Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Mesélő múlt: kiosztották a díjakat

Múltunk tanúi > Zsámbék

2014-07-03


Június 15-én hirdették ki a Zsámbéki Kulturális Kerekasztal és a Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár Mesélő múlt című helytörténeti pályázatának eredményeit a művelődési házban. A 37 pályázó 39 pályamunkával jelentkezett, több korcsoportban, témában és műfajban.

A gyermekrajzoktól a fotósorozatig, az életmű kiállításon és filmen át, az irodalmi művektől a tanulmányokig
csupa értékes beadvány érkezett, melyek  a városi könyvtár folyamatosan bővülő helytörténeti archívumát gazdagítják majd és a www.mizsambekunk.hu címen is elérhetők lesznek a "helytörténeti archívum" menüpontba.

A zsűri tagjai Bognárné Donovitz Mária, Fuchs Szandra, Bajtek Mihály, Horgos Zsolt, Zombori László voltak. A műsorban közreműködött Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád.

PÁLYÁZÓK KORCSOPORTONKÉNT ÉS KATEGÓRIÁNKÉNT:

18 ÉV FELETTI FELNÕTTEK 

Tanulmányok:

Csepilek Mónika: Jeles napok és népszokások Zsámbékon
Módszertani javaslatok pedagógusoknak
2001-ben készült diplomamunka, Apor Vilmos Tanítóképző Főiskola
KÜLÖNDÍJ

Domokos Kázmér: Felsőfokú mezőgazdasági technikum Zsámbékon 1962-1978
III DÍJ

Domokos Kázmér: Hagyományteremtés Zsámbékon 1956

Mészáros Árpád - Scharle Krisztina: Zsámbék központi tere egy család emlékezetében
Visszaemlékezés gyűjtemény
I.DÍJ

Tafferner Tamás: A zsámbéki Immaculata pestis-emlékoszlop
2009-ben készült szakdolgozat, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar,  Építészettörténeti és Műemléki Tanszék, Műemlékvédelem
II.DÍJ

Irodalmi jellegű írások:

Bechtold János: Egy kettészakadt élet
III.DÍJ

Hajdú Péter: Emberek
I.DÍJ

Hernyák Bettina: Õ megélte,  Én megírtam - Beszélgetés Egri Mátyással
KÜLÖNDÍJ

Klotz Mária: A keringő
III.DÍJ 

Valyon László: EXODUS (vers)
II.DÍJ

Határidőn túl érkezett pályamű:

Jelli Jánosné: Zsámbéki történet - Emlékezés Jelli Magdira
OKLEVÉL

Film

Geszler Mihály: Szülőföld
1991-ben készült dokumentumfilm, 13,5 perc
KÜLÖNDÍJ

Fotósorozat

Uhrinyi László: Ódon tárgyak bűvölete
KÜLÖNDÍJ

Kiállítás

Prosch Viktor:
Egy falusi kántortanító emlékezete
- Kemenes-Klemm János életmű kiállítás
KÜLÖNDÍJ

***

14-18 ÉVESEK

Képzőművészet

Uhrinyi Anna: 16 éves, Martus Éva tanítványa, a ZIKK-ZAKK Műhely tagja
Mesélő tárgyak (2 kép)
KÜLÖNDÍJ

Családtörténeti írásmű

Ifj. Sproch Péter: Zsámbék Rácz szemmel
KÜLÖNDÍJ

***     

10 ÉV ALATTIAK

Gyermekrajzok

MESÉLÕ MÚLT - mesélő tárgyak
Uhrinyiné Hajdú Etelka tanítványai
A nemzetiségi oktatás keretében az ősök hagyománya címmel német népismeretet, hagyománytörténetet tanuló gyerekek, Zichy Miklós Ált.Isk. 2-3. osztály (21 fő)
2.osztályosok                    3. osztályosok
Márton Judit                          Gulyás Vanessa
Kerék Kristóf                         Mazug Tímea
Monos Dalma                        Onder Sára
Pétermann Panna Sára          Szalzinger András
Török Bálint                           Ay Hunor
Jurásek Marci                        Czencz Gábor
Baksa Réka                           Könczöl Krisztina
Bolla Benedek                       Monos Dominik
Égető Kata                            Szádóczki Lili
Bekes András                   
Csiba Virág
Bolla Boga

Sedon Marcell Péter
A Zichy Miklós Általános Iskola 3. a osztályos tanulója
Martus Éva tanítványa, a ZIKK-ZAKK Műhely tagja
Mesélő Kotta
Gyermekszemmel

OKLEVÉL

A Zsámbéki Műemlékeket és Hagyományokat Õrző Egyesület különdíját kapták:

Csepilek Mónika
Hajdú Péter
Hernyák Bettina
Mészáros Árpád és Scharle Krisztina
Ifj. Sproch Péter

Fotók: Budaházi Anikó


Vissza