Nagykovácsi, Főutca
Építészet > Nagykovácsi
2012-02-01
.jpg)
A zsűri elnöke Pálfy Sándor, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Urbanisztikai tanszékvezetője volt. A zsűritagok Alföldi György, docens, BME Urbanisztikai Tanszék, Dr. Jámbor Imre, Corvinus Egyetem, Golda János, Győri Egyetem, Tóth Balázs, a hallgatói tervpályázat ötletgazdája, Györgyi Zoltán, Nagykovácsi főépítésze és Bencsik Mónika, Nagykovácsi polgármestere.
A díjazottak:
1. 120000 Ft megosztott I. díj
Csillag Katalin Anna, Szabó Lilla
Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar
A zsűri zárójelentése szerint Csillag Katalin Anna és a budakeszi Szabó Lilla, a Corvinus Egyetem hallgatói első díjas pályázatukban új, a korábbiaktól lényegesen eltérő megoldásokra jutottak. Fő gondolatuk a főút korábbi szerepének visszaállítása, oly módon, hogy a közúti rész mellett egyesített gyalogos és kerékpáros sétányt alakítanak ki. Ez utóbbit a közlekedési sávok enyhe délre mozgatásával valósítják meg. A kastély melletti bevezető szakaszon a terep- és növényzeti adottságokat is figyelembe véve, a jelenlegi struktúrát fejleszti tovább, így a főút kanyarja megnő, aminek forgalomlassító hatása kedvező. Az Ady Endre út csatlakozásánál – a vadgesztenye fasorra reflektálva – intenzív fatelepítést tervez, amivel a falu „zöld kapuját” alakítja ki. A hagyományos falusias térszerkezet meghatározó elemeként határozza meg az utakat szegélyező fasorokat. Az elképzelt struktúra következtében a parkolók száma drasztikusan csökken, továbbá kedvezőtlen, hogy a buszmegállóknál öböl kialakítására nincs lehetőség. A térbővületekbe elképzelt funkciók – baba-mama játszóudvar, romkocsma, polgármesteri hivatal – jók és valós igényekre épülnek.
2. 120 000 Ft megosztott I. díj:
Pongor Soma, Regula Noémi Zsuzsanna, Tarcali Dávid
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar
A zsűri zárójelentése szerint az eredeti gondolatot felvető és friss stílusban kidolgozott pályaműben valami érdekes történik a főutcával: a tervezők a 185-ös épület lebontásával egy új „ellenpólusú főteret” alakítanak ki. A tér igazából átnyúlik az úton. Jó ötlet, a kidolgozás nyilván még tovább finomítható. A szomszédos magáningatlan bevonása a rendezésbe érdekes felvetés. Az, hogy a pályamű a polgármesteri hivatalt elrejti egy banképület mögé, pikáns képzettársításokra ad alkalmat. A megoldásnak az a szépsége, hogy nem bűvészkedik különböző nyomvonaltörésekkel, fekvő rendőrszakaszokkal, csak egy helyen avatkozik be, ahol egy városias szituációt alakít ki. Az autósok két negyvenes táblát is maguk mögött hagyva lassan levehetik lábukat a gázpedálról, erre a megemelt útpálya is szelíd késztetést ad. A kerékpárosok a terecskét kikerülve kerekezhetnek tovább, vagy biciklijükről leszállva csatlakozhatnak a gyalogosokhoz. A lebontandó jelenlegi hivatal helyére piac kerül, ami jó ötlet, bár a 16 férőhelyes parkoló kevésnek tűnik. A pályamű az iskola előtti tér hasznosításával és egy turistaház kialakításával is foglalkozik.
3. 80 000 Ft III. díj:
Nemes Réka, Szabó Zsófia Gabriella
Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar
4. 50 000 Ft-os megvételben részesített pályamű:
Kovács Gergely, Gyergyák Ákos
Pécsi Tudományegyetem, Pollák Mihály Műszaki Kar, Építész Szakmai Intézet
5. 50 000 Ft-os megvételben részesített pályamű:
Skrabák Zoltán, Banga Máté
Debreceni Egyetem, Műszaki Kar
6. 50 000 Ft-os megvételben részesített pályamű:
Bede-Fazekas Ákos, Varga István Bence
Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar
A nagykovácsi.net információi szerint 2012-ben a megvásárolt pályázatokat összegyúrva megtervezik a lehetséges kivitelezési terveket, melyek alapján már nagy eséllyel indulhatnak a 2013-ban megnyíló pályázatokon. A becslések szerint 200 és 500 millió Ft közötti összegre tehető a beruházás költsége.
2007 júniusában Nagykovácsi már kiírt egy hallgatói ötletpályázatot, hogy friss tervezői ötletek alapján köztér-építészeti javaslatokat kapjon Nagykovácsi halmozottan problémás főterének (gr. Tisza István, azelőtt Templom tér) átalakítására. A tér azóta átalakult és 2011-ben Nagykovácsi megkapta a megye legkulturáltabb települése díjat.