Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Befogták a veszélyes aligátorteknőst

Életmód > Zsámbék

2013-09-25


Sikerült befogni a Zsámbékon egy patakban augusztus eleje óta rejtőző, emberre is veszélyes aligátorteknőst - közölte a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora az MTI-vel. Az állatot tavasszal a veresegyházi medveotthon területén, megfelelő körülmények közé helyezik el.

Szilágyi István elmondta, hogy tegnap délután Both Zoltán veszélyesállat-befogóval a szokásos "beetetős" sétájukon Both észrevette, majd kézzel, a farkánál megragadta a veszélyes állatot. Közös erővel kiemelték a mederből, majd egy ládába zárták. A két szakember rendszeresen kijárt az aligátorteknős feltételezett tartózkodási helyéhez, és döghúst helyeztek el a patakmeder egy pontján, hogy ne vándoroljon tovább, inkább egy helyre szokjon. A befogással megvárták a hűvösebb időt, amikor a teknős viszonylag gyakran kimegy a napra "feltöltődni".

A felnőtt, 25-30 éves aligátorteknős akár a 30 kilós súlyt is elérheti, s 70-80 évig is elélhet. Egyetlen harapással akár egy kapanyelet is képes megroppantani, vagyis komoly sérüléseket okozhat az embernek, ezért Szilágyi István ez úton is arra kérik az állattartókat, ha meg akarnak válni kedvencüktől, ne eresszék szabadon, hanem szóljanak az állatvédőknek. (MTI)

Kapcsolódó cikkünk: Veszélyes aligátorteknős a Zsámbéki-medencében - 2013-08-31

 

Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora és Both Zoltán veszélyesállat-befogó elfogja a hétkilós, 10-13 éves állatot. MTI Fotó: Szilágyi István


Vissza