.

2019. September 22. Sunday, Móric napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria


Belépés a fórumba


Eltemették a pátyi polgárőröket

Páty > Közélet
2017-03-07
863 olvasás

Március 6-án délután 3 órakor Dudás Károlytól,  ahogyan sokan ismerték Fülitől búcsúztunk örökre. Szloboda Lajos, Füli egykori hittanára  a katolikus egyház szertartása szerint vett végső búcsút.  Március 7-én Juhász Józsefet kísértük utolsó útjára. Józsit,  Vizi István református lelkész  búcsúztatta.

A két polgárőr barátok voltak, de nagyon kevés idő adatott nekik. A mindig vidám és kötelességtudó Füli 23 évet élt. A 38 éves Józsi 1200 óra önkéntes szolgálatot teljesített,  közösségi ember volt, odafigyelt társaira, fegyelmezettség, lelkiismeretesség  volt rá jellemző. Mindkettő olyan jellemmel rendelkezett, ami a mai világban ritka kincs – hangzott el a búcsúztatókon. A két polgárőrt több százan kísérték el utolsó útjára. Az ország minden településéről érkeztek polgárőrök, rendőrök. Juhász József temetésén a Polgárőrség nevében Tóth Tibor elnökségi tag mondott beszédet. A temetésen jelen voltak;  dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Markos György elnökhelyettes, dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke. A rendőrség képviseletében dr. Mihály István dandártábornok, a Pest Megyei rendőr-főkapitányság vezetője és Galuska-Tomsits László ezredes, a Budaörsi rendőrkapitányság vezetője. A ravatalozónál a koporsó mellett a szomszédos települések polgárőrei álltak sorfalat. Koporsóját pátyi polgárőrtársak kísérték a sírig.

Dudás Károly február 21-én halt meg közúti balesetben, Juhász József február 25-én szolgálatteljesítés közben történt közúti balesetben vesztette életét. A fiatal polgárőröktől az Il Silencio-val búcsúztunk.

Kapcsolódó cikkünk: Meghalt egy pátyi polgárőr Perbál és Tinnye között - 2017-02-25

frissítve: 2017.04.10.

Köszönetnyilvánítás

Hálás köszönetünket fejezzük ki ezúton mindazoknak a pátyiaknak, a pátyi polgárőrkollégáknak, az ország számos pontjáról érkező polgárőröknek, az Országos Polgárőr Egyesület vezetőségének, Páty polgármesterének, a képviselőknek, az önkormányzat dolgozóinak, akik fiam, Juhász József koporsója mellett  tiszteletüket tették és  gyászunkban vigasztalást nyújtottak.

a Juhász család  nevében
Juhász Antalné

Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC