Restaurálják a szanatóriumi keresztet
Múltunk tanúi > Budakeszi
2013-12-30


A másik változatot Hidas Mátyásné (született Wegmann Anna) elbeszélése alapján jegyezték fel, mely szerint az apa egy budakeszi kőbánya tulajdonosa volt, és éppen követ szállított Budára, amikor az utána szaladó 8-9 éves kicsi fia ugyanannálk az útelágazásnál eltévedt. A hazatérő apa feleségétől értesült arról, hogy otthon úgy tudták, a gyermek vele volt.A didergő, éhes kisgyermeket késő este találták meg a keresésére induló családtagok. A kőbánya tulajdonosa annak örömére, hogy fia épségben előkerült, saját bányájának a kövéből állíttatta a keresztet 1801-ben.
A gallyazás során megrongálódott, az egyik szárát elvesztett keresztet és a töréssel az egyik karjától megfosztott pléh Krisztust Budakeszi német önkormányzata, a Budakeszi Szépítő Egyesülete a Budakeszi Kultúra Alapítvány támogatásával restauráltatja. A munkát nehezíti, hogy a helyreállítás költségei a gallyazás során okozott kárral jelentősen megnövekedtek.
A helyreállított keresztet várhatóan 2014 nyarának elején állítják vissza eredeti helyére.
Koós Hutás Katalin
fotók: Herein Gyula