Nagy Gáspár Budakeszi díszpolgára
Közélet > Budakeszi
2014-08-21


Versei 1968-ban jelentek meg először. Életművének fontos része volt az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének őrzése és eszméinek felmutatása. Hat évvel Nagy Imréék újratemetése előtt és a kivégzők füle hallatára merte kimondani az Öröknyár: elmúltam 9 éves című költeményében: a halottakat „egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!” És ezek a szó végi NI betűk Nagy Imre monogramját jelezték.
„Csak az igazmondás maradhat az ember egyetlen esélye. Hazugságra, elkenésre, halogatásra nincs idő. Minden valamire való szellemi emberre ez fokozottan érvényes. Nekünk művészi feladat a legnagyobb hűség ehhez a hazához.” Erkölcsi nyugalommal és biztonsággal fogalmazta meg küldetését, mely szerint a költőnek nem lehet kisebb ambíciója, minthogy éppen azt nevezze néven, amit a bölcs megfontolás, a gyávaság, az önmagát túlélt hatalom elhallgatni parancsol. Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni.
A következmény? Állásvesztés, megtorlások, megvonások, megfigyelések, 365 oldalnyi titkosszolgálati anyag róla, de Nagy Gáspár hajthatatlanul tette a dolgát. Húsz verses és esszékötet, megszámlálhatatlan cikk, előadás, író-olvasótalálkozó jelzi Nagy Gáspár elkötelezettségét. Szabadrabok című, 1999-ben megjelent gyűjteményes kötete tartalmazza mindazon verseket, amelyeket korábban a cenzorok miatt ki kellett hagynia köteteiből.
Sok megszolgált irodalmi díj birtokosa. A 21 díj közül csak néhány: 1977-ben Radnóti-díjjal, 1990-ben József Attila-díjjal, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettel, 1994-ben Kölcsey-díjjal, 1999-ben Balassi Bálint-emlékkarddal, 2000-ben Kossuth-díjjal, 2006-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.
2013-ban a Vas megyei Bérbaltaváron szülőházát emlékházzá alakította a felesége és gyermekei alapította Nagy Gáspár Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Múzeum, ahol Valaki ír a kezeddel címmel emlékkiállítást rendeztek be, hogy Nagy Gáspár erős hitét, erkölcsi meggyőződését tükröző életművét a világgal megismertessék.