Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Utcakönyvtár sétálóknak

Közélet > Remeteszőlős

2014-08-10


Június 14-én Remeteszőlős önkormányzata és a Remete Csemete Alapítvány a közösségi munkával létrehozott Bodza-ligetben, az Örkény-telefonfülke mellett megépítette az első agglomerációs könyvmegállót. Ez egyfajta utcakönyvtár, egy könyvekkel feltöltött, éjjel-nappal nyitott köztéri szekrény.

Az erre sétáló a könyvmegállóba elhelyezett könyveket szabadon és persze ingyenesen olvasgathatja a park padjain, az Örkény-emlékfülke társaságában, ahol viszont az író egyperceseit hallgathatja a telefonkagylóban kiváló színészek tolmácsolásában. A nyitott szekrényből bárki kivehet egy könyvet, ha azt egy másik könyvvel pótolja. A szervezők bíznak a „becsületkasszában”, hiszen aki az irodalmat szereti, az rossz ember nem lehet.

A könyvmegállót a közösségi munkában elbontott Rácski-tanya tégláiból építette meg az önkormányzat és a Remete Csemete Alapítvány készítette el a belevaló könyves szekrényt.

A könyvmegálló így nemcsak a település kultúra melletti elkötelezettségét jelképezi, azt a meggyőződésüket is, hogy a saját múltunk tiszteletére alapozó közösségi összefogás szép és értékes eredményeket tud szülni, mint például az ugyancsak a tanya bontott tégláiból épített közösségi kemencét..



Vissza