.

2019. December 6. Friday, Miklós napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria

Belépés a fórumba


Quo vadis Budaörs? Quo vadis Wittinghoff?

Budaörs > Közélet
2019-10-31
213 olvasás

Október 28-án Csenger-Zalán Zsolt, a Fidesz-KDNP ország-gyűlési képviselője sajtótájékoz-tatót tartott Budaörsön. A budaörsi képviselő-testület október 24-i alakuló ülése előtt negyedórával egy rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze a választáson győztes Budaörs Fejlődéséért Egyesület. Erre reagált Csenger-Zalán Zsolt.

Wittinghoff Tamás polgármester a tájékoztatón, majd az ülésen is elmondta, hogy addig nem kíván együttműködni a Fidesz-KDNP képviselőivel, amíg a választás során történt bűncselekményeknek nem lesznek meg az elkövetői. Bejelentette, hogy így csak az önkormányzati törvényben előírt mértékben vehetnek részt a kompenzációs listán bejutott képviselők a bizottságok munkájában.Tudni illik, a választási kampányban nyilvánosságra került egy videofelvétel, amelyen Wittinghof Tamás igénybe veszi egy nő szexuális szolgáltatását, amelyért fizet. A polgármester szerint nem ez a bűncselekmény, hanem a felvétel elkészítése, amivel azokat vádolja, akiknek az érdekében ez állhatott.

Csenger-Zalán Zsolt sajtóközleménye: „Quo vadis Budaörs? Quo vadis Wittinghoff?

A budaörsi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatója, illetve az azt követő testületi ülés joggal veti fel azt a kérdést, hogy merre tart Budaörs és az identitásában láthatólag megroppant polgármester, Wittinghoff Tamás.

Wittinghoff zavart kapkodása érthető, hiszen ő is érzi, hogy a botrányos videó nyilvánosságra kerülése utáni vállalhatatlan hazudozásával erkölcsileg teljesen méltánytalanná vált.

A videó önmagában is kínos és egyúttal szánalmas, ugyanakkor az előkerülése utáni reakció döbbenetes hasonlóságot mutat a hírhedt Monica Lewinsky-üggyel. Bár ott maga az aktus dokumentálása nem történt ilyen egyértelműséggel, Clinton azt követő magyarázkodása mégis elindította az un. impeachment eljárást az elnök eltávolítására, azon az alapon, hogy az üggyel kapcsolatban nem mondott igazat, azaz hazudott.

Wittinghoff is magyarázkodásba kezdett a szexvideója után: tagadta, hogy rendszeresen kereste volna fel a prostituáltat.

A videóban hallható beszélgetésből nyilvánvalóan megállapítható, hogy a kéjhölggyel rendszeres kapcsolata volt, sőt családi és egészségügyi kérdésekről is beszélgettek, bizalmas viszonyban voltak, jól ismerték egymást.

Tehát a polgármester hazudott!

Azt is állította, hogy csak masszíroztatni ment. Nos, masszázsnál érkezéskor nem csókolóznak a szolgáltatóval, továbbá az orális aktusra ő szólította fel a prostituáltat.

Ismét hazudott a polgármester!

Kezdetben Wittinghoff azt állította, hogy nem történt pénzmozgás. A videó ezt egyértelműen cáfolja.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a polgármester olyan hazugság spirálba került, amely miatt erkölcsileg méltánytalanná vált közéleti szerepvállalásra. A bevezetőben említett sajtótájékoztatón Wittinghoff politikailag is méltánytalanná vált.

Az édesapját – közlése szerint – ért támadás kapcsán vérlázító módon, teljesen alaptalanul támadta a FIDESZ-Kdnp képviselőit, tagjait, szimpatizánsait és választóit.

Értjük, hogy a polgármester a kínos videóról és az azzal kapcsolatos hazudozásairól próbálja elterelni a figyelmet, viszont a Rákosi-időket idéző koncepciós támadást határozottan visszautasítjuk!

Visszautasítjuk, hogy minden alap nélkül meggyanúsít embereket, sőt – erre még az ötvenes években sem volt talán példa – nekik kellene bizonyítaniuk ártatlanságukat. Amíg ezt nem teszik meg, nem gyakorolhatják azt a jogukat, hogy választóikat a bizottságokban is képviselhessék.

Mindezt a polgármester, a BFE, valamint a – gazdák mögé bújt – megélhetési áruló a jogállamiság és a demokrácia „nagyobb dicsőségére” teszik!

Mire készülnek Wittinghoff és zsoldosai?

Úgy tűnik, hogy a lakópark mutyit akarják – ellenzéki kontroll nélkül – átvinni, illetve a pénzügyekbe való betekintés lehetőségét is el kívánják venni a FIDESZ-Kdnp megválasztott képviselőitől, így próbálva leplezni a lopásokat?

Minden jogi eszközt igénybe fogunk venni, az önkormányzati törvény szellemével ellentétes antidemokratikus határozat megsemmisítése érdekében, képviselőink becsületének megvédésére, a mutyik megakadályozására.

Miközben elítéljük az idős embert ért – semmivel nem menthető – támadást, fel kell tennünk a kérdést: qui prodest – kinek az érdeke?

Az eset figyelemelterelésre kiváló és erre utal a nyomravezetői díjként kitűzött közel 5 millió forint is.

Túl azon, hogy ez két évi átlagjövedelem, amit a polgármester és az alpolgármester urak – ezek szerint – könnyen megengedhetnek maguknak, felhívnánk szíves figyelmüket, hogy a móri tömeggyilkosság tízmilliós vérdíja is csak arra volt jó, hogy ártatlanul ítéltek el valakit életfogytiglanra. Csak remélni tudjuk, hogy nem ilyen indíttatás lappang a felajánlás mögött!

Végezetül a polgármester úr sajtótájékoztatóján a Tízparancsolatot is emlegette. Bár ő nem hívő ember – ha már idehozta – hármat nyomatékkal ajánlanánk a figyelmébe:

1. Ne paráználkodj!

2. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!

3. Ne lopj!”


A Budaörs Fejlődéséért Egyesület (BFE) reagálása Wittinghoff Tamás polgármestert és dr. Molnár Gábor egyesületi elnök aláírásával a budaorsiinfo.hu-ról:

„A Fidesz-KDNP által tartott hétfői sajtótájékoztatón elhangzottak alapján úgy érezzük, hogy továbbra sem akarják megérteni, mit várnának el tőlük a budaörsiek, akiket mélységesen felháborított az a tisztességtelen kampány, amelyet ők folytattak az önkormányzati választásokig. A kampány idején súlyos törvénytelenségek történtek a városunkban, méghozzá a Fidesz-KDNP érdekében. A választások eredménye egyértelművé tette, hogy a budaörsieknek mi volt a véleménye az ilyen eszközökkel folytatott kampányról.

Valakik megbízást adtak arra, hogy telefonos ál-közvéleménykutatók tévesszék meg az embereket. Valakik megzsarolták a polgármestert annak érdekében, hogy ne álljon ki a választáson a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben. És miután ezt visszautasította, lejárató szórólapokkal árasztották el a várost valakiknek a megrendelésére. Ezektől a Fidesz-KDNP sem akkor, sem a képviselő-testület alakulóülésén, sem az október 28-án tartott sajtótájékoztatóján nem határolódott el egyértelműen, és meg sem kísérelték, hogy a rájuk árnyékot vető cselekményekkel kapcsolatban tisztázzák magukat.

Nem maradhat következmények nélkül, ami történt. Nem hagyhatjuk, hogy legyen olyan politikai erő, amelyik azt gondolja, tisztességtelen eszközökkel kellene egy választást eldönteni. Továbbra is elvárjuk a Fidesz-KDNP-től, hogy ha tudomásuk van arról, hogy kik álltak ezen bűncselekmények mögött, akkor nevezzék meg őket. De legalábbis minden erővel segítsék a hatóságok munkáját. Az elkövetőknek, és természetesen a megrendelőknek véglegesen távozniuk kell a közéletből.

Elhangzott az is a sajtótájékoztatón, hogy az önkormányzatban korlátoznánk a kisebbségben lévő képviselők jogait és lehetőségeit. Ez természetesen nem igaz, csupán addig nem teszünk pozitív gesztusokat, nem adunk olyan többletlehetőségeket, amelyeket a törvények nem írnak elő, amíg a fenti ügyek nem tisztázódnak. Vagyis ezúttal nem ajánlottunk fel alpolgármesteri helyet a Fidesz-KDNP-nek, illetve nem kérjük fel őket semmiféle tisztségre. Sem az önkormányzati törvény, sem az önkormányzat SZMSZ-e nem tartalmaz arra vonatkozó szabályt, hogy a képviselőknek automatikusan járna bizottsági hely. Tanácskozási joggal azonban a bizottságok munkájában valamennyi képviselő részt vehet, így továbbra is teljes rálátásuk lehet a döntéshozatalra, s állításukkal szemben: nem marad az önkormányzati munka „ellenzéki kontroll nélkül”.

A Fidesz-KDNP képviselőinek minden olyan lehetőség adott, amely az önkormányzati törvény szerint jár nekik, semmi nem fogja őket akadályozni abban, hogy tisztességesen végezhessék munkájukat.

 

DÖNTSÖN AZ OLVASÓ!
A pestisracok.hu ezzel a címmel közzé tette a Wittinghoff Tamásról készített videó leiratát:

Az ominózus, a kevésbé prűd közönség gyomrát is kikezdő pornóvideót sokan látták az interneten a választási kampány heteiben, de ma már a legtöbb szexvideókat közlő oldalról törölték. Ezen Wittinghoff Tamás egy középkorú hölgyet igyekszik (kölcsönösen) orálisan kielégíteni, miközben a nemi közösüléssel is próbálkozik – a realista képsorok szerint mérsékelt sikerrel. A polgármester azt állítja, alvilági körök hosszabb ideje zsarolták a titokban készített felvétellel, ezért meg is könnyebbült, hogy a kampányokban végre bemutatták és felesége is megbocsátott neki. Azt állította, egy masszőrnőnél járt, életében először és tőrbe csalták…

A portál, tekintettel a szereplők személyiségi jogaira, csak a polgármester szavahihetősége szempontjából fontos dialógusokat közli:

A videó nyolcadik percétől kezdődően Wittinghoff és a videón szereplő nő különböző magánéleti témákról beszélgetnek, melyből kiderül, hogy pontosan ismerik egymást. A videó egyébként láthatóan szerkesztve van, élesen láthatóak a vágások, melyek „jelenetenként” váltják egymást. A durván pornográf részletek után az egyik ilyen „jelenetben” Wittinghoff az ágyon ül és a táskájával foglalkozik, közben a nő kimegy a helyiségből és kérdez valamit, ami azonban a felvételen nem érthető. Wittinghoff az ágyon ülve, erősen hiányos öltözékben válaszol:
- Hát olyan 11 óra fele. Vagy nem jó az úgy?
A nő ismét érthetetlen választ ad.
Wittinghoff: Mondjad! Mondjad hogy milyen szempontjaid vannak!
Nő: Ja nincsenek szempontjaim.
-Vágás-
Wittinghoff: Én olyan hülye vagyok!
a szobán kívülről: Miért?
Valamelyik nap, két hete, nem tudom…
Megkívántad?
Megkívántam igen, elmentem a kínaiba, s akkor végeztem a kajával és akkor jöttem rá hogy…
Nem is ehetnél ilyet!
Ilyen … cuccokat nem ehetek… pedig imádom. És ehelyett most karalábét rágok. Nem kérsz karalábét? Nagyon finom.
Nem kérek.
-Vágás-
A nő itt már visszatért a helyiségbe, így már ketten ülnek alulöltözötten az ágyon:
Wittinghoff: Ha nem lenne ez a szalag, ami miatt … kell szednem… Alapvetően elkúrták amikor ezt a lábamat két hónapig gipszben tartották. Lesatnyult, tönkrement, ezért lett ilyen. Pedig egészen normális lábaim voltak. Jól futottam meg jól teniszeztem…
Nő: Teniszben?
Kétszer vittek le mentők a pályáról..
Annyira?
Igen. És most bennem van a félsz, hogy ha most eltörik úgy hogy végig…
Bele se merek gondolni
Ugye?
-Vágás-
Ebben a „jelenetben” már öltözködnek, Wittinghoff ismét tanúbizonyságát adja annak, hogy behatóan ismeri a videón látható nőt, megjegyzést tesz annak súlygyarapodására.
Wittinghoff: Híztál?
Nő: Egy picit
Én meg fogytam!
Igen?
Hát nem sokat, de jó is egyébként. Mert a diétás kosztolás egyébként olyan, hogy többször eszel, ilyen szempontból jó, mert az anyagcserének is jót tesz. Sőt azt mondják, hogy én még abban a fázisban vagyok, mikor meg is fordítható.
A cukorbetegség?
Aham. Azért kéne sportolni.
-Érthetetlen-
Megfordítod a cukromat?
Én meg…
-Vágás-
Wittinghoff az ágyon ül, immáron félig felöltözve, a nő a szobában pakol, még mindig hiányos öltözékben.
: Most hogy beteg voltam, egy kicsit elúsztam így a házimunkával. Mert hát ugye a gyerekem apja az nem vállalta fel a gyereket múlt hétre..
Wittinghoff: nem vállalta fel?
Nem! Csak annyit hajlandó, amennyi nem húzza át a kis életét, tudod nem zavar be. Amint valamit meg kell oldani, ami nem az ő elképzelései szerint alakul, az már nem szimpatikus neki.
-Érthetetlen szöveg-…. Utáltam először hogy ilyen apás az látszik az emberrel ha beül a gyerekével. Bár múltkor a Gergővel is beültünk és elkezdtem röhögni magamban, hogy akkor most megint azt hiszik, hogy hétvégi apuka vagyok. Hát ez olyan hülyeség! Miért lennék az?
Nem is értem miért lennél az.
-Vágás-
Wittinghoff és a nő is felöltözött, a polgármester előveszi tárcáját, majd elteszi, miközben a nő kérdez valamit, ami nem tisztán érthető, de a pénztárca irányába nézve a „mire? (számlára?)” kérdést lehet kiérteni.
Wittinghof: Masszírozásra, jó?
Nő: Ó köszönöm.

Kapcsolódó cikkünk: Szexvideó került elő a budaörsi polgármesterről - 2019-09-29

Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC