Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Rákay Philip az MTV vezérigazgató-helyettese

Kultúra > Budakeszi

2013-11-11


Az MTV Zrt. vezérigazgatója, Medveczky Balázs Rákay Philipet, az MTV M1 és M2 csatornáinak eddigi intendánsát nevezte ki vezérigazgató-helyettesnek november 7-től. Egyik első feladata a rendszerváltást felidéző műsorsorozat előkészítése lesz.

A kinevezéssel egyidejűleg az intendánsi feladatokat az M1 tekintetében Bakos Katalin, az MTV Zrt. főszerkesztője, az M2 esetében Horváth Vanda, az MTVA Gyermek- és Ifjúsági műsorok főszerkesztője, míg a decemberben induló M3 csatorna vonatkozásában Kálomista Zsuzsa, az MTVA archívumának igazgatója látja el.

Rákay Philip idén egymilliárd forintot kapott az Itthon vagy – Magyarország szeretlek című kulturális műsorfolyam megvalósítására, amelyben „Magyarország értékeit és kincseit” mutatták be. Az MTVA MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a műsort mintegy 3,5 millióan kísérték figyelemmel.

25 évvel a rendszerváltás után: a közmédia már készül az évfordulóra

Az MTVA olyan saját gyártású tartalmak bemutatását tervezi 2014-ben, amelyek minden korosztály számára újra átélhetővé teszik a 25 évvel ezelőtti eseményeket – olvasható az MTVA Sajtóirodája közleményében. Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója, a programok előzetes válogatására, és a programokról szóló döntés előkészítésére Rákay Philipet, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettesét kérte fel. A megbízás munkaszerződés megkötésével nem jár együtt, feladatát közvetlenül az MTVA vezetője irányításával látja el. A műsorsorozat a közlemény szerint külön források bevonását nem igénylik, az előkészítés költségeit az MTVA és az MTV Zrt. költségvetései fedezik.

Elsősorban az M1, a Duna, a Duna World és a Kossuth Rádió csatornákon, valamint a hirado.hu online oldalon teszik közzé megemlékező műsorokat. (MTI)


Vissza