Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Értesítő 1948 - 5. rész: A mécses

Múltunk tanúi > Tök

2012-03-18


Értesítő-füzetek terjesztésével tájékoztatták egymást a Németországba kitelepített budakesziek a velük megtörtént eseményekről és az otthonról érkező hírekről. Valóságos krónikája volt ez akkori életüknek.
5. rész: 1948. december 15. A budakeszi sváb fiúcska Tökön tanul magyarul.


A hosszú téli estéken zsámolyon ülve, tűzhely világánál órákig hallgattam nagyapám meséit, ifjúkori élményeit. Időnként megtömte kiégett pipáját, kivett a kályhából egy darabka parazsat és rátette a háromkrajcáros dohányra. És nem telt bele néhány perc, máris a régmúlt idők képei elevenedtek meg képzeletemben.

Néhány esztendővel a kiegyezés után történt, hogy nagyapám elérte tizedik életévét. Ekkorra már kijárta az iskolát. Noha szeretett volna még tovább tanulni, többet megismerni, arra alkalma nem volt, hiszen a gazdaságban akkoriban már nagy hasznát vették a gyerekember segítségének. Száz és száz munka akadt, amit a kis Hanzi már el tudott végezni. Késő ősszel azonban a napok hosszának fogyásával csökkent a munka is a szülők gazdaságában.

Szokásos volt annakidején az iskolából kikerült fiúkat, leányokat télidőre a szomszédos községekbe adni magyar szóra. Mert a mi falunkban, Budakeszin akkor még igen kevesen, csak néhány értelmesebb ember tudott anyanyelvén kívül magyarul is. Noha tanultak egyet-mást az iskolában, ez azonban édes-kevés volt.

Egy novemberi reggelen ükapám befogta lovait egy könnyű szekérbe, maga mellé ültette a kis Hanzit, akinek szemei örömtől sugároztak és alig látszottak ki magas báránybőr süvegje alól. Néhány órai hajtás után feltűntek Tök első házai és gyorsan vágtató szekér mellől nagy libacsordák libbentek arrébb. Az egyik nádfödeles ház udvarán állt meg a fogat. A szekérzajra kijött szobájából a gazda feleségével együtt, néhány gyermektől kísérve.

Termetes asszony volt a töki gazda felesége, aki szeretett sokat beszélni, azonban bőbeszédűsége mellett igen jószívű teremtés volt. Kezén fogta a kis Hanzit, akiből most már télidőre János lett, bevezette jó meleg szobájukba, leültette a kemence padkájára és igyekezett bámuló gyermekei előtt vele megértetni, hogy most már néhány hónapig ő lesz az édesanyja helyett a magyar mamája.

Rövid ideig tartó elfogódottság után János már elmerészkedett a kemence padkájáról és részt vett a gyermekek játékában. Tudott is néhány szót, amit meg nem értett meg, azt hozzáképzelte. Ebéd után, mire ükapám felszedelődzködött és készült haza hajtani, már megbarátkozott az új helyzettel, úgyhogy búcsúzásra már szérűskertből kellett előkeríteni.

Akkoriban faluhelyen a gyertyán kívül még nem ismertek és nem használtak más világító eszközt, mint az olajmécsest. Ez ugyan igen kezdetleges fényforrás, azonban egy előnye mégis volt, hogy házilag lehetet előállítani és olcsó volt. Rendszerint tökmagból sajtolták az olajat, amelybe azután kanócot mártottak. Mire sötétedni kezdett a kis János új testvérkéivel beült a szobába az asztal köré, mert a szabadban érzékeny hűvös volt már. Alig lehetett már látni valamit, mire az asszony a gazdaságban befejezte munkáját és belépett a szobába.
- Erigy csak a konyhába János - mondotta - hozd be a mécsest!
Most aztán megállt János tudománya. Mi lehet az a mécses? Gondolkodott, töprengett a konyhában és keresgélt.

Sokáig tarthatott a keresés, mert egyszer csak kiszól az asszony a szobából:
- Mi az János? Nem találod? Pedig ott van a konyhaasztal fiókjában.
- Hopp, megvan - gondolta János, miután kihúzta az asztal fiókját. A néni nyilván kést kér. Kivette a nagy konyhakést, s vitte be a szobába. Elmosolyodott az asszony a kés láttán, és hozzátette: - Majd megtanulod mi az a mécses. Ment ki a konyhába és maga hozta be.

A kis János élete végéig nem felejtette el, mi az a mécses. Meg is tanult azon a télen jól magyarul és még öregkorában is oly zamatos paraszti nyelven beszélt, mintha nem is jó német szülők gyermeke lett volna, hanem ott nőtt volna fel valahol a Tiszamentén. Kis magyar testvéreivel pedig nemcsak azon a télen tépte együtt a csizmát, hanem később, évtizedek után is fenntartotta a jó baráti viszonyt.
 
-Keszi-

Kapcsolódó cikkeink:
Értesítő 1946 - 1. rész
Értesítő 1948 - 2. rész
Értesítő 1948 - 3. rész
Értesítő 1948 - 4. rész


Vissza