Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Hidas Mátyás Budakeszi díszpolgára

Ki-kicsoda > Budakeszi

2011-09-10


Hidas Mátyás kapta Budakeszi legrangosabb elismerését, a díszpolgári címet augusztus 19-én. Ezzel olyan, korábban kitüntetett személyek sorába léphetett, mint Csák József orvos, Németh László plébános, Mezei Mária színművész, Boros Károly csíktaplocai plébános, Nagy Kálmán huszárezredes vagy Basa Péter építész. Hidas Mátyással Koós Hutás Katalin beszélgetett.

Hitvallás

Meglepett a döntés, de bevallom, jól esett és nagyon örültem neki. Úgy gondolom, az ember nem azért dolgozik, hogy kitüntessék. Minden embernek kell, hogy legyen hitvallása, ami szerint az életét éli. Ennek kialakításában két pontot emelnék ki az életemből: az egyik 1961-ben volt, amikor

1985-től pártoló tagja, 1989-től aktív tagja, 1995-től elnöke a Budakeszi Szépítő Egyesületnek. E minőségében hozzájárul és ösztönzi Budakeszi kulturális örökségének megóvását és gyarapítását, mint a Zachara Lajos-emlékkő felállítása, a Fő téri park kőkeresztjének, a temető I. parcellájának rendezése, az Emlékezés keresztjének restaurálása, a kegyeleti liget kialakítása, a Schieli-kápolna, a Koller-kápolna, az I. világháborús emlékmű, a kegyeleti kőkereszt felújítása és környezetének rendezése. Kiemelt szerepe volt az információs táblák, térképek kihelyezésében Budakeszi közterületén, a facsemeték ültetésében a Fő téri parkban, a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház, a Himnusz-szobor és országzászló létrehozásában, a Jókai utcai kút, a Kálvária-templom melletti pestiskereszt felújításában. Neki köszönhető, hogy pályázat révén ismét a civil szervezetek kezelésébe került az Egyesületek háza néven ismert Fő u. 85. szám alatti ingatlan. Hozzájárult a németországi Westenholz testvéregyesületével való gyümölcsöző kapcsolat kialakításához és ápolásához. A Budakeszi Kultúra Alapítvány kuratóriumának elnökeként támogatta Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő születésének 60. évfordulójára kiírt pályázat díjazását, a pályamunkák kiállítását, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia budakeszi vendégszereplését,  Budakeszin új Széchenyi-szobor felállítását, az Ülő Krisztus-szobor restaurálását, a gyimesbükki vasúti őrház megújítását. Támogatta továbbá a művelődési központ és polgármesteri hivatal ülőbútorainak felújítását, életmentő készülék megvásárlását, állandó mecénása a jótékonysági báloknak és rendezvényeknek. Hidas Mátyás a budakeszi székhelyű, irodai és közületi terek ülőbútorait gyártó Stulwerk Kft. ügyvezetője is. Kimagasló szakmai munkájának köszönhetően neve nemzetközi szinten elismert. A Kft. 2009-ben elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat, s kiemelkedő nemzetközi kiállításokon vesz részt. A Magyar Bútor és Faipari Szövetség általános társelnökeként, a Faipari Tudományos Alapítvány kuratóriumi tagjaként külföldön is méltóképpen képviseli a magyar bútoripart.
John Fitzerald Kennedy, akit akkor nagyon sokra tartottunk, a beiktatási beszédében azt mondta: Ne azt kérdezd meg, mit tud az országod érted tenni, hanem azt, te mit tudsz érte tenni.

 Úgy éreztem, ez valahol beletalált: akinek a jó sorsa és a szerencséje lehetővé teszi, próbáljon a közösségének abból valamit visszaadni, amije van. Ez nem mindig pénzt jelent. Sokszor a gondoskodás, a saját életünk rendezése, a családunkkal való törődés, a házunk előtti utcaszakasz karbantartása az, ami fontosabb. Az is a mi hazánk: az életünk, a családunk, a parkunk, az utcánk. Ha csak szidjuk, és nem teszünk érte eleget, akkor nem lesz jobb.

A másik pont 1989-ben a Hősök terén Nagy Imre újratemetésén volt, amikor Orbán Viktor felszólította az oroszokat, hogy hagyják el az országot. Az nagyon mélyen megérintett. Arra gondoltam, ha ez bekövetkezik, akkor miénk lesz ez az ország, s végre rajtunk áll, hogy jobb legyen. Attól az évtől nem csak pártoló, hanem aktív tagja lettem a Budakeszi Szépítő Egyesületnek.

Valójában az egyesület volt az, amely hozzásegített engem ehhez a címhez. Azoknak az embereknek a vállán állva jutottam el oda, hogy érdemesnek találtak a díszpolgári címre, akikkel együtt dolgoztunk. De talán mindenhol kell egy zászlóvivő, s én vittem ezt a zászlót. Nagy élmény és nagy lehetőség ezekkel az emberekkel együtt dolgozni, amiért hálával és köszönettel tartozom nekik, s szeretném, ha úgy éreznék, hogy ezzel a címmel az egyesületünk is elismerést kapott.

Ma is úgy gondolom, hogy csak a tettek azok, amik az országot előre viszik. A pár szál hajunknál fogva kellene kihúznunk magunkat abból a kátyúból, amiben benne vagyunk. A helyzetünk okaival természetesen nem árt tisztában lennünk, de a hátra mutogatásnak sok értelme nincsen. Igazából neki kell állni, s mindenkinek a saját területén szorgalmasan dolgozni. Főbb vonalakban ez a hitvallásom.

„Nagyon kötődöm Budakeszihez.”

A gyökereim idős koromra erősödtek meg bennem igazán. Ebben a korban az ember már átértékel dolgokat, ahogyan egy felnőtt a szülőket is másképpen látja, mint gyermekkorában. Édesapámtól nagyon sokat tanultam a közösségi életről. A háború előtt a Kultúregyesületnek volt a mozgatórugója, amatőr színésztehetséggel megáldva színdarabokat is rendezett. Amikor a Szépítő Egyesület elnöke lettem, azt mondta: csak akkor vállald, ha nem vagy sértődékeny és van türelmed hozzá.

Ahogy korosodom, egyre többet foglalkoztat a családom múltja. A XVIII. század elején betelepített első huszonöt sváb család nevei között szerepel az édesanyám (Wegmann) és az édesapám (Stadler) családneve is. Felmenőim rendkívül erősen kötődtek új hazájukhoz, Kossuth lelkes hívei voltak 1848-ban. A kitelepítéssel kapcsolatos sérelmek édesapámat megérintették, édesanyámat leterítették, s édesapám tudott csak ezen túllépni. Benne nincs gyűlölet, harag: ez a sorunk, ezt tudomásul kell venni és az életünket eszerint élni - mondja. Sokat tanultam tőle ebben a vonatkozásban is. Bár ha elgondolom, hogy élhette meg az akkor 35 éves asztalosmester keresztapám, akinek cséplőgépe is volt, hogy 72 óra alatt mindent ott kellett hagynia, s karon ülő kisgyerekekkel együtt elmennie egy marhavagonban!

1966-ban házasodtam. 1967-ben feleségemmel kimentünk Németországba és körbejártuk azokat a településeket, ahová a rokonaink kerültek 1946-ban, a kitelepítés után. A mi családunkból mindenkit kitelepítettek, az édesapám maradt itt egyedül. A nagyszüleim kinn haltak meg, sírjaik is ott vannak, édesanyám testvérei, édesapám testvérei, mindenki kinn van. Édesapám rendkívül erősen magyar érzelmű ember volt. Õ akkor egy kicsit úgy gondolta, hogy hátvédként itt marad, ez biztosan csak átmeneti, majd visszajönnek. Nem így lett.

Példát mutattak

Az id. Gräfl Jánostól sokat tanultam annak idején az önzetlen munkáról, a településsel való törődésről és az egyesületi mozgósításról.

1990-ben megismertem a később testvérvárosunkká előlépett németországi Westenholzban Bernard Hanselt, aki sokszor egészen nagyszabású tervek megvalósításának motorja volt falujában. Tőle nagyon sok segítséget és tanácsot kaphattunk arról, hogyan is működik a civil összefogás Németországban.

Egyikük sem pótolhatatlan ember, de nagy űrt hagynak maguk után, amit vagy be tud tölteni valaki, vagy nem. A célt sosem tévesztették szem elől, a megvalósításban fáradhatatlanul kitartottak. Nagyon jó szívvel gondolok rájuk.

Tennivaló mindig lesz

Jelenleg az I. világháborús emlékmű befejezésén dolgozunk, széleskörű civil összefogással és önkormányzati támogatással. Az átadásra november elsején kerül sor, reményeink szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter részvételével.

Egy félbehagyott, szép elképzelésünket szeretnénk megvalósítani a temetőben, amivel az önkormányzat is egyet ért. A kegyeleti ligetben, ahol a Mindenki keresztje áll, az exhumált sírokról lekerülő, gazdátlan sírkövekből egy emlékfalat állítanánk a kegyeleti liget határára. Nem kis feladat, két-három évet biztosan igénybe vesz, de ha elkészül, elmondhatjuk, megint valami olyat hoztunk létre, amire büszkék lehetünk.

Azt mindenképpen fontosnak tartom, hogy őrizzük a hagyományainkat. Nagyra értékelem Starcz Teréz munkáját, amit ezen a téren végez a helytörténeti gyűjteménnyel és a hagyományőrző kórusok élén, önzetlenül. Él még Budakeszin jó pár olyan személy, aki érdemes lenne a díszpolgári címre, s szerepel a múltunkban nem egy olyan név, amely Zachara Lajoshoz hasonlóan megérdemelne egy díszkövet a Fő téri parkban. Ez is olyan feladat az egyesületünk számára, amire majd gondolnunk kell


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg