A Kisherceg költője szerint a fölnőttek egyik nagy hibája az, hogy túlzottan is szeretik a számokat. Ezért aztán a fölnőttek "Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: "Milyen a hangja?" "Mik a kedves játékai?" "Szokott-e lepkét gyűjteni?" Ehelyett azt tudakolják: "Hány éves?" "Hány testvére van?" "Hány kiló?" "Mennyi jövedelme van a papájának?" És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik. - Ezért én most nem arról szeretnék beszélni, hogy kedves tanítónénink, Soósné Búzás Erzsébet nyugdíjba vonulása előtt hány évtizedet töltött el a pedagógusi pályán, és arról sem, hány száz vagy ezer kicsi vagy nagyobb diáknak adott a saját lelkéből, tudásából útravalót, hanem arról, hogy miért volt nekünk folyamatos ünnep a vele való együttlét.

Azt is a francia író mondja, hogy "csak a Lélek fuvalma teremtheti meg az agyagból az embert."

Hát bizony így éreztük ezt mi, kisdiákok is, hogy ama Lélek fuvalmát Erzsi néni jelenléte adja. Négy éven át nem csupán a tőle hallott beszéd, hanem egész lénye is nevelt bennünket, hogy formátlan vagy rosszul formált agyagból a tanító emberséges lelkületével, a pedagógus legfőbb munkaeszközével, arra a képre és hasonlatosságra formáljon bennünket, ami szebbé és jobbá tehet mindannyiunkat.

Ennek lényege pedig talán az volt, hogy elérhető, élő példaképként mindig jelen volt velünk, akár az iskolán belül, akár azon kívül.

Tekintély volt, akire felnézhettünk, akihez bizalommal fordulhattunk ügyes-bajos dolgainkban.

Szüleink otthon megnyugvással tapasztalták, hogy gyermekeik "pótmamája" olyan kiváló jellembeli értékekkel rendelkezik, mint a felelősség, az alázat, a szabadság és rend egyensúlyának megteremtésére való képesség.

E nevelési képességeken túl ragyogó napként magas szakmai értékeket is sugárzott felénk, amelyek egyetemes műveltségéből, magas szaktárgyi tudásából forrásoztak. Tanítói munkájában így olvadt össze a nyitottság, a mások helyzetébe való beleélés képessége a jobbra és szebbre való serkentés erényével. Mindezek alapját az a derülátó és türelmes hit képezte, hogy tevékenysége nem hiábavaló, nem elpocsékolt idő, nem fölösleges küzdelem.

Neki köszönhetjük, hogy a hatékony iskolai munka érdekében kölcsönös és általános tiszteletet sikerült keltenie tanítványai körében.

Neki köszönjük, hogy fegyelmező szavaival, vagy szükség esetén intő jelenlétével végül nyugodt, kiegyensúlyozott, tanulásra alkalmas légkört teremtett nekünk, ahol az "apróvadak" megszelídültek, a bátortalanok fölbátorodtak, a csúnyácskák megszépültek, a gyengék megizmosodtak.

Kimeríthetetlen odaadással, oly sok évtizeden át vállalta a nevelés fáradalmait akkor is, ha ez egy bonyolult iskolai kirándulás megszervezését, vagy akár csak egy első osztályos előtti "meghajlással"
a gyerek kioldódott cipőfűzőjének a megkötését jelentette.

E szakmai gyümölcsöket eredményező munka legékesebb és cáfolhatatlan bizonysága talán az, hogy diákjai kimagaslóan nagy arányban és gyakorisággal jutottak el különféle tanulmányi versenyek döntőjébe vagy az országos elismerést jelentő élbolyba.

Felnőtt barátunk volt, aki azonban nem lealacsonyodott hozzánk, hanem magához, föl, a szívéhez emelt bennünket.

Azt mondják, a tanító hivatása azért is szép, mert a Föld nevű bolygó talán legkülönlegesebb és legtitokzatosabb elemével, az emberi elmével és lélekkel foglalkozik. Amikor egy gyermek megszületik, kitárul előttük az élet kapuja, majd az idő haladtával e kapu záródni kezd, hogy az életpálya végén végleg becsukódjon. Sajnos sokan, méltatlanul sokan, már a születésük pillanatában félig zárt kapu előtt állnak, ácsorognak...

Köszönjük most és mindörökké Neked, Erzsi néni, hogy kitártad előttünk fejlődésünk titkának kapuját, hogy arra tanítottál bennünket, hol keressük a tisztességes érvényesülés kulcsait.

Tudjuk, hogy híres Nobel-díjasaink is a legnagyobbakra jellemző szerénységgel, mély tisztelettel és szeretettel emlegették-emlegetik egykori tanáraikat, akik elindították őket a világhír, felé. Így vagyunk ezzel mi, a te mostani tanítványaid is, és így vannak azok a régebbiek is, akiket elindítottál a becsületes és törekvő élet felé, és akiket itt most a kiváló Sándor Dezső népzenész és zenekara képvisel.

Az ilyesfajta elismerés a pedagógus számára a legnagyobb kitüntetés, ez marasztalja őket a pályán maradni akkor is, ha méltatlan fizetésből kell megélniük, s ez őrzi és teremti újjá ebben az oly sok tekintetben értékvesztő világban is a tanító szakma tiszteletét.

Ünneplő beszédünket mi mással zárhatnánk le, mint amit hitvallásként a híres nevelő, Németh László író adott önmagáról: "Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját, szép vigyázattal csiszoljam kristályba!"

Köszönjük most és mindörökké, hogy léleklátó szemeddel felismerted a természetünkben rejlő, kezdetben még nyers gyémántokat, és fáradhatatlan gondoskodással, óvó szeretettel igyekeztél belőlünk ragyogó elmét, kristályként fénylő embert csiszolni. Mi pedig ígérjük, hogy az elkövetkező évek során igyekszünk majd folytatni a Tőled tanult munkát, hogy miként mi szeretettel emlékezünk majd Rád, akként majd Te is büszkén emlegethesd későbbi sikereink kapcsán: ő az én tanítványom...

Kívánunk ehhez hosszú és egészséges, boldog és nyugodt életet!

Isten áldjon, Erzsi néni!

Téglásy Flóra, 4/b. osztályos tanuló nevében édesapja, dr. Téglásy Imre

Páty, 2011. június 14.

Kapcsolódó cikkünk: A legnagyobb érték, amit egy tanító kaphat, az emberi szívben van... - 2011-03-30