Budakeszi egészségügyéért
Közélet > Budakeszi
2014-07-08

A díjjal azon egészségügyi dolgozók jelentős eredményt hozó munkáját ismerik el, akik Budakeszi egészségügye érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeztek, a településhez kötődően életpályájukkal elkötelezettségüket bizonyították az egészségügyi élethivatás mellett.
Dr. Türke István 1969. június 6. óta körzeti háziorvos Budakeszin, s állandó helyettesítéseket látott el a környező településeken is, így Telkiben, Budajenőn, Perbálon, Nagykovácsiban. 1993-ig megbízott sorozó orvos volt a honvédségnél. 1969-től a budakeszi általános iskola orvosa. 1975-től, a sportorvosi képesítés megszerzése után, a Vasas Sportegyesület budakeszi sporttagozatának sportorvosa lett. Praxisát 2003-ban adta át dr. Csabai Imre háziorvosnak. 45 éve dolgozik a Budakeszi Egészségügyi Alapellátó Intézményben. Körzetében nyugdíjas helyettes háziorvosként még ma is végzi gyógyító munkáját.
***
Dr. Hamvasi Miklós 1960 óta él Budakeszin, s 1966-ban kapott diplomát. 1967. január 15-től a város első kinevezett fogorvosa. Eleinte egyetlen fogorvosként 4+2 rendszerben dolgozott, ami azt jelentette, négy nap felnőtt fogászati ellátást két nap gyermek fogászati rendelés követett. 1985-ig fogászati rendelést végzett a Széchenyi István Általános Iskolában, 1967-1997 között magánrendelést is vállalt. A 80-as évektől a 90-es évek elejéig csoportvezető főorvosként az adminisztrációs feladatokat is ellátta. 1997-től az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott rendelésként folytatja a területi fogászati ellátását. Részt vett Budakeszi Vöröskereszt munkájában, véradásokat szervezett, melyért kitüntetésben is részesült.
fotó: Salamon László