Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


ITM: épül a Budapest-Balaton kerékpárút

Életmód > Biatorbágy

2021-08-02


kerekkparut.jpgMagyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat - jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közösségi oldalára felkerült bejegyzésben július 30-án. Kiemelték: a kivitelezők a fővárostól Balatonakarattyáig a bicikliút szinte minden szakaszán dolgoznak majd idén.



Az új nyomvonalú pákozdi kerékpárút, a biatorbágyi és székesfehérvári átkelések kivételével várhatóan jövő nyárra mindenütt el is készülnek a munkálatokkal - tájékoztattak.

Budapesttől Etyekig a biatorbágyi belterületet leszámítva idén megépül a magyar tengerhez vezető kerékpárút első szakasza, melyet a következő szezonban várhatóan már használhatnak a közlekedők - hangsúlyozták. Folyamatban van továbbá a fővárosi részek előkészítése is a Kamaraerdőtől a Dunáig - tették hozzá.

Az ITM közel 13,5 milliárd forinttal támogatja a Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat létesítését. A teljesen előzmény nélküli, 108 kilométeres összeköttetés az etyeki borvidék mellett a Velencei-tavat és Székesfehérvárt is érinti majd - írták. (MTI)

Kapcsolódó cikkek: Hétmillióba kerül Biatorbágynak a baloldal akciója - 2021-05-31


Vissza