Terepjárót kapott a budakeszi rendőrőrs
Közélet > Budakeszi
2013-11-29

A budakeszi rendőrőrs jelenleg négy gépkocsival látja el Budajenő, Budakeszi, Herceghalom, Nagykovácsi, Perbál, Páty, Remeteszőlős, Telki és Tök területén a közbiztonság felügyeletét.
Braczkó Gábor, a Budakeszi Rendőrőrs parancsnoka az autó átvételekor örömét fejezte ki, hogy ezzel a négykerék-meghajtású járművel ezentúl az eddig a járőrözés köréből kimaradt területeket is bejárhatják. Hangsúlyozta, hogy ez az autó egy olyan összefogás jelképe, hogy ezek a települések a rendőrség munkáját nem csak igénylik, hanem támogatják is, s ennek nagy jelentőséget tulajdonít. Beszéde végén egy-egy virágcsokorral mondott köszönetet dr. Csutoráné dr. Győri Ottíliának, az önkormányzati társulás közbiztonsági bizottsági elnökének és Somlóvári Józsefnének, a budakeszi önkormányzat közbiztonsági bizottsági elnökének, aki a járőrkocsi beszerzéséhez szükséges adománygyűjtés legfőbb motorja volt.
Somlóvári Józsefné lapunknak elmondta, hogy azon túl, hogy Budakeszi megépítette a rendőrőrs épületét, 2009-ben Telkivel közösen már egy autót adományoztak az őrs rendőreinek a fokozottabb rendőri jelenlét reményében. Azóta üzemanyag-kártyával, a rendőrőrs belső felújításával, a bölcsőde épületében rendőri lakások biztosításával, a körzeti megbízottak számára albérlet finanszírozásával támogatja a rendőrség munkáját a város. A most átadott Dacia Duster fedezetének jó része a Telkiben rendezett közbiztonsági jótékonysági bál eredménye volt, a hiányzó összeget a települési önkormányzatok adták össze.
Koós Hutás Katalin