Alapkőletétellel indult az új szennyvíztisztító-telep építése
Közélet > Budakeszi
A 3,75 milliárd forint összértékű projektben Budakeszin az új szennyvíztisztító-telep mellett a csatornahálózat is bővül. A beruházás az Új Széchenyi Terv Környezet és energia operatív program keretében a magyar állam és az Európai Unió támogatásával a Kohéziós alap társfinanszírozásával valósul meg.
A március 31-i ünnepélyes alapkőletételen dr. Csutoráné dr. Győri Ottília, Budakeszi polgármestere

elmondta: 2013 szeptemberében úgy sikerült módosítani a támogatási szerződést, hogy a 71,7% helyett 93,4 % lett a támogatás mértéke. Az önkormányzat erőfeszítéseinek köszönhetően a 757 millió forintos önkormányzati önrészt sikerült 255 millió forintra csökkenteni, melynek jelentős részére fedezetet nyújt az önkormányzati tulajdonú Keszivíz kft. által működtetett rendszerek üzemeltetési jogáért a Fővárosi Vízművektől kapott összeg. Ez a lakosság számára ingatlanonként 200-300 ezer forintos megtakarítást jelenthet, mivel az önrészhez nem kell hozzájárulniuk. A tervezett műszaki tartalom várhatóan magasabb bekerülési összege miatt a támogatás megemelését is kérték a magyar államtól, melynek eredményeként 2013 decemberében 1,14 milliárd forint többletforrást kapott a város. A beruházás végösszege ezzel a többletforrással együtt teszi ki a 3,75 milliárd forintot.
A beruházással új, világviszonylatban is korszerű, a környezetvédelmi követelményeket minden szempontból teljesítő membrántechnológiás szennyvíz-telep épül a Hosszúréti-patak partján. Kiépül a csatorna Makkosmárián a Gábor Áron, Õr, Besenyő, Bolgár, Lejtő, Törökőr és Szász utca által határolt területeken, valamint a Munkácsy és Meggyes utcákban is, összesen 14 kilométer hosszan. A kivitelezés a telep hathónapos próbaüzemével együtt várhatóan 2015 első felében fejeződik be. (x)

Budakeszi polgármestere Nagy Gábor Lajos ügyvezető (Penta Kft.), Sutyor László főépítésvezető (Euroaszfalt kft.) és Hujber Tamás projektvezető (West Hungária Bau Kft.) társaságában
Vissza