13 új díszpolgár a fővárosban
Közélet > Pest megye
2014-06-20

Felidézte: a Fővárosi Közgyűlés is úgy döntött, hogy ezen a napon adják át a díszpolgári címeket. Szabadságunk, szuverenitásunk megtartásáért folyamatosan küzdeni kell, és ha már kivívtuk a szabadságunkat, élnünk is kell vele - hangsúlyozta. "Budapest főváros a szabadság kivívása óta hosszú utat tett meg és hosszú út is áll még előtte. A múltból örökölt teherrel lassan-lassan megbirkózik: az elődök mulasztásait, tévedéseit, olykor nem látványosan, de sorra javítja ki, élve a maga által megharcolt szabadsággal" - mondta. 2010-ben az akkor új városvezetőség hivatalba lépésekor "még az a veszély fenyegetett, hogy összeomolhatnak alapvető szolgáltatások". Most azonban elmondható, hogy fáradságos, emberpróbáló küzdelem volt, de megérte: Budapest világvárosi álmok kergetése helyet egyre inkább élhetőbb, barátságosabb, emberközelibb metropolisszá válik. Budapest ma már olyan főváros, amely büszke lehet a múltra, arra építve, a közösség érdekét szem előtt tartva alakíthatja a jelent és építkezhet a jövőért. "Az elmúlt esztendőkben a kormány támogatását magunk mögött tudva sikerült ugyan megteremtenünk egy biztosabb, kiszámíthatóbb jövő lehetőségét, de a továbbiakban is cselekednünk kell, a lehetőséget valóra kell váltanunk és ezért olykor nem könnyű küzdelmet kell vívni az életben is és - nem utolsósorban - a kommunikációban. Budapest érdekében ezt a küzdelmet együtt kell folytatnunk, sokszor érzem úgy, hogy az ellenzékkel együtt is" - fogalmazott Tarlós István.Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök többször kijelentette, erős és sikeres főváros nélkül nincs erős és sikeres Magyarország. "A miniszterelnök gondolata talán előbb-utóbb mindenkihez eljut. Budapest pedig akkor lehet erős, ha a város felemeléséért mindannyian együtt, összefogva munkálkodunk, félretéve a parciális és egyéni politikai vagy egzisztenciális érdekeket" - jelentette ki. A cselekvéshez, az eredményekhez jó példák, remek alkotói, művészi és sportteljesítmények kellenek, ezek fejeződnek ki a most kitüntetendő új díszpolgárok életútjában - emelte ki a főpolgármester.
![]() |
Rost Andrea, Budaörs |