatlanság miatt kellően le nem fedett és el nem kerített kút az arra kirándulók számára is veszélyt jelenthetett volna.


Vissza a főoldalra