Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


XXI. századi iskola Pátyon

Gazdasági rovat > Páty

2014-05-14


A Bocskai István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1979-ben a nemzetközi gyermekév alkalmából épült meg Pátyon. 2006-ban az akkori önkormányzat úgy döntött, önerőből felújítja. 2007-ben megkezdték a munkát, ami két év után abbamaradt a kivitelező és az önkormányzat közötti vita miatt.

Az önkormányzat szerint a kivitelezés minősége nem volt megfelelő, ráadásul az épület készültségét az önkormányzat ötven, a vállalkozó nyolcvan százalékosnak ítélte. Az építkezés leállt, s perek sora kezdődött a vitázó felek között.

Székely László polgármester tájékoztatása szerint 2011-ben a jelenlegi városvezetés újra felvette a fonalat: közbeszerzéssel új vállalkozót keresett és megépíttette a konyhát, az éttermet, s egy tükrös tornahelyiséget a hozzá tartozó öltözőkkel és mellékhelyiségekkel együtt. 2012-ben a bővített épület földszintjén és az első emeletén a tantermeket újították fel. Idén tavasszal öthét alatt befejezték a második emeletet is, amelynek az ünnepélyes átadására április 3-án került sor. Az 570 millió forintos beruházásból 2009-ig 310 millió forint önkormányzati forrást használtak fel, 2011 után 260 millió forintból fejezték be. Az első két évben szintén önkormányzati forrásból biztosították a költségeket, mintegy 160 millió forintot, 2014 tavaszán pedig egy rendkívüli, 100 millió forintos kormányzati támogatással sikerült befejezni a régóta húzódó beruházást. Szeptemberig még megépül egy parkoló, az udvaron egy színpad és egy lift.

Junek Mariann, aki harminc éve tanít az intézményben, hat éve, éppen az építkezés ideje alatt vezetője is, történelmi pillanatnak nevezte az elkészült iskola átadását, hiszen az elmúlt évtizedekben személyesen is megtapasztalhatta, mi minden tudja nehezíteni az oktatást egy több helyszínen, nem megfelelő felszereltséggel működő intézményben. Mára végre egy helyre került minden, amire szükségük van. Ökoiskolává váltak, két tannyelvű lett az oktatás és három évvel ezelőtt az országban az elsők között vezeték be a lovas oktatást. 

A felújítás keretében négy szaktantermet alakítottak ki, a pedagógusok munkakörülményei jelentősen javultak a két tágas tanári szoba, a modern teakonyha, a tárgyaló, igazgató-helyettesi külön szobák kialakításával, melynek köszönhetően úgy érzik, végre XXI. századi körülmények közé kerültek. A tornaterem és a tornaszoba sportburkolatot kapott, melyek a műfüves, többfunkciós sportpályával kiegészülve megfelelő körülményeket biztosítanak a mindennapos testneveléshez. Korszerű iskolabútorokat szereztek be, ügyelve a bútorok és függönyök színharmóniájára is, amely valóban világos, modern és vidám környezetet teremt.

Pátyon hatszáz feletti a tanköteles korú gyerekek száma, közülük 386-an járnak a falu iskolájába jelenleg. Az igazgató reméli, hogy az ötszáz gyermek befogadására alkalmas intézménnyel sikerül több gyermeket a településen tartani. Már tervezik is egy újabb sportcsarnok építését, hogy a sportolási feltételeket a várhatóan megnövekedő gyereklétszám mellett is biztosítani tudják.

Koós Hutás Katalin


Vissza