Fórum

[gerle]

Most szombaton (2008.05.03.) a Duna tv-ben:

*Katyn előtt*
Az a baj, hogy nincsen semmi magyarázat.
Úgy teszünk, mintha mindenki tudná, mi történt. Mintha nem nőttek volna fel generációk, akiket hazugságokkal tömtek tele. Mintha nem élnének ma is köztünk a hazugok, az ocsmányak. Pedig itt élnek. Sőt hatalmon vannak.

1939. augusztus 23-án írták alá a Molotov-Ribbentrop-paktumot. Erről azt tanították évtizedeken át középiskoláinkban, hogy a Szovjetunió ezen szerződés aláírásával jutott lélegzetvételnyi időhöz, így volt ideje felkészülni a nagy honvédő háborúra.

Nem.
Nem ezért írták alá.

A Molotov-Ribbentrop-paktum a világ két legnagyobb gazemberének, az ördög két ikertestvérének megállapodása volt. Egy héttel a szégyenletes megállapodás után lengyel egyenruhába öltözött német katonák megtámadták a határ menti kisvárost, Gleiwitzt (ma Gliwice), és elfoglalták a rádióállomást. 1939. szeptember 1-jén hajnali 4 óra 45 perckor a német haderő átlépte a német-lengyelt határt. Kitört a második világháború.

A Wehrmacht gyorsan nyomult előre, von Kluge tábornagy csapatai Pomeránia felől, von Rundstedt tábornagy seregei Szilézia felől őrölték fel az ellenállást.
Pedig a lengyelek oroszlánként védték hazájukat - ám lovasságuk harckocsik elleni rohama olyan volt , mint amikor a Tomori Pál vezette magyar haderő "Jézus, segíts!" kiáltással rohant a mohácsi síkon a török ágyútűzbe.

A németek szeptember 17-én átlépték a Visztulát, bekerítették Varsót.
És ezen a napon a bolsevik haderő is átlépte a határt: a Szovjetunió annektálta Lengyelországnak a Curzon-vonaltól keletre eső területeit.
Hitler és Sztálin, a két ikertestvér osztozott Lengyelországon.

Sztálin legocsmányabb bűneinek egyike ez, ahogyan hátba támadja az élethalálharcot vívó lengyeleket.
Megteszi - mert erről egyezett meg Hitlerrel a Molotov-Ribbentrop-paktumban. Amelynek titkos záradékában megpecsételték Lengyelország sorsát.

Ezen a napon, 1939. szeptember 17-én kezdődik Andrzej Wajda nemrég bemutatott filmje, a Katyn.
Menekülő lengyelek jönnek nyugat felől, hátukban a németek.
Menekülő lengyelek jönnek kelet felől, hátukban a szovjetek.
Egy hídon találkoznak; és nincs hová menni.
Ez a nincs hová menni a huszadik század alapélménye.
Kelet-közép-európai népek alapélménye.

A nyugatról menekülők között feltűnik egy asszony. Férjét keresi, akit a szovjetek fogságba vetettek. A fogolytáborban lengyel tisztek és értelmiségiek ezrei várnak. A szabadulásra. Ennek a várakozásnak lesz a vége Katyn, a szovjetek által elkövetett egyik tömeggyilkosság.

Nem, nem az a legmegrázóbb a filmben, amikor az NKVD keretlegényei, akik az égvilágon semmiben sem különböznek az SS-legényektől, hideg kegyetlenséggel tarkón lövik a lengyel foglyokat, majd az előre megásott tömegsírba dózerolják őket.
Hisz tudjuk: az ember ilyen. Ilyen is.
Wajda filmje attól elviselhetetlen, ami Katyn után történik. Attól fogva válik tébolyítóvá Wajda filmje, amikor a lengyelekkel megtagadtatják Katynt. Mindenki tudja, mi és hogyan történt. De vége a háborúnak, a Szovjetunió megőrizte lengyel hódításait - és Katynról többé nem lehet beszélni. Attól fogva azt kell mondani, Katyn a németek bűne.
És azt mondják.
Akik nem bírják mindezt elviselni - azokat megölik.

Mint a filmbéli lányt.
Fivérét Katynban ölték meg.
Sírkövet csináltat a halott bátyjának.
Viszi a követ a temetőbe.
Az úton mellé szegődik a nővére, az iskolaigazgató.
- Új időket élünk. Felejteni kell, megbocsátani. Te a múlt mellé állsz - mondja a húgának.
- Nem. Én a meggyilkoltak mellé állok a gyilkosokkal szemben - feleli a lány.

Ezt a mondatot kellene nekünk elmondani ma is, mindennap.
Ha valaki, hát mi, magyarok tudjuk, mi is ez.
Velünk is megtagadtatták a múltunkat.
1956 - a mi Katynunk.
A rendszerváltás óta pedig azt halljuk, hogy a múltat el kell felejteni.
Illetve a múlt egyik felét kell elfelejteni.
A másikra viszont állandóan emlékeznünk kell - van egyáltalán közünk hozzá?
Hát nem.
Vagy elfelejtjük mindkettőt, vagy nem felejtjük el egyiket sem!
Erről szól Wajda filmje.

Wajda csodát művelt.

Meg fog bűnhődni érte.

Csodát művelt, ezért - miközben a Duna Televízió szombaton vetíti - soha nem fogja főműsoridőben bemutatni egy hazai kereskedelmi tévé sem.

Ezért egy magára valamit is adó kulturális kormányzat ezt a filmet kötelezővé fogja tenni a középiskolások számára.
Addig pedig egy magára valamit is adó történelemtanár elviszi rá a tanítványait.

Ezért - és azért is, mert egy MSZP-s képviselő tüntetőleg kivonult a fővárosi közgyűlésből a katyni emléknapon.
Az MSZP frakcióvezetője pedig ülve maradt.

Mondom, hatalmon vannak megint.

De ettől még Wajda filmje valóság.
Nem fogjuk elfelejteni.

[baron]

Akkor és most

Csak azért nem maradtam ülve a Terror Háza csütörtöki zártkörű vetítése után, mert sietnem kellett. A lelkem azonban kétségkívül ott maradt Andrzej Wajda világában; a Katyn nem engedi továbbmenni az embert. Noha nem tudom, hogy milyen a film, amit láttam, mármint esztétikailag, noha persze jó, hiszen – mint mondtam – nézőjét odaköti a vászonhoz, csaknem két órán át.

Ez azonban csak az elsődleges hatása, és talán nem is a meghatározó. Sokkal érdekesebb az, ami a film után megtörténik a nézőben. Ezzel lép a Katyn is Wajda legnagyobb teljesítményei közé, függetlenül az esztétikai méricskéléstől. De amúgy sem filmkritikát írunk most (az más hasábokra tartozik), remélhető, hogy a "szakmának" is lesz majd mondanivalója erről a moziról.

A vetítés előtti bevezetőjében Mészáros Márta filmrendező hívta fel a válogatott közönség figyelmét egy fontos különbségre, ami a lengyel és a magyar alkotókat, illetve a két filmművészetet jellemzi. Előbbi évtizedek óta makacs kíváncsisággal faggatja saját történelmét, utóbbi évtizedek óta szinte teljesen leszokott erről. Nálunk azt mondják: kit érdekelnek ezek a "régi" históriák, a kutya se ül be a moziba miattuk – míg a lengyeleknél milliók maradnak a nézőtéren székükhöz szögezve.

A film hozzánk is elszivárgó híre miatt talán a magyar átlagember is tud valamit arról a tragédiáról, amelyet a Wajda-film címében szereplő helységnév jelent. Tizenkétezer itt legyilkolt lengyel tiszt emléke a lengyel történelemnek kibeszéletlen és – fél évszázadig – kibeszélhetetlen tragédiája volt. Hány tíz- és százezer lengyel ember hordozta élő sebként a szívében? És lehetséges, hogy ez a film lesz majd az első lépés a gyógyulás felé – ha ugyan lehetséges egyáltalán ilyen sebeket begyógyítani.

De egy bizonyos: ha egy népnek ilyen filmművészete van, ilyen alkotói, akkor annak a népnek van jövője. Ezt nem először kell megállapítanunk.

A vetítésről távozóban egy régi emlék villant fel bennem, de olyan erővel, hogy meg kellett torpannom. 1981 szeptemberében egy határszéli lengyel nagyvárosban, Zielona Górában rendezték az öttusa-világbajnokságot; forró napok voltak ezek, Gdanskban a Szolidaritás kongresszusa zajlott, s a lehetséges szovjet ("baráti") katonai beavatkozás is a levegőben lógott. Utam naponta vitt el a Szolidaritás helyi irodája előtt, félóránként cserélték a hirdetőtáblán a telexjelentéseket a tengerparti eseményekről. A város üzletei üresen álltak, a piacon krumplin, hagymán és répán kívül semmit sem láttam.

És ott, akkor, egy délelőtt telt ház mellett nézhettem végig Wajda Vasemberét. Nyelvtudás nélkül ültem a nézőtéren, mégis szinte mindent megértettem – olyan erővel vágta mellbe a nézőt a film minden kockája. Szédelegve jöttem ki a moziból… és valami csodálatos érzéssel. Hogy igen, itt vagyok a változások közepén! Mert jön, mert már itt is van. Biztosan éreztem. Min-den-meg-fog-vál-toz-ni-mert-nincs-más-le-he-tő-ség! Istenem, milyen boldog voltam!

Most, a Katyn-film után is volt bennem egy érzés. Mélyen, egész lelkemet betöltően. Valami dermesztő, szomorú lemondás. Az, hogy soha, semmi sem fog megváltozni!

Huszonhét év múlt el a két érzés között.
Kocsis L. Mihály, főszerkesztő
MH

[baron]

Katyn... 1940 áprilisában és májusában közel 15000 lengyel állampolgárt, magas rangú tiszteket, értelmiségieket gyilkolt le a szovjet NKVD kommandója ezen a helyen. A lengyel tisztek többsége a német-lengyel háború idején került szovjet területre, miután Sztálin, eleget téve a Molotov-Ribbentrop paktumban vállalt kötelezettségének, úgyszintén megtámadta Lengyelországot.
Később, amikor a lengyel emigráns kormány Moszkva szövetségese lett, Sztálin és Berija letagadta a tömeggyilkosságot. Pedig német kezdeményezésre már a második világháború alatt nemzetközi vizsgálóbizottság állapította meg, hogy a kivégzéseket a szovjet - nem pedig a német - jelenlét idején hajtották végre.Az oroszok csak hatvan évvel később ismerték el a gyilkosságok tényét.
Az elmúlt években a lengyelek újra meg újra megpróbálták a világ elé tárni a tényeket. E művek közül is kiemelkedik Leopold Jerzewskinek Európa-szerte ismert, olvasmányosan megírt könyve.

Andrzej Wajda Katyn című Oscar-jelölt filmjében a hazugságra helyezte a hangsúlyt: hogy lehet a történelmet hazudni, hogy lehet hazugságot táplálni egy népbe, a gondolatba - hangsúlyozta Mészáros Márta rendező a budapesti Terror Háza Múzeumban, ahol április 10-én mutatták be a világhírű lengyel rendezőnek az 1940-es katyni mészárlást feldolgozó filmjét. A katyn-i mészárlásban a rendező Adrzej Vajda édesapja is áldozatul esett.

Részlet a filmből: http://www.youtube.com/watch?v=XUhBB3FgslI&feature=related