.

2019. November 13. Wednesday, Szilvia napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria

Belépés a fórumba


Mosolygó

Budakeszi > Kultúra
2019-09-02
127 olvasás

Gergelyi Ferenc, a volt bencés osztálytárs története Nagy Gáspárral egy negyvenhét évvel ezelőtti esetről Mosolygó című írásában. Mosolygó anyagát 1974 decemberében irattározták. Hálózatból való kizárásának oka: megbízhatatlan. Nagy Gáspár számtalan hasonló tapasztalatát a Szigorúan titkos állambiztonsági barlangrajz című versében örökítette meg, egy igazi költő eleganciájával az utókornak.

1. A motor-lopás

 /Csöngött a harmadik emeleti telefon és a 310-es szobába bekopogott a csengetést megunó diák.

- Gergő! Téged….!

- Halló!

- Szia! Nagy Gazsi!

- Hát Te? Honnan beszélsz?

- A Ráday utcából! Pesten vagyok gyakorlaton! Keresem az ismerősöket.

-  Én itt vagyok a Kinizsi utcában.  Egy köpésre a Ráday utcától. Ugorjunk össze.

- Tudom! Ágota, az unokahúgom is abban a koleszben lakik.          

- Akkor gyere ide! Aztán elmegyünk a Vörös postakocsiba. Valami Krúdys étellel megünnepeljük a találkozást!/

Gazsi1971. tavaszán jelentkezett a KÖZGÁZ Kinizsi utcai kollégiumában, ahol unokahúga is lakott. Ettől kezdve másfél éven keresztül szinte napi kapcsolatban voltunk. Nem múlt el hét, hogy ne jelent volna meg a kollégiumban és egyik jól kereső autószerelő barátom jóvoltából – aki mellesleg korábban gyerekszínész volt, pl. a  ”Légy jó mindhalálig”-ban ő volt a buta Sanyika, akit Nyilas Misi korrepetált – csaknem minden találkozásunkat valamelyik étteremben fejeztük be. Nagyon közel volt a Krúdy étterem, a Vörös postakocsi - Alvinczy sertésmáj, borkereskedő máj, velő pirítóssal, Rezeda Kázmér tálja -, de gyakran voltunk az azóta kimúlt Badacsony étteremben (Kálvin tér-Üllői út) – Lakatos Lajos, a híres Lakatos Sándor öccse, beléptünkkor megszakította a zenélést és tust húzott, hálából a sok népdalért, nótáért, amikre megtanítottuk.

Névnapot, születésnapot budafoki Borkatakombában, vagy a Várban, a Régi Országház Pincében ünnepeltük, különösen január hatodikát, mert Gáspár nap egybeesett az én születésnapommal. Ilyenkor 15-20 fős csapat, a „baráti-kör”mulatott sokszor hajnalig.

A Kinizsi kollégiumban Gazsi igazi baráti közegre talált, lubickolt az új ismeretségekben. A Ráday utcai albérlete csak éjszakai szállásként funkcionált. A főbérlő nagyon szigorú volt! Vendégeket nem fogadhattak a bérlők! A lányokat kitiltotta „az öreglány”, ha mégis próbálkozott valakit felvinni, az ágyvesztéssel járt.

Már a portások is ismerték, s ha nem voltam otthon odaadták Neki a szobakulcsomat is.

A beszélgetéseink az irodalmat ritkán érintették. Talán egyszer fordult elő, hogy szóba hozta: felhívta valaki telefonon, valószínű rendőr volt, s jót beszélgettek az irodalomról: bármelyik egyetemen professzor lehetett volna- mondta, annyira vágta a magyar és a világirodalmat is. S talán akkor tette hozzá, hogy említette az illető kettőnk beszélgetését a Duna parton az Egyetemi színpad Tompa László: „Minálunk vannak fenyvesek” c. előadása utánra célozva.

De nagyon nem foglalkoztunk ezzel. Legalábbis kettőnk között ez nem volt téma.

1972 nyarán a diplomamunkámat írtam, s mivel a Kinizsi utcai kollégiumot, ami akkor nagyon modern, jól felszerelt intézménynek számított, kiadták ifjúsági szállásnak, a Ráday utcába költöztünk, amely egy régebbi épület volt és a Ráday utca felé – megtörve a zártsorú beépítés monotonitását - egy kb. 10 méteres „előkerttel” rendelkezett.  Ennek én különösen örültem, mert így állandó felügyelet alatt tudhattam Jawa 250 m3-es motoromat, amelyet leszerelésem után a jeles érettségimért kaptam, családi adakozásként, mondván: így gyakrabban tudok hazajárni. A porta szolgálat 24 órás volt itt is, mint a Kinizsiben.

Gazsival többször beszélgettünk Erdélyről. Már akkor is szakértője volt nemcsak az erdélyi irodalomnak, népművészetnek, de földrajzának is. 1972. augusztusában – befejezve a kötelező szakmai gyakorlatot, és a diploma munkám írását – több szabadidőm volt, mert nem akartam közgazdász lenni és újságárusként az Astoriánál lévő standon biztos munkahely látszott, sikeres rikkancs működésemnek köszönhetően („Megölte anyósát! Mégis elítélték! Hétfői hírek!”). Szóval, minden szépen alakult körülöttem, mikor Gazsi megkérdezte, van-e kedvem Erdélybe menni. Képzeld el – mondja- Tamási Áron öccse, Tamási Gáspár, a hat elemijével könyvet írt „Vadon nőtt gyöngyvirág” címmel. Egy nagy „A” betűvel kezdte az írást és a végén egy ponttal fejezte be. Egy mondat az egész! Elmennénk Farkaslakára, készül Áron síremléke is. Találkozhatnánk olyan emberekkel, akik megmaradtak magyarnak és nagyon vágynak a mi segítségünkre. Hát persze! Ott a helyem! Itt a motorom! Szabadon járhatunk egész Erdély területén! Mikor indulunk? Menjünk szombaton, augusztus 12-én! Rendben!

Még a Kinizsiben a Diákbizottság (melynek tagja voltam) kötött egy megállapodást egy zenekarral: hét közben a kultúr-klub helyiséget zenei próbákra használhatják, s fizetségül péntekenként bulit tartanak a kollégistáknak és egy limitált számú saját törzsközönségüknek. Kiváló zenekar volt, kevés saját számmal, de jó, szakképzett zenészekként minden akkori külföldi és hazai zenekar számát, jó hangszereléssel, magas színvonalon játszották.

Augusztus 11-én az utolsó pénteki bulit tartottuk, már a Rádayban. A bulikon én a büfét üzemeltettem - kőbányai világos sör, zsíros kenyér, dugiban pálinka, egyéb finomságok-, jól kerestem. Megvolt a pénzügyi alap az erdélyi utazáshoz.

Félhomálynál kicsit sötétebb, villódzó fények, kiváló, jó hangos zene. A büfé pult mögött álltam, amikor odatáncolt egy nagyon elegánsan öltözött, szép arcú, dekoratív lány és partnere – valószínű a zenekarhoz tartozók, mert nem kollégisták voltak – és anélkül, hogy a „rázást” abbahagyták volna, a srác hanyag nyugalommal megkérdezte: „Tiéd az a motor a kolesz előtt?” „Igen! Miért?” „Vigyázz rá nagyon, mert el akarják lopni! Még az éjjel!”

Ennyi! És eltűntek a táncolók között.  De, hát kik? Miért? Honnan tudjátok? – kérdeztem volna. Kirohantam a ult mögül, de nem találtam őket! Elnyelte őket a tömeg és a homály!

Kétségbe estem! Lassan éjfél! Hová vihetném a motort, ahol biztonságban van? Senkit nem ismerek, ahol védve elhelyezhetném. Hívjam a rendőrséget? Mit mondjak? Hogy egy táncoló pár odaszólt, hogy el akarják lopni? És akkor a rendőrség, majd őrt állít a motoromhoz? No, nem! Ez hülyeség! Mit mondok otthon? Szóltak és engedtem ellopni? Mit mondok Gazsinak? Reggel indulnánk és nincs motor!

Végül arra jutottam, hogy a motor nem lopható el! A kormányán jó nagy lakat van. Azt nem  lehet úgy levágni, hogy a portás ne vegye észre. Mivel nincs slusszkulcsuk, a vezetékekhez hozzájutás sok időt vesz igénybe. Szólok a portásnak! Kezdtem megnyugodni.

A buli után lementem megnézni a motort. Körbejártam! Beszéltem a portással. Nem lesz semmi baj. Ijesztgetés volt. Nem kell komolyan venni! 

Viszonylag nyugodtan aludtam. Reggel 6 körül felkeltem, lementem, hogy megnézzem a motort és a közeli tejivóban vegyek magamnak és Gazsinak reggelit.

Nagy megkönnyebbüléssel nyugtáztam: a motor a helyén van. Átverés volt az egész! Az éjszakai portás már hazament. A tejivóból visszafelé jövet odamentem a motorhoz.

Megfordult velem a világ! A fal felőli oldalon, takarásban, a motor deklije (oldalfedél) le volt szedve. A négy csavar a dekliben szépen elhelyezve. A generátor hiányzik, a vezetéke elvágva! Az akkumulátor tartót felfeszítették és az akkumulátor nincs ott, kábelek elvágva! Szakszerű munka! A tolvaj képzett szerelő lehetett! 

A Liszt Ferenc téren volt egy AUTÓKER bolt, ahol lehetett alkatrészeket kapni a Jawa-hoz is. Odarohantam. 8-kor nyit. Megvártam. Sajnos nincs generátor csak Jawa 350-eshez, akkumulátor meg egyáltalán nincs. Ez kkor normális volt!

Gazsi közben várt rám. Már tudta mi történt! Próbált megnyugtatni: „Semmi gond! Én már összepakoltam. Elmegyek vonattal! Biztos lesz még lehetőség, hogy együtt elmenjünk Erdélybe!” (Valóban! Erre 22 év múlva adódott alkalom!)

Felhívtam egy Érsekújvárról származó évfolyamtársamat (családja, gyermekei ott éltek), aki lengyel-csehszlovák-magyar csempészet legjobb tudora volt és elmentem Krakkóba, ahol méretre rendeltem női bundákat (4 db-ot), ágytakarót (10 db-ot) és amennyi zlotyiért vettem, az évfolyamtársam Érsekújváron nominálisan ugyanannyi cseh koronáért eladta. Ebből vettem generátort (azt gyerekcipőként hoztam át a vámon) és aksit. A többiért sportcikkeket (főleg horgász damilt) vásároltunk, amit sportbizományiban (Dohány utca) nagy haszonnal eladtam. Nagyon jó üzlet volt!

Toll a fülükbe a tolvajoknak!!!

2. 46 évvel később

Tavaly, 2018. júniusában a Bencés Öregdiákok facebook oldalára, Nagy Imre kivégzésének 50 éves évfordulója alkalmából egyik pannonhalmai diáktársam bemásolt egy hosszabb újságcikket, amely többek között Nagy Gáspár: „Öröknyár elmúltam 9 éves” című versét is tartalmazta, felsorolva a vers megjelenésének következményeit. Az írásra érkező hozzászólások között olvastam: „Nagyon tartott a hatalom Nagy Gáspártól! Nem véletlenül szentelt neki a „Titkos írás” c. könyv több tíz oldalt.”

Megrendeltem a könyvet. Kétezer-kétszáz oldal két kötetben. Súlyos anyag! „’56 után a hatalom nem engedhette, hogy ez (Irodalmi Újság publikációi, Petőfi Kör vitaestjei stb.) megismétlődjék, ezért igyekezett a legmesszebb menő ellenőrzést gyakorolni az irodalmi élet fölött. … Meg kellett akadályozni a tabukra fittyet hányó szavak, mondatok és művek publikálását, és megtorolni, ha netán mégis átcsúsztak az ellenőrzésen.”

Nézzük, mi van benne Nagy Gazsiról. Részletek.

„Nagy Gáspárra a hatalmi gépezet még a ’70-es évek elején, a szombathelyi tanítóképzőben foglalkoztatott hálózati személyek egyike, „Bocskai Imre” révén figyelt fel (Bödei Imre 1952-56 között, majd 1970-től újra csatasorba lépett.) A főiskola oktatójaként ügynöki minőségében, 1971 februárjában tájékoztatta Keresztényi László őrnagyot a népművelő könyvtár szak problematikus hallgatóiról.”

Idézet az ügynöki jelentésből:

„Nagy Gáspár III. éves tanuló intézeti magatartása sok esetben kifogásolható. Erősen érződik nála a bencés gimnázium nevelése, és ennél fogva sok esetben idealista nézetei vannak.  … erősen nacionalista gondolkodású, sokat foglalkozik a ROMÁNIAI MAGYARSÁG HELYZETÉVEL, és azt hangoztatja, hogy annak a nagy erdélyi magyar területnek Magyarországhoz való tartozása lenne a helyes. …ha végez (a főiskolán), a népművelés területén egy újat fog megvalósítani… A közelmúltban kilépett a KISZ-ből azzal az indokkal, hogy nem ért egyet a tevékenységükkel… Nagy Gáspár 1971. február 1-től gyakorlati idejét Budapesten…végzi.”  

Gazsi gyakornoki idejének felét a Fővárosi Művelődési Házban (FMH), felét az idegen nyelvű könyvekre szakosodott Gorkij könyvtárban töltötte. „Az FMH az 1970-es évek elején kibontakozó táncházmozgalom egyik fontos helyszíne volt. A magyar népi hagyományok felélesztésére irányuló kezdeményezést a kultúrpolitika gyanakvással fogadta: a határon túli, s főként ERDÉLYI MUZSIKÁK ÉS TÁNCOK iránti érdeklődésben a nacionalizmus, a sovinizmus, irredentizmus újraéledését látták. Az állambiztonság az ügynöki jelentésekből láthatta, hogy Nagy Gáspár nemcsak vonzódik e kultúrkörhöz, hanem azt is konstatálhatta, hogy az idő haladtával és írói ázsiója emelkedésével egyre közelebb került a táncházi mozgalomhoz is kapcsolódó, úgynevezett nacionalista ellenzék vezető személyiségeihez.

Nyilván bencés múltjára tekintettel „Szerzetes” fedőnéven vonták ellenőrzés alá a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XII. kerületi fiókjában dolgozó Nagy Gáspárt.  Három ügynököt küldtek ide a nyakára, „Mosolygót”, „Tatárt” és „Vitézt”.

„Mosolygót”, Volenszki Erzsébet adminisztrátort 21 éves korában, 1969 októberében szervezte be az államvédelem, alighanem presszióval: belekeveredett egy társaságba, amelynek tagjai a csehszlovákiai bevonulás elleni tiltakozásul önmagát felgyújtó Bauer Sándor emlékének ápolásán túl, a maguk módján 1848 forradalmát is megünnepelték, sőt a Szabadság-szobor felrobbantását is tervezgették. Őt nem ültették le. Feladatai közé tartozott börtönből szabadult ismerőseinek ellenőrzése és az ünnep megzavarására irányuló esetleges készülődés előrejelzése. Csinosságát kihasználva 1970-ben megpróbálták ráállítani a „Gitáros” fedőnéven megfigyelt Bródy Jánosra. „Mosolygó” csáberejét vetették be Nagy Gáspár esetében is: miután fényképen megmutatták neki, 1972 júliusában!!!, a könyvtárban beszédbe elegyedett vele, és kérte, javasoljon neki olvasnivalót. Egy hét múlva visszavitte a kikölcsönzött műveket, vasárnapra randevút beszéltek meg. Nagy Gáspár már ekkor megmutatta verseit, s elmondta, hogy többnek visszautasították a közlését. Szóba került a romániai magyarság elnyomása is, meg hogy KAPCSOLATBAN ÁLL FIATAL ERDÉLYI KÖLTŐKKEL. Legközelebb éjfélig sétáltak a Duna-parton („találkozásunkat részben az udvarlás jellemezte”). Nagy Gáspár ekkor közölte, hamarosan ERDÉLYBE utazik. Szebeni őrnagy erre megjegyezte, hogy már főiskolás korában is készült oda társaival szociológiai felmérést készíteni a magyarság körében. ’Alapállásuk teljesen nacionalista volt, EZÉRT ÚTJUKAT MEGAKADÁLYOZTÁK’. Ügynökének feladatul adta, tudja meg, KIVEL, HOGYAN, MIKOR MEGY!!! Az indulás előtti randevú, MARGITSZIGETI SÉTA ESTE 11-IG. Számítása azonban nem vált be!!! NAGY BARÁTJÁNAK MOTORKERÉKPÁRJA ELROMLOTT, EZÉRT VONATTAL UTAZOTT!!! (A fenéket romlott el! Most már tudom: működésképtelenné tették, néhány órával az indulás előtt!!!)

Hazaérkezése után sikerült ugyan megtudnia egyet, s mást („Mosolygónak”) a romániai útról: járt Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, megismerkedett magyar írókkal, mesélt az elrománosításról. De kapcsolatuk nem a terv szerint alakult: maradjunk barátok alapon szakítottak.

A táncos pár 1972. augusztus 11-én éjfél körül figyelmeztetett. Mosolygó jelentett, aztán jelezte nekem: arra illetékesek meghiúsítják Nagy Gáspár erdélyi utazását!

Mi lett volna, ha…Véletlen baleset?  Határról visszafordítás??????

Két naiv fiatal: hittük a tisztességes tolvajmesét, majdnem fél évszázadon keresztül.

„Mosolygó” anyagát 1974 decemberében írattározták. Hálózatból való kizárásának oka: „MEGBÍZHATATLAN”.

***

Nagy Gáspár: Szigorúan titkos állambiztonsági barlangrajz

Azt mondja Valaki
akit én nagyon szeretek
felejtsem el – örökre
azon rendőrök neveit
akik mindenféle
szennyes papírok alján
az állam biztonságára
nézvést láttamozva
hol “belső ellenzékinek”
hol meg “ellenséges ellenzékinek”
szóval meglehetősen
rovottnak ítélték
valahai múltamat
abból is a legszebb éveket
éppen kerek húszat
a húsz és negyven közötti
véletlen és vétlen “kalandokat“
és fogták küldték rám
a kis( talán zsarolható) spicliket
szebben mondva: hírforrásokat
meg az önkéntes nagyobbakat
ahogy írva vagyon: ügynököket
és titkos megbizottakat
akik szerelmeim nevét
is jegyezték
és első zsengéimből
– micsoda minőségérzék! –
a legjobb sorokat
aztán mikor már a sorok
valóban verssé álltak egybe...
buzgó jelentéseikbe szőve
behalhatatlanodtam
(általuk is!)
a “kis magyar októberbe”
szóval felejtsem őket
és szigorúan titkos
tisztjeiket is...
most megint erre int
akit én nagyon szeretek
felejtsem a rossz álmok
bizonyosságát megőrzők
álságos neveit
mert nem méltó hozzám
a rossz álom
ez a fekélyes múlt-vakarék
s közben látom rajta
és érzem a hangján hogy fél
pedig a történtek idején
még alig látszott és önfeledten
játszott boldogan élt
bizony lehetne is felejteni
de azt hogy ő most fél
– szinte már tőlem is –
ezt mégsem felejthetem
s meg sem bocsáthatom
most már nekik
akik elhozták újra a félelmet
fölrajzolnom sem kell
a rossz álom barlangfalára
mert maguktól mindig kivetülnek
mint valami derengő karcok
s kilépnek a megfigyelt felbontott
és lehallgatott éveim
szégyen-hátteréből
ím öklendeztető a bizonyosság
hogy megesett velem
ők valós álarcok mögött
de mily fantáziátlan nevekkel
s fátyol- táncuk rendje – egyelőre – ez:
legelébb a nyugati végeken állt
jót érettünk Bocskai de nem fejedelmi pózban
legkitartóbban sármos magyar úrként
virág-Vitéz bimbózott őszfehéren
aztán leszakították (rólam) hirtelenjében
és Forgó is hamar elfordult
de közben jámbor gyermeki kiadóban
lett igen szemérmetes a Francia lektor
bezzeg Viktória az idegen költővel
franciázott s mit tehetett sziklaszilárdan
csodálkozott Sziklai barnán lesülve
mikor az alföldi detronizáló város
falusiTóth hírharangozója ugyancsak kongatta
a szélrózsa minden irányába az irodalmat
rögvest a Tiszába vetette magát a Tihanyi
révtől híres Endre király
aki a Duna kanyarulatos partján
a szentek Petőfi körében csak egyszerűn Endrei
lett tán mert a nagy folyamot kissé
megduzzasztotta volna csak egy parányi
Kelet-es betűvel is az Ipoly
de a betűket szép keze-írásával nagyszerűen
Nagymárton körmölte oda
sebes informátori tettként
hogy aztán szerények legyünk mint
Havasi gyopár amikor megigazult
s megyéket által ugrott a küldetés
nagy hanggal kortes tulipánt tűzött
békés hívei szíve fölé
(no ez volt a legnagyobb átverés):
álom-barlangi csalódás lett
virág-Vitéz bimbajának elsatnyulása mellett
de megint jön
akit én nagyon szeretek
azt mondja hogy ez a múlttal való hálás
már beteges önveszélyes
mondom: lehet de ebben a szégyen-silóban
(ha álom is) nevek lapulnak mélyen
egészen másképp de olyanok
persze fakó negatívban
akár a 301-es parcellában
nyugvó hősök mártírok
amikor drága‘56-os színészeink
sorolták őket ott a téren
hogy beleborzongtunk Istenem
és borzong ő is akit nagyon szeretek
nos a rózsafüzér (szemei a láncban)
megkerülhetetlen memoriter:
eszelősen mormolom
álomban félálomban
nem is tudom élők-e vagy holtak
amikor a papirosok tetején vagy alján
nevemmel egy térben időben korban
közszereplős szép fokozatokkal
elém kunkorodnak:
Ambrus, Andrási, Ács, Barna, Bárdosné,
Benjamin, Benke, Berente, Bezzeg, Bodrogi,
Dr.Budai, Dán, Durkó, Egyed, Eigner, Esvégh,
Fodor, Forgács, Földesi, Dr. Földvári, Gál,
Gáspár, Gész, Guzorán, Hajnal, Harangozó,
Dr.Hargitai, Hoffmann, Horváth, Dr.Horváth,
Dr.Hugyák, Jámbor, Karasz, Kele, Keresztényi,
Kiss, Kolok, Ledvényi, Lengyel, Madarassi,
Mészárosné, Molnár, Nagypál, Dr Neichel,
Pálfy, Preizinger, Rajki, Romancsik, Romhányi,
Salgó, Sillai, Simon, Ströck, Szebeni, Tancz,
Terebesi, Vagyóczky,Vajda, Varga, Dr.Várhelyi,
Virág..... – – –
szóval legyintsek rád elmúlt világ
s amin e szorgalmatos hálózatfenntartó
ügyeletes álombiztonságiak
bizton dolgoztak
farigcsáltak terjengős tájékoztatókat
miket aztán a szakelosztóból
a legfőbb olvasnitudóknak
a hó-fehérke házban
mazsolás kalács s reggeli kávé mellé
hivatalból szépen föltálaltak
lám így ért célba a nagy igyekezet
kapták az akkor fennen uralgó nevek
remélem az én nevem betűi is
borzolták azért kicsit
a legfőbb ideológusi idegeket
azt mondja Ő
akit nagyon szeretek
nem méltó hozzám
s nem érdemlik meg
azok és emezek
hát akkor... ég veletek....
ne félj mondom ne félj
nem méltó hozzánk már
– azok után...
ami megtörtént velünk –
a félelem.      (2002)

Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC