Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Munkahely, családtámogatás, rezsicsökkentés

Közélet > Páty

2022-06-14


Paty_hagyomanyok-haza.jpgA kormány ugyanazt vállalja, mint a választás előtt, védi a munkahelyeket, a családtámogatásokat és a rezsicsökkentést - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügy minisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője június 10-én Pátyon, a Hagyományok Háza átadásán.



Paty_hagyomanyok-haza.jpgArról is beszélt, hosszú ideje zajlik egy háború Magyarország szomszédságában és ennek a háborúnak hazánk szempontjából vannak kihívásai mind gazdasági, mind biztonsági, mind energetikai területen, de a kormány megtartja a választás előtt tett vállalásait. Úgy fogalmazott, neki nem feladata megmondani, hogyan éljenek az emberek, hanem az, hogy meghallgassa az itt élőket, miként szeretnék berendezni az életüket. Hozzátette, hogy az itt élők által életre keltett közösségeket támogatni fogja. Ilyen támogatás volt az a 60 millió forint, amelyből sikerült befejezni a pátyi Hagyományok Házát, hogy a kisebb és nagyobb közösségek épülésére szolgáló rendezvényeket tarthassanak benne.

A pátyi Hagyományok Házát a helyi közösség és az önkormányzat hozta létre egy régi, romossá vált ház részleges felújításával, és még 2019 áprilisában megkezdte a működését. A 60 millió forintos kormányzati támogatásból sikerült megújítani a tetőt, újjávarázsolni a homlokzatot, korszerűsíteni az épület energetikáját, valamint felújítani a kerítést. (MTI)


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg