Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Országszerte megemlékezéseket tartottak január 19-én

Múltunk tanúi > Pest megye

2014-01-29


Kevés kifejezőbb szobor állít emléket a németek kitelepítésének, mint Kovács Jenő munkája Dunabogdányban. A háza ajtajából egy szál batyuval a kezében visszanéző férfialak megrázó erővel adja vissza azt a drámát, ami Magyarországon történt a német lakossággal.

A dunabogdányi Nepomuki Szent János katolikus templom kertjében rendezett ünnepségen Tarnai Richárd kormánymegbízott mondott beszédet, majd megkoszorúzta az emlékművet.

1946. január 19-én hagyta el Magyarországot az első vonatszerelvény, amely az elüldözött német lakosokat szállította Németországba. A második világháború végén mintegy negyedmillió magyarországi német volt kénytelen elhagyni szülőhelyét. A legtöbb embert, mintegy hatvan ezret, Pest megye területéről hurcoltak el.

A 2900 fős Dunabogdányból, a többségében német ajkú lakosságból 900 embert telepítettek ki.  A településen a katolikus templom kertjében lévő szobor állít emléket a tragikus eseménynek, ahol koszorúzással és gyertyagyújtással tisztelegtek az áldozatok előtt.

Tarnai Richárd kormánymegbízott arról beszélt, hogy a gonoszságra nincs magyarázat. „Tudatosítani kell magunkban, hogy a XX. századot végigható gonoszság a második világháborút követően sikertelen országot hagyott hátra, és ezért bűnbakot kerestek, aminek következményeként ártatlan emberek bűnhődtek.” Hozzátette, azért fontosak ezek a megemlékezések, hogy ez még egyszer ne történhessen meg.

forrás: Pest Megyei Kormányhivatal

Kapcsolódó cikkünk: Új köztéri szobor készül Budakeszin - 2013-09-16


Vissza