.

2018. augusztus 21. kedd, Sámuel,Hajna napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria


Belépés a fórumba


Pörös Géza filmrendezőé a Nagy Gáspár-díj

Budakeszi > Kultúra
2018-05-10
195 olvasás

Pörös Géza (1949) filmszakíró, dokumentumfilm-rendező kapta idén a Kossuth-díjas költőről, Nagy Gáspárról elnevezett irodalmi és művészeti díjat. A Nagy Gáspár Alapítvány május 5-én már ötödik alkalommal tartotta meg a bérbaltavári szülőház udvarán a díjátadót.

A díjat Monostori Imre irodalomtörténész, a díj kuratóriumának elnöke adta át és méltatta a kitüntetettet.

Pörös Géza a Mozgó Kép felelős szerkesztője és a Duna Televízió Zrt. munkatársa (szerkesztő, szerkesztőségvezető, megbízott kulturális igazgató, majd igazgatóhelyettes, 2001-től kulturális igazgató, 2005-2011 műsorokért felelős alelnök). Filmes tárgyú cikkeket publikál a Filmkultúra, a Filmvilág, a Forrás, az Új Forrás és a Hitel folyóiratok hasábjain. Kötetei jelentek meg Gábor Pál és Krzysztof Zanussi munkásságáról. Díjai: az Új Forrás és a Duna Televízió nívódíjai, „A lengyel kultúráért szerzett érdemeiért" (1999), Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2006).

A rendezvényen köszöntőt mondott Németh Béla, Bérbaltavár polgármestere. Közreműködtek a Harangláb Népzenei Együttes Schreiner Jenő vezetésével, Lekics Evelin, Nagytilaj és a Nagy Gáspár Alapítvány kurátorai. A műsort Németh Anita, az alapítvány munkatársa vezette.

A rendezvényt Budakeszi és Vasvár önkormányzata, a Hitel folyóirat, Csikszentmihályi Róbert szobrászművész, Vincze Papírmerítő Műhely (Szentendre), Bérbaltavár és Nagytilaj önkormányzata, a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ, a Bérbaltavár-Nagytilaj Községi Vadásztársaság és Dóczi Lajos (Bérbaltavár) támogatta.

Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC