Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


TF-esték Nagy Gáspárral

Kultúra

2005-02-01

2004. december 19.-én a „TF esték” keretében Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő és Ferencz Éva Magyar Örökség-díjas énekművész karácsonyi műsorát tekinthették meg az érdeklődők.

A költő a rendezvényre betlehemes verseiből válogatott, illetve egy 1955-ös karácsonyának felidézésével az akkori hangulatból adott ízelítőt. Az elhangzott versek között Ferencz Éva karácsonyi énekekkel hozta közelebb hozzánk az eljövendő ünnepet.

Gondolatok a kultúra napján

Kultúra

2005-02-01

Száznyolcvankét évvel ezelőtt egy szatmárcsekei kúriában, valószínűleg csikorgó hideg, januári éjszaka, lefüggönyözött ablakok mögött, a gyenge lámpafénynél egy törékeny testalkatú, krisztusi korban járó, azaz harminchárom éves, balszemére vak férfi egy hosszú vízszintes vonással befejezett egy költeményt. Az azóta megcsonkult kéziratot Nemzeti Könyvtárunk, a Széchényi Könyvtár őrzi, s több mint egy évszázada Erkel Ferenc zenéjével Kölcsey Ferencnek ez a költeménye lett a magyar nemzet Himnusza. A Magyar Kultúra Napján erre a tollvonásra emlékezünk, és arra a megtartó magyar kultúrára, amelynek egyik jelkép értékű összefoglalása éppen Kölcsey Himnusza.

Görömbei András: Nagy Gáspár égi megbízása

Kultúra > Budakeszi

2005-01-31

Több évtizedes testvéri barátság öröme után, vigasztalhatatlan szomorúsággal búcsúzom Nagy Gáspártól.

Kőrösiné dr. Merkl Hilda búcsúbeszéde

Kultúra > Budakeszi

2005-01-18


Olasz Sándor: Búcsú Nagy Gáspártól

Kultúra > Budakeszi

2005-01-18



Vissza a főoldalra