Kővel, kő nélkül
Ki-kicsoda > Budakeszi
2011-11-11
Nem mindennapi élményben volt részük azoknak, akik Varga Lóránt Kővel, kő nélkül című, a makkosmáriai kegyhely 280 éves történetéről írt drámájának ősbemutatóját láthatták a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központban, október 1-jén, a Budaörsi Kistérségi Fesztivál keretében. A bemutatóról Szűcs József rendezővel és Varga Lóránt szerzővel beszélgettem.
A makkosmáriai búcsújáróhely története 1731-be nyúlik vissza, amikor Traub Jánosnak egy útszéli tölgyfán megjelent a szenvedő Krisztus arca. A budakeszi legény hálából Falconeri budai festő festményét függesztette a fára. A zarándokhely iránti érdeklődésnek köszönhetően 1768-ban már felszentelhették itt a trinitárius rend templomát és kolostorát, s addigra már több tucat csodát tulajdonítottak a helynek. 1784-ben azonban II. József feloszlatta a rendet, s a rommá lett kegyhely csak az első világháború után került vissza az egyház kezébe. A második világháború után Fogolykiváltó Boldogasszony tisztelete vált meghatározóvá. A hívek adományaiból 1950-ben szentelték fel az új templomot, melyet a kommunizmus nehéz éveit követően jelenleg a Domonkos Rend működtet.
Bakács Bernadett alpolgármester régóta fűzné szorosabbra Budakeszi és a kegyhely kapcsolatát, melynek eszköze a Makkos Mária történetét és küldetését felmutató és budakesziek által időről-időre bemutatható színdarab lehet. Varga Lóránt budakeszi író idén tavasszal kapta tőle a felkérést, amely termékeny talajra talált: a dráma két hét alatt elkészült.
A színpadra alkalmazás már nem ment ilyen könnyen. A budakeszi Kompánia Színházi Társulat nyári fellépéseik és távol-keleti útjuk miatt az előadást vállalni nem tudták. Egy másik társulat jelentően megváltoztatta volna a szöveget, így végül a négy-öt budakeszi amatőr színésszel kiegészült almásfűzítői Talpalatnyi Színház lett a befutó.
Varga Lóránt a színpadra rendezést kiemelkedően magas színvonalúnak ítélte. Szűcs József, a rendező pontosan úgy értelmezte és mutatta meg a mű lényegét, ahogy azt a szerző maga is gondolta. Minden motívum, ami a mondanivaló megértéséhez szükségesnek látott, kristálytisztán megjelent az előadásban. A színészek kifejezően és lelkesen játszottak egy olyan helyszínen, ami a színházi bemutatóknak nem éppen ideális. Aki a budakeszi művelődési ház adottságait ismeri, az jól tudja ezt.
A félmilliós költségvetéssel színpadra állított mű valóban szokatlan leleményességgel használta ki a művelődési ház eddig kihasználhatatlannak tűnő térbeli lehetőségeit. 
A nézőtérre bebocsátást váró vendégek közé egyszer csak Traub János és fivére szaladt le a könyvtár lépcsőjén, s a várakozók közé vegyülve játszották el azt a párbeszédet, amely az író szerint a mű eszmeiségének alapja: „ha az ember aktívan keresi a világban, amiben hinni tud, meg is találja azt. Ez az a párbeszéd, ami nyitottá teszi a fiút annak a jelenésnek a befogadására, ami a kegyhely történetének lélektani alapja lesz. Innentől kezdve a többi már csak történelem”. - mondja az író:
- Apánk tudja, apánk tudja... Ezt szajkózod, mióta élek. És ha Apánk már öreg? Ha nem jól látja a dolgokat? Ha nekem volt igazam? Meddig tart még a „fiú, szaladj ide, szaladj oda”?
- Amíg egyszer majd azt hallod, hogy nem hallasz semmit. Apánk jót akar. Megmondja, amit tud, és amit jónak tart. Nem tesz mást, mint amit te teszel majd a gyerekeiddel. Ez a dolgok rendje. Van úgy, hogy igaza van, van úgy, hogy nincs. Nem azért engedelmeskedsz neki, mert mindig igaza van, hanem azért, mert ő az Apánk. Ne csak konok szavait halld, hanem az okot, ami kimondatja azokat. A világ dolgai mögött ott van a lényeg. A lényeg nélkül nincs semmi, tehát mindenben ott leled. De keresni kell. Ha nem keresed, nem látod meg.
Az első jelenet után a tömeg közé vegyült színészek mozgása és a Fogolykiváltó Boldogasszonyhoz intézett ima hangjai terelték a vendégeket a nézőtérre. Az időben egymástól elszakadó, rövid jeleneteket az elsötétített terem falára vetített, Gulyás Diána képzőművész hallgató jelenetenként átrajzolt, újabb és újabb szimbólumokat felvonultató bámulatos homokrajzai kötötték össze, Nyíri László és Tirpák Dóra zenei aláfestésével. Koreográfus Szemes Péter, a szakmai tanácsadó Varga Katalin volt.
A darabot egyetlen egyszer adták elő. A nagy sikerre való tekintettel novemberben egy másik helyszínen megismételték volna, de Szűcs József rendező szerint ez a művelődési ház adottságaira épülő előadás teljes újrarendezését jelentette volna.
 |  |
A szerző azonban reméli, hogy az eredeti helyszínen, Makkosmárián, a templom melletti ligetben sikerül majd újra bemutatni, mert az igazi hatását akkor fejthetné ki, s az álom akkor valósulhatna meg, ha „hazatalálhatna” a darab.
Fogolykiváltó Boldogasszony pedig várja a hozzá fordulni vágyókat Makkosmárián, mert ahogy a dráma zárójelenetében is elhangzik: „Bizonyos értelemben nagyobb a rabság, mint valaha. Láttál már embereket, akik meglopják saját családjukat, csak hogy kábítószerhez jussanak? Akik eljátsszák saját gyerekük vacsoráját, vagy olyanokat, akik még a halálos ágyukon is egymás után gyújtanak rá cigarettájukra? Olyanokat, akik részegen gyereket gázolnak? Olyanokat, akik bármire képesek lesznek, hogy hatalomhoz, pénzhez jussanak? Akiket végleg elragad a büszkeség? Akik féltékenységükben ölni képesek? Akik annyira ragaszkodnak rangjukhoz, önhittségükhöz, jólétükhöz, hogy elfelejtik hitüket? Értük járnak ide imádkozni azok, akik meghallgatást remélnek.”
Koós Hutás Katalin
Fotók: Salamon László
A Talpalatnyi Színház Szűcs József Móric című darabját a szerző rendezésében
januárban mutatja be az almásfüzítői művelődési házban.
***
Varga Lóránt 2008-ban megjelent El Camino - Kis titkok könyve című kötete után
Minden út Rómába… a Via Francigenán a válaszok nyomában című könyvén dolgozik,
melynek megjelenése 2012 elejére várható.
Kétezer kilométeres, Canterburry és Róma között három hónapon át tartó útjáról
november 24-én, csütörtökön 18 órakor tart előadást
a MOM Kulturális központban.
