.

2019. June 16. Sunday, Jusztin napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria


Belépés a fórumba


A kitörők között voltam... 1. rész

Budakeszi > Múltunk tanúi
2015-02-11
1415 olvasás

Cs. A., volt budakeszi katona visszaemlékezése. Buda, 1944. február 11. Megjelent a magyarországi kiutasítottak szemléjében, a volt budakeszi dr. Gödrössy Béla szerkesztette Értesítőben 1950. január és július között, melynek példányait dr. Máté (Math) Istvan és felesége (született Pfendtner) budakeszi kitelepítettek családja őrzött meg az utókornak.

1. rész

Vég nélküli hosszú és súlyos napok óta vártuk és mégis meglepetésként ért a parancs 1945. február 11-én este 7 órakor: Kilenc órakor kitörés! Egész különös érzéssel fogadtam ezt az ugyancsak különös parancsot. Nagy a sürgés-forgás; mindenki csomagol, készülődik. Hátizsákomból mindent kidobok, csak törülközőt, szappant és egész kevés élelmiszert rakok bele.

Az idő ólomlábakon jár.

Az izgalom már pattanásig feszíti idegeinket, mikor fél kilenckor elindulunk, hogy az Ostrom utca sarkán, a Budavár kávéházban elfoglaljuk rohamhelyünket. A szörnyűséges romok között a latyakos havas egykori utcákon át itt-ott aknabecsapódásoktól zavarva egy halott és egypár sebesült veszteséggel megérkezünk rendeltetési helyünkre.

Néhány nappal ezelőtt a német hivatalos hadijelentés a Budán levőkről úgy emlékezett meg: "Buda hős védői még mindig tartják magukat" - Sem többet, sem kevesebbet. - Én ezt halotti jelentésnek vettem s sajnos igen soknak az is volt.

Nyolc óra ötven... még tíz percünk van. Odaát 100 méterre tőlünk az oroszok úgy látszik, nem sejtenek semmit. Valahol a Margit körúton a nagy csendben megszólal egy golyószóró, felelnek is reá, egy kis idő után aztán szinte egyszerre hallgatnak el. Újra csönd van. Görcsösen fogom a géppisztolyom. A torkomban érzem a szívem. Milyen szerencsések a Margit körútbeliek gondolom magamban, csak 20-30 méterre vannak az ellenségtől, könnyebben érik el mint mi.

A Margit körút egyik oldala a miénk a másik az oroszoké. Itt az Ostrom utcában lényegesen nehezebb a helyzet, mert innét keresztül kell vágni magunkat a Szél Kálmán téren, ahol köröskörül minden ablakból és pincelyukból géppuskák és golyószórók tömegei merednek felénk. A házak itt már nincsenek annyira tönkretéve, mint a várban.

Ha ezen az első gyűrűn valami isteni csoda folytán mégis átjutnánk, hova és merre menjünk?
- Ki tudja? - kérdi egy hang tőlem nem messze a kapualjban. Közelebb húzódom, hogy az esetleges választ meghalljam. Valóban a nagy készülődésben megfeledkeztünk a legfontosabbról: hová megyünk? Itt senki semmit nem tudott erre vonatkozóan mondani, most öt perccel a támadás előtt. Valaki Budakeszit említi, felfigyelek:
- Igen én tudom az utat arra felé, oda való vagyok - mondja egy vékony hang. Odamegyek melléje, de a sötétben nem tudom megismerni.
- Ki vagy? - kérdezem tőle. Mondja a nevét. A második kérdésemre aztán, hogy még nincs 16 éves. Egy gyermek katonaruhában.
- Egy lépést nem mégy el mellőlem, mindig mellettem maradsz! - mondom néki, miközben a karórámra nézek.

Még négy perc. Néma csend van, mintha béke volna. A szemben levő ház kiégett ablakai úgy merednek reánk, mint egy csontos halálfej szemüregei. Szinte érzem a halál leheletét, oly közel van hozzánk.

Piros rakétát lőnek ki az oroszok. A kísérteties fényben újra az órámra nézek. Még két perc. Megfordulok, hogy még egy-két szót váltsak a mögöttem álló fiúval, de ebben a pillanatban tőlünk jobbra aztán balara is megdördülnek a fegyverek. A borzalmas hangorkán belehasított a csendes éjszakába. Mi is megszólaltatjuk fegyvereinket. Ebben az örült hangzavarban a páncélököl játszotta a nagy dobot, dobhártyát szakító erővel a gépfegyver, golyószóró és géppisztoly ördögi lármájában.

Kiugrom a kapualjból és teljes erővel rohanok, kezemben a működő géppisztollyal. A fiú tőlem féljobbra mögöttem. Valahol csőrepedés van a Vérmező utcában, bokán felüli víz hömpölyög le az úttesten, átgázolunk rajta. Az oroszok az első meglepetéstől magukhoz tértek. Mintha központi kapcsolással a Szél Kálmán tér összes ablakait egyszerre világították volna ki, úgy fénylettek az orosz fegyverek torkolattüzei.

A legszélső elárusító fabódét értük el. A bódé csodálatosképpen sértetlen volt. A földre vágódom, a fiú is. Szorosan mellettem fekszik. Nagyon liheg, én is. Új tárat helyezek a géppisztolyomba, közben többen érik el a bódét, de köztük már súlyos sebesültek is.

Jobbra tőlünk - a percekkel ezelőtt általam még irigyelt - Margit körútiak szörnyű katasztrófáját látom. A Retek utca torkolata alá van aknázva és a szerencsétlenek arra rohantak. Emberi testrészek tömegével röpködnek a levegőben. Piros, zöld és sárga világító rakétákat lőnek az oroszok. A legvadabb képzeletet is felülmúló pokoli látvány. Amerre most már nézek mindenütt megcsonkított holttestek. A halálhörgést elnyomja a fegyverek szörnyű lármája.

Digitalizálta: Albrecht György, Karlsruhe

folytatása következik

Kapcsolódó cikkünk: Értesítő 1950 - 28. rész - 2013-03-23

Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC