Hild-díjas lett Budajenő
Építészet > Budajenő
2014-06-03

A tervek közül a bíráló bizottság azokat értékelte leginkább, amelyeknél a következetes és hosszantartó stratégiai tevékenység nem pusztán városépítészeti szempontból kiváló, hanem a társadalmi igényeket, a gazdasági fenntarthatóság követelményeit is magas színvonalon elégítette ki.
A 2000 fő alatti települések kategóriájában Budajenő, a 2000-30 000 fő közötti települések közül Nagykőrös, a 30 000 fő fölötti lélekszámú települések közül pedig Vác vehette át a rangos díjat. Dicséretben három települést, Sárvárt, Veszprémet és Szegedet részesítették. A díjat Körmendy Imre, a MUT elnöke adta át a települések képviselőinek, melyet Budajenő esetében Lázás Miklós önkormányzati képviselő vett át a szervezet XX. Országos Urbanisztikai Konferenciáján.
A méltatás szerint Budajenő fejlesztése a helyi szinten értelmezett, jó értelemben vett polgári akarat. A kicsi közösség saját fejlesztésében kiválóan menedzseli dédelgetett helyi értékeit, ügyes akciókkal, okos döntésekkel javítva az agglomerációs községnek a társaihoz hasonlóan egyáltalán nem egyszerű helyzetét. A szinte szokásosnak mondható, gondosan megkomponált lakóterületi fejlesztések mellett a helyi értékekkel való gondos gazdálkodás határozza meg a település fejlődését, vonzerejének, sajátos karakterének húzóerőként való hasznosítását. A más települések számára is jó példaként felmutatható szervezeti megoldások, pl. a rendszeres lakossági kommunikáció, az együttgondolkodás, a civil szférával való kiváló kapcsolat – mellett a példamutató szakmai munka, a Műemléki Tervtanács, az ország szakmai élvonalának foglalkoztatása, és nem utolsó sorban az örökségvédelmi múltú, a szakmai közéletben is aktív, nagy tapasztalattal és kapcsolati hálóval rendelkező főépítész, dr. Mátéffy Anna töretlen lelkesedése kiemelkedő szerepet játszik abban, hogy a kiváló adottságokkal rendelkező kistelepülés példamutató fejlődési utat járhasson be.
Budajenő önkormányzata 2006-ban fogadta el a település városfejlesztési koncepcióját, melyet azóta is céltudatosan, logikusan építkezve valósít meg, jelentős eredményeket érve el a régi településmag megőrzésében, értékes műemlékeik megmentésében és hasznosításában, a táji környezet megőrzésében és az infrastruktúra-fejlesztésben is.
Koós Hutás Katalin