Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Arany minősítést kapott a Telki Női Kar

Kultúra > Telki

2013-11-04


A Kóta országos kórusminősítőjén az idei Keszthelyi Dalünnepen arany fokozatot kapott a Telki Női kar, amely hamarosan ünnepli alakulásának 10. évfordulóját. A jubileumra számos programmal készülnek, így például megnyitják próbatermük ajtaját a telki iskola ebédlőjében.

Akik szeretnek énekelni, azok bekapcsolódhatnak még a skálázásba is, akik csak hallgatni szeretnék az énekszót, azok pedig talán egy kellemes estét tölthetnek el a kórus vendégeként.

Szeptember 18-án az utcazenei repertoárjukból adtak ízelítőt, október 9-én népzenei tudásukat mutatták be. November 6-án 19 órakor az egyházi zene lesz soron, míg december 4-én ugyanebben az időben a Karácsony lesz a téma. Akik mind a négy alkalommal részt vesznek a próbákon, különleges meglepetésben részesülnek. Szívesen látnak mindenkit, még ha csak zuhany alatt szokott dúdolászni, vagy csak a kíváncsiság hajtja, mert még nem hallott róluk.

A Telki Női Kar 2003 decemberében alakult néhány lelkes, zenét szerető és énekelni vágyó édesanyából. Az évek során a környező településekről is többen csatlakoztak, létszámunk pedig 20-25 főre emelkedett. A kórustagok közül többen tanultak valamilyen hangszeren vagy évekig énekeltek más kórusban. Karnagyként 2009 őszéig Somfai Katalin, azóta Szijártó Tímea vezeti a Telki Női Kart.



Vissza