Telki önkorlátozó kampányt remél
Közélet > Telki
2013-10-29
.jpg)
Deltai Károly polgármester az önkormányzati lapban megjelenő rovatában azzal érvelt, hogy Telki igyekszik kerülni a direkt pártpolitizálást. A testület eltérő világnézetú emberekből áll, de senki nem indult pártszínekben és mindenki képes és hajlandó csak és kizárólag a helyi érdekek mentén megfogalmazni álláspontját. A helyi ügyeket soha nem rendelték alá semmilyen pártérdeknek, és azt tartják kívánatosnak, hogy ez így is maradjon. Ezért született az állásfoglalás.
Telkiben is kampányolhatnak a pártok, de ezer és egy módon tudják hallatni hangjukat, el tudják juttatni üzeneteiket mindenkihez a rendelkezésükre álló csatornákon. Nem szükséges ehhez Telki közterületeit használniuk. Abban a testület , s talán a lakosság zöme is egyetért, hogy a közterületeiket nem hagyják telerondítani politikai plakátokkal, melyek tartalma, üzenete az égvilágon semmi újat és említésre méltót nem tartalmazhat azon kívül, ami amúgy is rájuk ömlik a médiából - fogalmaz a polgármester.
Telki ragaszkodik a politikai hisztériától mentes, békés viszonyokhoz. "Zaklatott, hisztérikus idők jönnek. Mindent meg kell tennünk, hogy a normalitás szigete maradhassunk, hogy megőrizzük a méltóságunkat. A kampány után egy nappal is feljön a Nap, és egymás szemébe kell néznünk, együtt kell élnünk a mindennapokban, együtt kell működnünk napi ügyekben. Ezt nem segíti, ha hagyjuk, hogy a párthisztéria elragadjon minket" - írja a tisztességes, békés, önkorlátozó kampányidőszakot remélő polgármester.