Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Juhász Ferenc az első díszpolgár

Közélet > Biatorbágy

2014-07-23


A 86 éves, kétszeres Kossuth-díjas költő felesége és két lánya kísértében vett részt testvérként szeretett gyermekkori barátja, a szintén biai világhírű festő, Hantai Simon tiszteletére emelt szoborkompozíció leleplezésén, ahol Tarjáni István polgármester méltató szavait követően vehette át a díszpolgári okiratot.

A kortárs magyar poétika egyik meghatározó alakjaként számon tartott költő 1928-ban született Bián. A Halastóra néző házukban nevelkedett Gyula öccsével együtt, aki később történészként akadémikus, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója volt. Kőműves apjuk, cselédlány anyjuk nagy szegénységben élt, nehezen nevelték gyermekeiket. (forrás: biatorbagy.hu)

Vissza