Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Magyarország aggódik a holland jogállamiság állapota miatt

Közélet > Budakeszi

2022-09-26


menczer.jpgA holland külügyér egy interjúban megtámadta Magyarországot - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségi oldalára feltöltött szeptember 20-i videójában. Meczer Tamás szerint Wopke Hoekstrának akkor lenne célszerű Magyarországgal foglalkoznia, ha a saját országában sikerült rendet tenni.



Menczer Tamás emlékeztetett: Wopke Hoekstra, Hollandia külügyminisztere azt mondta az "Európai Parlament hazugságaira hivatkozva", hogy nagyon aggódik a magyar jogállamisággal kapcsolatban. Arról beszélt, hogy Magyarországon veszélyben van a jogállamiság, veszélyben vannak a közös értékek, és szörnyű, ami a bírói hatalommal vagy a szabad sajtóval történik.

Az államtitkár jelezte: a holland jogállamiság helyzetéről azt találta, hogy az országban 2019-ben több mint 300 antiszemita bűncselekményt követtek el, 2020-ban 135-öt, 2021-ben pedig mintegy kétszázat. Hollandiában már annak is örülni kell, hogyha nem mindennap követnek el antiszemita bűncselekményt, "csak minden másnap" - jegyezte meg Menczer Tamás.

Kiemelte: a Holland Újságíró Szövetség felmérése szerint az újságírók 80 százaléka kap fenyegetéseket, ami szintén romló tendenciát mutat, hiszen néhány éve még csak 60 százalék volt arányuk.

Emellett Hollandiában lelőttek egy ügyvédet a nyílt utcán, mert egy drogügy koronatanúját védte. Az eset után a holland rendőrszakszervezet elnöke arról beszélt, hogy Hollandia narkóállammá vált - jegyezte meg. Hozzátette: a bűnszervezetet kapcsolatba hozták egy oknyomozó újságíró meggyilkolásával is.

Menczer Tamás arra is kitért, hogy Hollandiában a migrációs államtitkárnak le kellett mondania, mert a kormány elhallgatta a migránsok által elkövetett súlyos bűncselekményeket, a közigazgatási bíróság vezetője pedig egy volt balliberális politikus.

Szólt arról is, hogy a holland adóhatóság 2012. óta tévesen vádolt meg csalással több mint 26 ezer holland szülőt, és mintegy tízezer családot kötelezett több tízezer eurónyi gyermektámogatás visszafizetésére. Egy holland jelentés mondta ki, hogy a holland adóhatóság megsértette az ország valamint az általános jogállamiság alapvető elveit - közölte.

Menczer Tamás úgy fogalmazott: ezeket a tényeket látva és ismerve aggódik a holland jogállamiság helyzetével kapcsolatban, és elvárható lenne, hogy az Európai Parlament azonnal rendkívüli ülést hívjon össze, valamint jelentést készítsen a holland jogállamiság állapotáról. Az is elvárható lenne, hogy a holland külügyminiszter legközelebb akkor foglalkozzon Magyarországgal, ha a saját országában végre sikerült rendet tenni - tette hozzá.)MTI)


Vissza