.

2018. július 19. csütörtök, Emília napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria


Belépés a fórumba


A szavazáson Szél Bernadettet Budakeszi volt polgármestere várta

Budakeszi > Közélet
2018-04-09
496 olvasás

„Olyan időket élünk, amikor szavazni már nem jog, hanem kötelesség” – mondta az LMP társelnöke, miután szavazott Budakeszin. Az ellenzéki párt miniszterelnök- és országgyűlési képviselőjelöltje férjével, Szél Bálinttal érkezett a szavazókörbe, ahol óriási sajtóérdeklődés várta.

A mno.hu tudósítása szerint, miután a DK és a Momentum jelöltje is visszalépett Szél Bernadett javára, a képviselőjelölt a szavazást követő sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy reméli, a jobbikosok is átszavaznak rá. Úgy érzi, kormányváltó hangulat van, ezért is mennek rengetegen szavazni.

Az LMP társelnökét a helyszínen Farkas Gyula, Budakeszi volt polgármestere (2002-2006), egykori tanácselnök várta, aki sok szerencsét kívánt a képviselőjelöltnek. „Mi, több diktatúrán átesett demokraták azt szeretnénk, ha egyszer egy igazi demokráciában élhetnénk” – mondta Farkas Gyula.

forrás: mno.hu

Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC