Elsőként a töki romtemplom újult meg
Építészet > Tök
2022-10-17
Az Árpád-kori emlékhelyet mintegy 50 millió forintból állították helyre a Market Építő Zrt. önkéntes, társadalmi felelősségvállalási tevékenységének részeként, és október 14-én délben adták át a nagyközönségnek a töki határban, a több száz éve kijelölt szakrális ponton. A XIII. századi templomrom a ROM Vándor program első állomásaként újult meg.
Fotók: ROM Vándor
A munkálatok során a környéken összegyűjtött eredeti kövek felhasználásával megerősítették a középkori falakat, rendezték a templomrom környezetét és megteremtették annak kétirányú megközelíthetőségét.
Fotók: ROM Vándor
"Az örökségvédelem ma már az újfajta partneri együttműködések kialakítását teszi lehetővé. Nyitott mindenki számára, aki szeretne részt vállalni múltunk építészeti kincseinek megőrzésében. Ez az értékmentő- és teremtő gondolat vezette ezt a kezdeményezést is, amelynek köszönhetően összefogással sikerült megmenteni a pusztulás, a feledés veszélyétől egy csodálatos Árpád-kori templomot" - idézték a közleményben Vukoszávlyev Zoránt, az Építési és Beruházási Minisztérium építészetért és műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkárát aki a romtemplom ünnepélyes átadóján mondott köszöntőt.
A közlemény szerint a Market Építő Zrt. önkéntes, társadalmi felelősségvállalási tevékenységének részeként indította el a ROM Vándor programot, amelynek legfőbb célja építészeti örökségeink újrafelfedezése, megóvása és népszerűsítése, többek között azok felkutatásával, szakszerű helyreállításával, valamint a romemlékek környezetének megújításával. Felidézték, hogy a program több mint száz romemlék feltérképezésével, és mintegy 50 helyszíni bejárásával kezdődött. Ezek közül 12-őt választottak ki a szakemberek, amelyek mindegyike más-más minőségű beavatkozást igényel. A rehabilitáció a romok állagmegóvási, konzerválási, kisebb restaurálási munkálatait, és a műemlékek környezetének rendezését foglalja magába.
Fotók: ROM Vándor
"Mind munkatársaink, mind a bevont szakemberek az adott rom építészeti örökségének értékeihez, annak identitásához illesztve tervezik meg a rekonstrukciós folyamatot. Így megőrizzük azt a több évszázados értéket, amit ezek az épületek rejtenek. Ugyanakkor megragadjuk a lehetőségét annak, hogy közelebb hozzuk az emberekhez ezeket a helyeket, az életük részévé tegyük őket, ahová minőségi szabadidős programokat szervezhetnek. A töki templomrom megújításában önkéntes munka keretében közel száz kollégánk vett részt" - mondta el egyebek mellett Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója.
Mint írták, a templomrom története kevéssé ismert. Írásos emlékek alig állnak rendelkezésre a majd 800 éves egyházi épületről, illetve a közelében felépült középkori faluról. A török hódoltság idején teljesen elnéptelenedett ez a vidék, ami a templom sorsát is megpecsételte. A templom nagy része leomlott, de a még álló falai elérik a 6 méteres magasságot. A 2000-es évek elején régészeti feltárásokat végeztek a területén, amit részleges felújítás követett. Ennek köszönhetően sikerült a pusztulást megállítani, azonban az elmúlt több mint húsz év környezeti hatásai felgyorsították az állagromlást, emiatt időszerűvé vált az újabb beavatkozás. Emellett a romemléket teljesen körbevevő magántulajdonú szántóföld is egyre közelebb került a falakhoz, lehetetlenné téve annak megközelítését.
"Ezzel a felújítással újabb nagy lépést tettünk előre, hogy a múltunk megőrzése mellett a jövő felé is új távlatokat nyissunk kulturális, turisztikai értelemben egyaránt" - emelte ki az ünnepségen Bősze András, Tök polgármestere.
A tájékoztatás szerint a ROM Vándor programban már előkészítés alatt van a második helyszín Aszófőn, a Kövesdi templomromnál. (MTI/Fotók: Szigetváry Zsolt)