Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Megyenap 2020

Közélet > Pest megye,Budakeszi

2020-12-22


TuriAttila_vagott.jpgPest Megye Közgyűlése 1999-ben december 4.-ét Megyenappá nyilvánította Pest-Pilis-Solt vármegye 361 évvel ezelőtti, 1659. december 4-i alapításának enlékére. Ezen a napon elismerik mindazok munkáját, akik képesek voltak átlagon felüli teljesítményekre. Pest Megyéért Emlékérmet kapott Turi Attila, Ybl-díjas építész, a budakeszi Kerekmező utcai általános iskola és a most készülő tanuszoda tervezője.



Idén a járvány elleni védekezés nem tette lehetővé a Megyenap megrendezését, így a díjazottak később vehetik át személyesen a kitüntetéseket.

Pest Megye Közgyűlése díszpolgári címet adományozott dr. Bábel Balázsnak az oktatás, a kultúra és a keresztény értékek gyarapításában elért kimagasló eredményeinek és társadalmi szerepvállalásának elismeréséül.

pestmegye_diszpolgar_babel_szabo.jpg

dr. Bábel Balázs díszpolgár és Szabó István elnök (Pest Megye Közgyűlése)

Bábel Balázs 1950-ben született Gyónon. Gimnáziumi éveit a Kecskeméti piaristáknál töltötte, majd tanulmányait az Egri Hittudományi Főiskolán folytatta. 1976-ban pappá szentelték. Volt káplán, majd a Központi Szeminárium prefektusa, később a Váci Szeminárium rektora. Tanított a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán, a Váci Hittudományi Főiskolán és a Budapesti Kalazantíum Piarista Rendházban. 1997-ben II. János Pál pápa a pápai káplán cím adományozásával ismeri el szolgálatait. 1999 februárjában érsekké nevezik ki, majd püspökké szentelték Kalocsán. 1999. június 25-től áll az egyházmegye élén. Azóta fáradhatatlanul dolgozik „Az Isten országáért” (Pro Regno Dei, püspöki jelmondata).
Ha teheti, feltűnés nélkül megy útjaira. Közvetlen emberként ismerik, akinek szívügye az ifjúság nevelése. Fontos számára a család, gondosan ápolja rokoni és baráti kapcsolatokat is. Különös figyelmet szentel Dabas és Pest megye fejlődésére. 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

A közgyűlés Pest Megyéért Emlékérmet adományozott Turi Attila részére építészeti munkája elismeréseként.

Turi Attila.jpg
Turi Attila,Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia építőművész tagozatának vezetője, a Magyar Építészkamara alenöke, a Pest Megyei Építészkamara elnökségi tagja, Budakalász korábbi főépítésze igen magas színvonalú, sokrétű építészeti tevékenyégével aktívan hozzájárult Pest megye fejlesztéséhez, értékeit növelte és örömünkre most is növeli, a következő generációk számára maradandót alkotva gazdagítja közösségeinket. Hitvallása, hogy főépítészként ne csak ítészként legyen jelen a településen, hanem követni való útravalót adjon a helyi közösségnek, az építész szakmának. Munkájának köszönhetően mára Budakalásznak arca, karaktere lett. Házait láthatjuk Piliscsabától Inárcsig, Solymártól Törökbálintig. Minden épülete az igényesség formálta egyedi alkotás. Számára nincs kis feladat, jól mutatja ezt az Év házaként díjazott szentendrei családi háza. Alkotási folyamata során a fel-, s leépítő erőket kutatja, az archetípust, a kollektív gondolatot keresi, abból merít. Ha szükséges gesztust folytat, vagy mesél épületeivel. Vonalaival, felületeivel kellő helyen alkalmazza a keménységet, illetve a lágyságot.

 A MEGYENAP alkalmából kitüntetést vesznek át:
Pest Megye Díszpolgára dr. Bábel Balázs, Dabas
Pest Megyéért Emlékérem: Kunya Sándorné, Szob és Turi Attila, Budakalász
Pest megye külkapcsolataiért elismerés: Farkas Iván, Nyitra megye (Szlovákia)
Nemzetiségekért Díj: Cseperkáló István, Tököl
Év Polgárőre Díj: Horváth Zsolt, Verőce
Év Tűzoltója Díj: Rózsa Gábor, Érd
Év Gazdálkodója Díj: Bíró Mátyás, Ráckeve
Év Iparosa Díj: Ostorházi család, Százhalombatta
Év Kisvállalkozója: Dabas-Food Kft., Dabas
Testnevelési és Sport Díj: Waldmann Erika, Tököl
Kulturált Települési Környezet Díj: Nagykőrös Város Önkormányzata
Pest Megye Környezetvédelméért Díj: Püspökszilágy Község Önkormányzata
Pest Megye Környezetvédelméért Díj: Komáromi István, Dunavarsány
Pest Megye Népművészetéért Díj: Sikentáncz Szilveszter, Százhalombatta
Pest Megye Népművészetéért Díj: Dunavarsányi Népdalkör és Citera Együttes
Pest Megye Népművészetéért Díj: Forrás Néptáncegyüttes, Százhalombatta
Pest Megyei Média Díj: Tarnavölgyi László, Nagykáta
Pest Megye Népművészetéért Díj Sikentáncz Szilveszter, Százhalombatta
Pest Megye Népművészetéért Díj Dunavarsányi Népdalkör és Citera Együttes
Pest Megye Népművészetéért Díj Forrás Néptáncegyüttes, Százhalombatta
Fekete Dió Díj Fóti Vörösmarty Művelődési Ház

forrás: Pest Megye Önkormányzata


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg