.

2019. November 13. Wednesday, Szilvia napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria

Belépés a fórumba


Kívülről végleges a pátyi templom

Páty > Közélet
2017-09-18
1003 olvasás

Befejeződtek a Szent II. János Pál templom külső munkái júliusban. A Székesfehérvári Egyházmegye állami forrásból támogatta a kerítés burkolását, a plébánia és paplak felőli garázs-bejárat, a vendégparkoló, a belső udvar és a főbejárat díszburkolatát, a kerengő térburkolatát, az épület csapadékvíz-elvezetését, az udvart a külső tértől elválasztó kerítést.

A belső udvar elkülönített kezelését nemcsak sajátos elhelyezkedése indokolja az épület kettős ellipszis alakzatának tengelyében, hanem az az egyedülálló építészeti koncepció is, miszerint a belső udvar voltaképp a főhajó maga, a belső térben elhelyezkedő szentély mintegy folytatása a külső térben. A hívek a szentmisék alatt ebben a templomban nem a főhajóban foglalnak helyet, hanem a megnövelt szentélyben, közel az oltárhoz.
A Pátyi Római Katolikus Templomért Alapítvány támogatásával kész az épület két lépcsőházának és emeleti kerengőjének térburkolása, sőt 9 millió forintból az épület előtti köztéri parkoló is. Ez utóbbit Páty önkormányzata 5 millió forinttal támogatta. A sorban a belső építészet, az épület világítástechnikája és hangtechnikája következik, amint a forrás rendelkezésre áll.   
Dr. Kővágó István
 


Október 21-én, szombaton, 19 órakor a Csokonai-díjas Magnificat Leánykar hangversenyével ünnepli a templom védőszentjét, Szent II. János Pált, az ifjúság pápáját. Vezényel Szebellédi Valéria, Liszt Ferenc-díjas karnagy. A koncertre a belépés díjtalan. A rendezvényt a Pátyi Római Katolikus Templomért Alapítvány szervezi és támogatja. Adományokat a templom továbbépítésére hálásan fogadunk.  
 Páty Római Katolikus Plébánia


Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC