Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


„A nagycsalád a mi befektetésünk” - Vendégségben Karvázy Szabolcséknál

Ki-kicsoda > Páty

2012-02-24


Önazonosításaink során gyakorta határoljuk el magunkat másoktól, közösségeinkben rendre az elválasztó vonalakat hangsúlyozzuk. Az ellentétek  vonzzák egymást – állítjuk mindaddig, míg ki nem derül, hogy a másik mennyire különbözik tőlünk, akkor  rögvest a párunk megváltoztatásán törjük a fejünket.

Karvázy Szabolcs és Leveleki Gyöngyvér 15 éve házasok, hat gyermekük van, 1998-ban telepedtek le Pátyon. Azóta elmaradhatatlan szereplői kulturális programoknak, szolgálnak a katolikus közösségben, Szabolcs községi fórumokat vezet, a Helyi Választási Bizottság tagja több ciklus óta. Állítják, hogy van határozott elképzelésük a világról, de attól még a más nézetűekkel is szóba állnak, és soha eszükbe se jutott megváltoztatni egymást.

-   Általában az „objektív” harmadik szerepében látni téged a helyi közéletben, sőt, elfogulatlan zsűritagként ismertelek meg a versmondó versenyeken is. Ez a fajta közéleti fellépés otthonról hozott indíttatást takar?
-   Szabolcs: Nagyon ellenemre van, hogy a helyi élet átpolitizálódjon, és ezt hangoztatni is   szoktam, de eleve nem vagyok egy konfrontálódó személyiség.  Anyai nagyapám, Molnár Jenő Páty első krónikása, kántor tanító volt, és nagy köztiszteletnek örvendett a faluban. Egyébként meg ezek a feladatok megtaláltak, nem én kerestem őket, ahogy az életemben sok minden így történt.

-   A feleség mit szól ehhez az aktivitáshoz? Számodra mennyire elviselhető mindez?
-   Gyöngyvér: Nem volt ismeretlen nálunk sem a közösségi munka. A népes családunkban majd mindenki pedagógus, bár édesapám Baross Gábor-díjas közlekedésmérnök, a Közlekedési Főfelügyelet főigazgatója volt évekig, édesanyám pedig azért külkereskedő lett, mert az egyházi gimnáziumból nem mehetett tanárnak. Édesanyám szülei az egyházközségben tevékenykedtek, a hét gyermekük mellett nyíltan vállalták a templomi szolgálatot akkor is, amikor a diktatúra emberei megfigyelték őket. 

-   Ti is részt vesztek a pátyi katolikus egyházközség életében. A  szülői minta öröklődött?
-   Gyöngyvér: Kétségtelen, hogy az etikai elveket, az alapértékeket mindketten hasonlóan megkaptuk otthon. Kisgyerekkorom óta jártunk templomba, mindig is részt vállaltunk a közösségi tevékenységekben. De  volt egy pont az én életemben is, a kamaszkorom végén, amikor a tanult hitemet a személyes döntésem tette valóságossá. Utána már természetes lett számomra, hogy a gyerekeimnek is ezt adjam tovább, bízva abban, hogy a sajátjukká válik.
-   Szabolcs: Az egyik nagynéném szerzetes nővér lett ugyan, de a szűk családunkban  nem volt olyan mélyen jelen a vallás, mint Gyöngyvéréknél. Az én számomra már a mi közös családunkkal került  a helyére a katolikus tudat, a tételes vallásgyakorlás és a keresztény hit.

-   Ebből fakad a nagycsalád eszménye?
-   Szabolcs: Nem értem a kérdést, lehet ezt másképp? Amikor 8. osztályban szüreteltünk Gombán, ahol  évekig tanított édesanyám, és szóba került köztünk a család kérdése, én már akkor is határozottan állítottam, hogy legalább öt gyermeket szeretnék. Jól emlékszem, mennyire rácsodálkoztak erre a lányok. Én egykének számítok, mert két féltestvérem van, de mindig népes és nagyon összetartó nagy család vett körül.
-   Gyöngyvér: Mi öten vagyunk testvérek, első unokatestvérek már húsz fölött. A szűk család több mint ötven embert jelent nálunk karácsonykor. Tavaly, Szabolcs negyvenedik születésnapjára 189 rokonunk jött el kettőnk családjából, és még voltak hiányzók.

-   És mindenkit szép magyar névvel illetnek, mint nálatok: Zsombor, Villő, Csenge, Lelle, Kincső? 
-   Szabolcs: Ábel a kakukktojás, de őt  én választottam Tamási Áron miatt, akinek nagyon szeretem az írásait. De igaz, hogy  magyar identitásunk meghatározó számunkra, természetes kerete az életünknek.
-   Gyöngyvér: A neveltetés, a család kultúrája sok mindent meghatároz az ember életében. Nyilván a neveket is otthonról hoztam, hiszen ezeket hallottam. Az én névnapomat mi január helyett október 23-án ünnepeljük, mert gyerekkoromban azon a napon nem volt névnap. Édesanyám kikutatta, hogy Gyöngyi erre az időszakra esik, ezért a Gyöngyvért is ekkor tartottuk. Mindezt csak felnőtt koromban tudtam meg, mert egyszerűen hozzá tartozott az életünkhöz, ahogy az is, hogy kiváló úttörő és lelkes templomba járó voltam egyszerre. Vagy a sütés-főzés, kézimunkázás, a kert megművelése, a saját szőlő, saját bor…Már gyerekként tanítottak minket ezekre. Minden nagyobb eseménynél összeszaladt az egész család. Ma is, ha valaki építkezik, mindenki rakja a téglát, és nem kell külön megszervezni egyikünk családjában sem.

  Valljuk be, hogy ez egyáltalán nem általános mostanság. Az meg különösen nem, hogy ugyanazon házasságból születik hat gyermek. Hogyan vélekednek a tágabb környezetetekben a nagycsaládról?
-    Gyöngyvér: A második, harmadik gyermekünk után még azt hallottuk, hogy hű, de bátrak vagytok! Majd amint szaporodtunk, már többen felelőtlenséggel vádoltak bennünket.
-    Szabolcs: Azt látjuk, hogy  három a határ, a fölött már csak legyintenek az emberek. Még az autók is általában két felnőtt és három gyerekre szabottak. Nem egyszer  keresett meg befektetési  tanácsadó, nyugdíjbiztosítási ügynök. Mindenkinek azt mondtam, hogy nyugdíjas koromban csak egy napot kell túlélnem, ha a hat gyermekem esetleg nem tud megállapodni, hogy azon az egy napon melyikük lássa el az öreg szüleit. De a hetedik nap meg az Úr napja, legfeljebb vasárnap majd koplalunk…
-   Gyöngyvér: Mi az esküvőnket is ebben a szellemben szerveztük meg. A  Magyar Szentek Templomának udvarán tartottuk délután a néhány órás lakodalmat, amire mindenkitől kértünk egy tálca süteményt, mert nem akartunk senkit kihagyni a vendégek közül, a 3-4 tánccsoportot, amelyekben valaha táncoltunk és zenész barátainkat sem, pénzünk viszont nem volt. Ha valaki megkérdezi, hogy mire alapoztuk a jövőnket, csak előveszem az esküvői csoportképünket, és rámutatok, hogy erre, ugyanis a fotón kétszáznál többen vagyunk rajta.
-   Szabolcs: Ez a nagycsalád a mi tőkénk, ennyi ember közül valakihez mindig fordulhatunk.

-   De felelősség is, hiszen míg felnőnek a gyerekek, eltelik pár esztendő. Hogyan működik a Karvázy-família a mindennapokban?
-   Szabolcs: Én nagyon keveset vagyok itthon hét közben, de a hétvége a családé. Olyannyira, hogy ekkor nem szívesen engedünk el egy-egy gyereket a szomszédba játszani, és  mi sem hívunk el gyerekeket a családjuktól. Ettől persze még bográcsozunk, kirándulunk együtt más családokkal. A hétvégén igyekszem én is az egész hetet pótolni, és amennyit csak lehet foglalkozni a gyerekekkel. És ha este előbb hazaérek, akkor is szívesen mesélek nekik, bármilyen fáradt is vagyok.
-   Gyöngyvér: Nálunk Apának nagy „kultusza” van. Amikor először több napra elutaztam, és hazajöttem, azzal kezdték a gyerekek, hogy Anya, mikor mész el újra, olyan jó volt Apával.
-   Szabolcs: Mi tagadás, kicsit fölborult a rend az Anya távollétében.
-   Gyöngyvér: Régebben előfordult, hogy a gyerekek napokig nem is látták Szabolcsot, mert korán ment, későn jött. De őt mindig is  megtalálta a munka, no meg a segítségkérők, amihez persze ő is hozzátesz, mert érdekes mód például minden eltévedt autóst ő irányít el, lerobbant járművet elvontat…és csak telik az idő. Az első randevúnkon is így történt: „csak” közel három órát késett, én pedig annyi ideig ültem és vártam a Deák téren, mert neki akkor is valakinek intéznie kellett valamit. De tudta, hogy ott leszek, mert odajött. Azóta is tudja, hogy mire jön haza, igyekszem kiszámítható, biztos háttér lenni. Általában, ellentétben vele, hosszabb távon gondolkodom, szeretek precízen eltervezni mindent… Õ sokkal lazább, mint én. Sose  akartuk azonban egymást megváltoztatni.
-   Szabolcs: Négy éve együtt táncoltunk a Válaszút Táncegyüttesben, majd három évig kóstolgattuk egymást mire összeházasodtunk. Sok minden kiderült ez alatt is.

-   A községi rendezvényeken sokat látni titeket együtt, már a gyerekeitekkel is táncoltok egy-egy ünnepségen, de sokféle közösségi tevékenységet vállaltok külön-külön is iskolában, egyházban, faluban…  Gyöngyvér mint népi szövő aktív tagja az Iharos Népművészeti Egyesületnek. Jut-e időtök egymásra, a kapcsolatotok építésére?
-   Szabolcs:  Mindig tudatosan ügyeltünk arra, hogy évente legalább egy hétvégét legyünk együtt. A tízéves házassági évfordulónk alkalmából már öt napot is kettesben töltöttünk, igaz ehhez Írországba kellett repülnünk, ahonnan 24 óra alatt esélye se volt Gyöngyvérnek hazajönni.
-   Gyöngyvér: Jól ismer a férjem, hiszen nem is mondta meg előre, mert tudta, temérdek érvet hoztam volna, hogy miért nem tudunk elutazni. Ugyanígy tett például három éve is, amikor elküldött Borbély Jolánnal Kallós Zoltánhoz néprajzi gyűjtésre. Csak említettem neki a levelet, hogy milyen fantasztikus lenne ezen részt venni, de tűzre is vetettem a meghívót. Egyszer csak látom ám az előlegről a kifizetett csekket szembe jönni, természetesen a kis pedáns természetem nem hagyta a pénzt veszni. És végül, neki lett igaza, életre szóló élmény volt!
-   Szabolcs: Gyerekként és fiatalként sokat jártunk színházba. Most úgy pótoljuk ezt, hogy meglepjük egymást egy-egy ünnepre két színházjeggyel. A  gyerekekre a nagymamák szívesen vigyáznak, ha mégse tudnak, ekkora családból mindig akad valaki.
-   Gyöngyvér: Most, hogy már kicsit nagyobbak, azon is gondolkodtunk, mi lehetne rendszeresen a közös elfoglaltságunk. Nem nehéz kitalálni, hogy ami először összekapcsolt bennünket: három éve visszajárunk táncolni a régi együttesünkbe senior tagként. De a programok önmagukban nem tudnak megtartani vagy építeni egy házasságot, a lényeg a szabadság és a kölcsönös tisztelet megadása, ami persze nem mindig könnyű, de tudjuk, hogy folyamatosan tenni kell érte. A növény is kiszárad, ha sokáig nem öntözzük, és ha egyszer alaposan nyakon öntjük, még nem biztos, hogy föléled.

Szádváriné Kiss Mária
Pátyi Kurír 2012./2. 12-13. o.


Vissza