Németországban vendégszerepeltek
Kultúra > Budakeszi
2010-08-04
.jpg)
Húsz perces műsorukban a dunántúli ugrós és a jobbágytelki forgatós is szerepelt. Az út szervezését ezúttal már maguk a táncosok szervezték. Nagy segítségükre volt, hogy Megyer önkormányzati buszát és a Kompánia Színházi Társulat kisbuszát megkaphatták. Ez utóbbit a Szabados-család vállalkozása készítette fel a nagy útra.
A Bojtár idén augusztus 10-15-ig tartja szokásos éves, nyolcvanfős nyári táborát Csobánkán. A közösségépítés mellett az intenzív edzéseken az immár második felnőtt generációs csapat összeszoktatása,a tudásszintjüknek megfelelő, látványos, virtuóz koreográfiák elsajátítása a cél a rutin és a kidolgozottság elmélyítése mellett.
Fotók: Salamon László/ Marczibányi tér, Budapest, 2010. április
Kapcsolódó cikkeink:
Néptáncbarátság - 2008-08-24
Hagyománytisztelet - nem csak a táncparketten - 2009-07-14
Évzáró gálaműsort adott a Bojtár - 2010-04-19
Szent Iván-éji tűzugrást tartottak - 2010-06-27