Ez egy magányos küldetés...
Kultúra > Perbál
2014-08-14
Jótékonysági koncertet rendeztek a tinnyei református templomban a kultúrház javára május végén. Bakos Kornélia és a Nemzeti Énekkar lépett fel a Pelre Della Musica barokk kamaraegyüttessel, akik korhű hangszereken muzsikáltak. Ennek apropóján beszélgettem a rendezvény egyik támogatójával, Koós Viktor tinnyei vonós hangszerkészítővel.
Koós Viktor a zeneakadémián tanult vonós hangszerkészítést, majd az angliai West Dean College tanulója volt. Ez a világ egyetlen olyan iskolája, ahol csak barokk vonós hangszerekkel foglalkoznak. - Miért tartotta fontosnak, hogy a rendezvényt támogassa?
- Az est egyik fellépője Bakos Kornélia volt, aki két éve költözött Tinnyére, és mivel egy barokk zenekar muzsikált a koncerten, így jól esett támogatóként részt venni egy ilyen rendezvény megvalósulásában. A koncert teljes bevételét a Kultúrház felújítására fordítják és elmondhatom: egészen szép összeg gyűlt össze a jegyek árából és a támogatók részéről.
- Akkor ezek szerint sikeresnek tartja a rendezvényt?
- Igen, de túl az anyagi sikeren meg kell említenem, hogy megtelt a református templom, amit különösen nagy sikernek tartok.
- Ön vonós hangszerkészítő és ezen belül pedig főként barokk hangszereket készít. Miben más egy akkori hangszer a maiakhoz képest?
- A vonós hangszerkészítés nagy változásokon ment keresztül az elmúlt néhányszáz év alatt. Korábban a hangszereknek egészen más hangzásviláguk volt, mint a mai modern szintetikus, vagy fém húrokkal ellátott társaiknak. Talán éppen ezért, az elmúlt tíz évben ismét népszerű a historikus előadásmód, amikor a XVII-XVIII. századi darabokat olyan hangszereken adják elő, amelyeken akkoriban játszottak. Azt kell, mondjam: ez a fajta előadásmód egészen más.
- Mitől más?
- Maga a hangszer teste jelentősen nem változott, annak ellenére, hogy minden készítő beleteszi egy-egy hangszerbe a saját személyiségjegyeit. Elsősorban azonban külsődleges jegyek alapján lehet megállapítani a különbséget; ennek a „motorja” pedig a bélhúr. Az I. világháborúig kizárólag csak ezen játszottak, és ezáltal a vonós hangszereknek olyan felhanggazdagsága, összetettsége van, amely lényegesen megkülönbözteti a modern hangzásvilágtól. Maga a hangszerkészítés folyamata is más, mint korábban. Régen voltak külön húrkészítők; ma is léteznek, de ipari körülmények között állítják elő a „terméket”.
- Miért tűnt el a bélhúr?
- Valójában sosem tűnt el, de a szintetikus és fémhúrok sokkal nagyobb teret nyertek, mivel a bélhúrok jobban szakadnak vagy könnyebben elhangolódnak. Korábban egy opera közben - ha kellett - megálltak hangolni, ma sokkal „sterilebben” kezelik az ilyesmit.
- A hangszerkészítés mellett tanít is...
- Igen, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hangszerkészítő szakán, mint vonós hangszerkészítő. A tanulók havonta három nap elméleti oktatáson vesznek részt, a többi gyakorlat. Ugyanúgy, mint háromszáz évvel ezelőtt, le kell tölteniük az inaséveket, hiszen tankönyvekből nem lehet hangszerkészítést tanulni.
- Miért éppen Tinnye?
- Itt nőttem fel, s bár dolgoztam Budapest belvárosában is, nem találtam inspiratív környezetnek. Az alkotómunkához a betonrengeteg és a zaj nem mozgósítja bennem azokat az erőket, amelyek egy olyan hangszer elkészítéséhez kellenek, ami még ötszáz évig hangszer marad. Nekem éppen ezért a természet közelségére napi szinten szükségem van. Ez a szakma egyébként is egy magányos küldetés; itt a műhelyben elmélyült gondolkodást és türelmet igénylő munkát végezhetek.
Tóth Anna
