Felgyújtották az Erzsébet-kilátó bejáratát
Közélet > Pest megye
2014-02-26
.jpg)
András Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: a műemléki védelem alatt álló Erzsébet-kilátót egyelőre ismeretlen vegyi anyaggal gyújtották meg. A XII. Kerületi Rendőrkapitányság rongálás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Váczi János, a kerület alpolgármestere blogján számolt be az esetről. Mint írta, "egy Molotov-koktélt, vagy valamilyen gyújtóbombát dobtak az Erzsébet-kilátó ajtajához". Az alpolgármester a bejegyzésben nyilvánosságra hozta egy közeli térfigyelő kamera felvételét, amelyen az látszik, hogy a kilátó kapujában történt robbanás után valaki meggyulladt ruhában menekül a tűz közeléből, majd miután eloltotta a ruháját, visszatér a bejárathoz.
Forrás: MTI/Iránytű
Fotók: MTI: Marjai József