Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Bokréta-ünnep az épülő városházán

Építészet > Budakeszi

2011-06-03


Bokréta-ünnepet tartottak tegnap a budakeszi városháza építkezésén. Az intézmény új szárnya elérte a legmagasabb pontját, aminek örömére a kivitelező és a megrendelő önkormányzat kis ünnepségen foglalta össze az egyelőre még csak szerkezetkész beruházás főbb adatait. A befejezés a kivitelező szerint augusztus elejére, az önkormányzat szerint augusztus végére várható.

Középületen talán a református templom építésekor állhatott utoljára bokréta, pedig a templom tavaly már fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte. Dr. Győri Ottília polgármester ezért különösen nagy jelentőséget tulajdonított a június 2-i ünnepségnek, ahol elmondta, a Budakeszi városközpont rehabilitációjának projektjét uniós támogatással az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósítja meg az önkormányzat. A beruházás értéke 728 millió forint, amelyből 208 millió forint az önkormányzati önrész. A beruházás keretében megújul a Fő utca egy része, a főtéri park, a városháza, a Nagy Sándor József-emlékház és a romkert környéke. A városháza és a Nagy Sándor-ház kivitelezője a Progress-B '90 Zrt., amely 2011. január elején kezdte meg a munkát és várhatóan augusztus végére fejezi be.

 
  

 


Vissza