Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


A HÓNAP RECEPTJE

Pinceszer

2005-02-01


Jércesaláta
őszibarackban


Hozzávalók:  
8 db félbevágott őszibarack,
0,5 l tartármártás,
4 kemény tojás,
3 csirkemell,
25 dkg karotta,
só, fehér bors, szerecsendió, szegfűszeg,
2 dkg vaj,
húsleves kocka.

Az őszibarackot félbevágjuk, kimagozzuk, forró vízben - amelybe előzőleg egy kevés citromlevet tettünk - megforgatjuk, majd félretesszük. A csirkemelleket kevés vajon a tisztított karottával, egy húsleveskockával, egy szegfűszeggel megpároljuk, s miután megpuhult, félretesszük és hagyjuk kihűlni. A kész tartármártásba belekeverjük a kockára vágott kemény tojásokat, a felkarikázott karottát és a csontjáról lefejtett, szintén felkockázott jércehúst. Az őszibarack közepét kissé kivájjuk, hogy könnyebben megtölthessük őket. Az így kapott barackdarabokat is lazán a salátához keverjük. Ha szükséges, kevés sóval és szerecsendióval fűszerezzük, majd betöltjük a fél barackokba. Salátaágyat készítünk, erre helyezzük a barackokat. Külön még hideg tartármártást kínálunk hozzá.
Akár előételként, akár délutáni vendégfogadáskor tálalhatjuk.

Jól illik hozzá a Budakeszi Bianca.

Somlai Családi Pincészet
Budakeszi, Ady E. u. 1.
Tel.: (30) 9662-706
E-mail: vitis@axelero.hu)


Vissza