Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Elhunyt Ferencz Éva

Kultúra > Pest megye

2013-10-21


Életének 62. évében október 17-én hosszú szenvedés után váratlanul elhunyt Ferencz Éva, Magyar Örökség Díjjal kitüntetett énekes, színész, előadóművész - közölte a II. kerületi önkormányzat, amley saját halottjának tekinti a magyar keresztény népi imádságok gyűjtőjét és egyik legismertebb népszerűsítőjét.

Ferencz Éva gyergyószárhegyi székely család gyermekeként Szolnokon látta meg a napvilágot 1951-ben - olvasható az önkormányzat honlapján. A művész pályája a Magyar Televízió Röpülj, páva! énekversenyének díjazottjaként indult 1970-ben, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott. A Kaláka és a Honvéd Művészegyüttessel járta az országot, majd prózai, musical és operett műfajban aratott sikereket az ország színházaiban, 1993-tól Erdélyi Zsuzsanna Európa- és Kossuth-díjas néprajzkutatóval járta a Kárpát-medencét. Világ békessége (1977), Világ váltságáért (1998), Idvezlégy Bódog Szent István királ! (2000), Tündérvilág (2002) és A Testi-lelki kenyerünk (2003) címmel jelentette meg lemezeit.

Ferencz Éva a Magyar Kultúra Lovagja, Magyar Örökség-díjas (2003), a Széchenyi Társaság díjazottja, valamint Tinódi-lant díjjal kitüntetett művész; a magyar zenei és prózai néphagyomány elkötelezett ápolója és közvetítője volt, aki vallotta, hogy "megörökölt múltbéli kincseink, szellemi értékeink továbbéltetése nyelvünk, nemzetünk megmaradásának záloga" - olvasható az önkormányzat honlapján.

Pesthidegkúti polgárként rendszeresen fellépett II. kerületi rendezvényeken és ünnepségeken. A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat 2001-ben Klebelsberg Kunó-díjjal, a II. kerületi önkormányzat pedig 2005-ben II. Kerületért emlékéremmel ismerte el munkásságát.

A kerületi önkormányzat saját halottjának tekinti Ferencz Évát.


Vissza