Sebes Gábor: A Nagy Imre-mítosz - Mese a jó kommunistáról
Könyvajánló
2021-04-15
Pongrátz Gergely, a Corvin köz volt parancsnoka szerint "fékezni akarta a tömeget, de képtelen volt kézben tartani az eseményeket. Irányítani akart, de csak sodródott. Nem állt félre, mert azt a kommunizmus elárulásának tartotta volna. Úgy gondolta, akkor teszi a legtöbbet, ha ott marad féknek. Tiszteletet legföljebb azért érdemel, mert a tárgyalásán nem kért kegyelmet".
Ki is volt valójában ez a Nagy Imre?
Úgy érkezett vissza Magyarországra a második világháború végén, hogy addigi életének kétharmadát a Szovjetunióban töltötte. Sztálin kedveltje minden létező aljasságban benne volt. Itthon a legvadabb időkben ő vezette az élelmezési, majd a begyűjtési tárcát, őt tartották a „kulákok” legkegyetlenebb kizsigerelőjének. Sztálin halála után könnyfakasztó beszédben méltatta a Nagy Vezér munkásságát, és ő javasolta a diktátor emlékének azonnali törvénybe iktatását.
„A forradalom miniszterelnöke”? Ó, dehogy! Csupán miniszterelnök a forradalom idején. Nem ugyanaz. 1956. október 23-án ő volt kéznél, ő volt a „jó kommunista”. Rákosinál, Gerőnél feltétlenül jobb. Őt kéri fel vezetőjének a felkelt ország, és a hatvanéves ősbolsevik a Parlament ablakából így szólítja meg a népet: „Elvtársak!”
És az is ő volt, aki utolsó rádióbeszédében, november negyedikének hajnalán is hazudott. Csapataink harcban állnak, füllentette, majd bizalmasaival (köztük a ’19-es katonatizedelő Lukács Gyuri bácsival) a jugoszláv nagykövetségre menekült.
Csak a pesti srácok álltak a tankok elé. Azok a fiatalok, akiknek vezérét, Pongrátz Gergelyt négy évtizeddel később, 1997 őszén a Metész-tüntetésen Kuncze Gábor rendőrei gumibottal ütlegeltek, bilincsbe vertek.
Pilhál György teljes írása IDE KATTINTVA elérhető.
A könyv a Kráter Irodalmi és Művészeti Műherly gondozásában jelent meg 2021-ben.
