Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Szeptemberre fejeződik be a 728 milliós beruházás

Közélet > Budakeszi

2011-02-03


Február 3-án a városközpont rehabilitációjára nyert 520 millió forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatás felhasználásáról adott tájékoztatást dr. Csutoráné dr. Győri Ottília polgármester, Szabó Ákos Péter infrastruktúrafejlesztési tanácsnok, Karsai Izabella, a Budakeszi Városfejlesztési Kft. ügyvezetője, Mártonffy István, Budakeszi főépítésze, Tátrai Judit, a parkrekonstrukció tervezője, valamint Sólyom Benedek és Fialovszky Tamás, az Építész Stúdió kft. munkatársai, egyben a városháza tervezői.

A Budakeszin eddig egyedülálló méretű beruházás (520 mFt támogatás + 208 mFt önrész) a Fő utcát, a polgármesteri hivatalt, a Nagy Sándor József-házat, a római katolikus templom és a romkert közvetlen környezetét és a Fő téri parkot érinti.

ÁTÉPÍTIK A FÕ UTCÁT

Az Erkel utcától a Kossuth utcáig az épületek előtt gyalogjárda-sétány készül. Rendezik a gépkocsi-behajtókat és az út menti zöldsávokat is. A közműveket (víz, gáz, szennyvízcsatorna) felülvizsgálják, s az esetleges hibákat kijavítják. A páros oldalon új járda új behajtókkal, ahol a zöldfelület is városi színvonalon valósul meg. A főút rekonstrukciója a buszsáv megépítésével és az új aszfaltburkolattal lett volna teljes, de a buszsáv-pályázat meghiúsulása miatt a beruházásnak ez a része most elmarad.

MEGÚJUL A FÕ UTCAI PARK

A több mint száz éve Zachara Lajos tervezte park jelen formájában is Budakeszi legkedveltebb közösségi tere. Itt nem csak a zöldfelületet frissítik fel, hanem egy 720 m2-es szakaszon díszburkolatos sétautak készülnek. A játszótér alatti és feletti részek külön tervezést igényeltek. A patika és a játszótér közötti szakaszon a megkezdett munkák folytatása a fő feladat, így itt a burkolatok kijavítása, tereprendezés, az elöregedett növényzet felújítása várható. A patika mellett egy új járda épül, kisebb közlekedő vonalak kiépítésével a szerviz út felé új kapcsolatok jönnek létre. Kiépítik a Wass Albert-szobor környezetét és a Dísztér fölötti részen a talajszint megemelésével egy faburkolatú szabadtéri színpadot helyeznek el.  A zenepavilon a játszótér közelében létesül, amely szabadtéri koncertekre ad lehetőséget, egyben esőházként is működik a játszótérre érkezők számára A színpad és a zenepavilon elektromos csatlakozásait is kiépítik, de nyilvános WC nem létesül a területen, így továbbra is a művelődési ház mosdóját használhatják a parkbeli rendezvényekre érkezők. Az öt éve megépült játszótér a balesetveszélyes burkolatait és eszközeit kicserélik. Kialakítják az óvoda felől később megvalósuló zebrához vezető utakat.

A játszótér és az Erkel utca közötti területen megújul a városkút és a kereszt. A kettő között egy vízjáték épül. A lenti sétány itt is folytatódik. A parkoló új burkolatot kap úgy, hogy se a buszsáv megépülése, se az Erkel utca három sávossá alakítása ne tegye szükségessé a most kialakított felületek megváltoztatását. Az utcabútorok mellett ivókutak, információs táblák, forgalomkorlátozó eszközök létesülnek.

Az elöregedett növényzet helyett örökzöldeket, közel 800 cserjét, 4500 talajtakaró növényt ültetnek, 6000 m2 gyepfelület létesül. A parkban minden 50 cm-es és annál nagyobb fáról ultrahangos vizsgálat készült. Kivágás az öreg gesztenyefákat kevésbé, elsősorban az akácfákat érinti a balesetveszély elkerülésére. A Szépítő Egyesület fasorát (23 fa) beljebb ültetik annak ellenére, hogy jelenleg ugyan ez nem lenne szükséges, de ha egy későbbi útszélesítésnél elkerülhetetlenné válik, a fák kora miatt akkor már kivitelezhetetlen lesz.

A park építésének kivitelezője az Alpine Hungária Építő Kft. A munka március elején indul.

KORSZERÛBB ÉPÜLETBEN A VÁROSHÁZA

A tervező a Fő utcára nyitott városi tér kialakításának jelentőségét emelte ki, ahonnan szép kilátás nyílik a János-hegyre. Az új épületegyüttes egy egységes, belső udvart körülölelő tömbként működik majd, ahol a főbejárat a tér felől az új épületbe vezet. Egy tágas ügyfélszolgálati részleg fogadja majd a földszinten az ügyfeleket, kilátással az impozánsra tervezett belső udvarra. A mostani tanácsterem kibővül, csatlakozik hozzá egy szintén kibővíthető házasságkötő terem, közvetlen kapcsolattal a belső kertre. A nagyobb ügyfélforgalmat bonyolító osztályok tágasabb termekben az új épületben kapnak helyet.

A városháza külsejét érintő kritikákkal szemben a főépítész méltatta a tervezők szakmai kvalitásait, akik a pécsi Kodály-központ tervezéséért Pro Communitate-díjat kaptak. Mint mondta, megérti az főépülettől eltérő stílust bizalmatlanul fogadók ellenérzéseit, de az épület méretét, aszimmetriáját és homlokzatát illetően széles körű egyetértés született (helyi civil fórumok, a Tervtanács, építésztervezők, képviselő-testület). Végül a budaörsi példát említette, ahol a polgármesteri hivatal egy sokkal nagyobb átalakuláson ment át, s még építészeti díjat is nyert. A változtatás lehetőségét a szoros pályázati határidők miatt a főépítész kizárta.
A tér túloldalán egy Rathaus-keller (városházi pince), egy 160 m2-es boltíves, reprezentatív közösségi tér létesül, a szükséges kiszolgáló helyiségekkel, de egyelőre konyha nélkül. Lejárata a Fő utca felől lesz, egy fogadó épület kialakításával.

A városháza építésének a kivitelezője a Progress-B 90 Zrt.

A TEMPLOM ÉS A ROMKERT KÖRNYEZETE

Itt kizárólag a közterületi részeket érinti a beruházás, az egyházi tulajdonú területeket nem. Az utca műemléki környezetet idéző burkolatot kap és rendezik a patakmedret is, összesen 1900 m2 területen, a műemléki környezethez illeszkedő terméskő burkolattal és gyepfelülettel, növénytelepítéssel. A parkolót átépítik, a murvautat felújítják.

A NAGY SÁNDOR JÓZSEF-EMLÉKHÁZ

Budakeszi egyik legrégebbi épületében az utcai, 35 m2-t hozzák rendbe, ahol a honvéd tábornok főhadiszállása volt 1849-ben. Emlékszoba létesül, de várhatóan a helyi művészek is kiállítási lehetőséghez jutnak az épületben.

***

A munkálatok már elkezdődtek: a leglátványosabb a polgármesteri hivatal, volt Zichy-uradalmi épületegyüttes műemlékileg nem védett szárnyának az elbontása. A leendő városi téren már zajlik a tereprendezés. A beruházás időtartama alatt egyik helyszínen sem lehet jelentősebb forgalomkorlátozásra számítani. Időlegesen csak az érintett járdaszakaszokat kerítik majd el, de csak arra az időre, amíg a járdák közelében a gyalogosok számára balesetveszélyes munka folyik.

A projekt előfinanszírozású, a támogatási összeg 30%- már megkapta a város. Az 208 milliós önrészt a városnak az ez évi költségvetésében kell biztosítania.

A kivitelezők július vége, augusztus eleji határidőt vállaltak a befejezésre, ami kellő biztonságot nyújt arra, hogy a pályázatkiíró felé vállalt szeptember 30-i befejezési határidőt a város be tudja tartani. Az elszámolás határideje az év vége. A pályázat keretében létrehozott építményeket öt évig ugyanabban a funkcióban a városnak meg kell tartania.

A projektet a Budakeszi Városfejlesztő Társaság bonyolítja, amit ennek a feladatnak az ellátására hoztak létre.

Koós Hutás Katalin

Kapcsolódó cikkek:
Tervek a városházáról - 2010-03-13
Uniós pénzből újulhat meg Budakeszi
- 2010-01-15


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg